Svájci szerzők elhízott, 2-es típusú diabeteses (T2DM) betegek bázisinzulin-igényét tanulmányozták. Vizsgálatukban az NPH, a detemir és a glargin inzulinok hatását hasonlították össze, és az éhomi vércukorszint ideális célértékét próbálták meg elérni. A vizsgálatba hat 30-as BMI index alatti és 14 elhízott (30-as BMI index feletti) beteget vontak be. Minden egyes beteget mindhárom bázisinzulinnal kezelték. Mindhárom inzulinnal elérték az éjféli és a reggeli célértékeket, és egyik sem volt képes teljesen megelőzni a glükózszint emelkedését hajnali 5 és 8 óra között. Az elhízott betegek esetében azonban a célérték eléréséhez az analóg inzulinokból nagyobb dózisra volt szükség. Ez 30-as BMI index felett különösen jelentős volt. Már korábban is ismeretes volt, hogy T2DM-ben szenvedő betegek esetében az NPH igényhez képest relatíve magasabb analóginzulin-dózis szükséges azonos célérték mellett. Ami az analóg inzulin alkalmazása mellett szól, az az alkalmazás egyszerűsége, a napi egyszeri injekció és az éjszakai hypoglykaemia előfordulásának csökkenése. Azonban elhízott betegek esetében az NPH alkalmazásával az inzulinigény alacsonyabb, az éjszakai hypoglykaemia előfordulása pedig helyes alkalmazás mellett ritka. Ha a közelmúltban felmerült összefüggés a rák előfordulása és az inzulindózis között a további kutatások alapján beigazolódni látszik, ez az anyagi megfontolások mellett további érvként szolgálhat az NPH alkalmazása mellett. A szerkesztő megjegyzése: A szemlézett levél a Diabetologia hasábjain jelent meg. A vizsgálat megbízhatóságát csökkenti a vizsgálatba bevont betegek kis száma. Ez az írás is arra utal, hogy a bázisinzulinok alkalmazása, biztonságossága körül még mindig forró a levegő, és a kérdések lezárásához további vizsgálatok szükségesek. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kis János Forrás: Diabetologia 2009; 52:2668–2669.