Hírvilág

Aggasztóan sok az öt év alatti elhízott gyermek

2016. JANUÁR 25.

Aggasztóan sok, mintegy 41 millió öt év alatti gyermek elhízott vagy túlsúlyos világszerte - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékes bizottságának hétfőn Genfben közzétett jelentéséből.

A szakértők szerint ez a szám a korcsoport 6,1 százalékát jelenti. 1990-ben számuk még 31 millió volt, a korcsoport 4,8 százaléka. A legnagyobb arányban az alacsony és közepes jövedelmű országokban nőtt az elhízott gyermekek száma, 2014-ben ezen országokban 14,5 millióan voltak, kétszer annyian, mint 1990-ben.

Az elhízott gyermekek mintegy fele, 48 százaléka Ázsiában, egynegyede pedig Afrikában élt 2014-ben. A bizottság számos javaslatot terjesztett elő a WHO tagállamainak, köztük az egészségtelen élelmiszerek, valamint a hozzáadott cukrot tartalmazó italok száműzését a gyermekek étrendjéből, az iskolai étkeztetés színvonalának emelését egészséges élelmiszerek bevonásával. A testület szerint korlátokat kell szabni az egészségtelen élelmiszerek reklámjának, növelni kell a gyermekek fizikai aktivitását. A szakemberek javasolják, hogy az elhízott gyermekek számára biztosítsanak testsúlycsökkentést elősegítő, életmódváltozást eredményező szolgáltatásokat.

Forrás: WHO
Forrás: MTI
MTI 2016. január 25., hétfő 15:39

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Klinikum

Képzelt diéta, valós fogyás – a placebo hatása a testsúlycsökkentésben

A fejlett országok statisztikái alapján az elmúlt években folyamatosan nő a túlsúlyosak, illetve elhízottak aránya. Az “elhízásjárvány” kezelésére az eddig ismert leghatékonyabb testsúlycsökkentő terápiaként az energiafogyasztás korlátozása (diéta) és az energiafelhasználás növelésére szolgáló protokollok (elsősorban alacsony és közepes intenzitású aerob edzés) bizonyultak. Elméletben egyszerű és betartható a képlet: ha a páciens kevesebb kalóriát visz be, mint amennyit eléget, fogyni fog.

Klinikum

A korunk népbetegsége: az elhízás

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.

Klinikum

Az adherencia és jelentősége a reumatológiai betegek ellátásában – ahogyan azt a szakdolgozó látja - A Figyelő 2016;1

MARGITHÁZINÉ Szabó Emese

Az adherencia WHO szerinti definíciója „az egyén egészségügyi szakemberrel egyeztetett ajánlásoknak megfelelő viselkedése a gyógyszerszedés, diéta és az életmódváltozás területén”. A beteg az egészségügyi dolgozókkal együtt a gyógyítás aktív részesévé kell, hogy váljon.

Hírvilág

WHO: Itt az idő a tuberculosis visszaszorítására

Az Egészségügyi Világszervezet legújabb jelentése sötét képest fest a világ tbc-helyzetéről, miután sorra nem sikerül megvalósítani a különböző diagnosztizálási és kezelési programok célkitűzéseit.