1860. szeptember 21-én született a szerémségi Rumában német nemzetiségű családban. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi oklevelet 1885-ben, és az egyetem kórbonctani intézetének gyakornoka, majd tanársegéde lett. 1888-ban a törvényszaki orvostani intézethez került mint első tanársegéd. 1889–1890-ben már a II. számú sebészeti klinikán tevékenykedett, a tanév végén műtősebészi oklevelet szerzett. A Földművelésügyi Minisztérium megbízásából 1890-91-ben Németországban, Belgiumban és Franciaországban kutatóintézeteket és laboratóriumokat keresett fel tapasztalatszerzés céljából. Hazatértekor kinevezték a Királyi Magyar I. Bakteriológiai Intézet igazgatójává. 1906-ig állt az intézet élén, ezzel párhuzamosan 1894-ben az állatorvosi akadémián a bakteriológia nyilvános rendkívüli tanára lett, 1895 és 1906 között pedig a bakteriológia tanszékvezető nyilvános rendes tanáraként oktatott. 1896-tól tagja volt az orvosi szakértői ügyekben eljáró Magyar Királyi Igazságügyi Tanácsnak, 1897-től pedig az Országos Közegészségi Tanácsnak. 1906-ban visszatért a Budapesti Tudományegyetem orvosi karára, és 1931-es nyugdíjazásáig a bakteriológia, 1914-től 1931-ig az általános kór- és gyógytan nyilvános rendes tanára volt. Egyidejűleg 1906 és 1931 között az e tanszékekből álló általános kórtani és bakteriológiai intézet igazgatói posztját is betöltötte. 1912–1914-ben az orvostudományi kar dékánja, az 1926/1927-es tanévben a tudományegyetem rektora volt. Magyarországon ő rakta le a bakteriológia elméleti alapjait, építette ki intézményi hátterét. Érdeklődése kezdetben a háziállatok fertőző betegségeire irányult, egyebek mellett tanulmányozta a szarvasmarha-gümőkór, a sertéspestis és a sertéspasteurellosis bakteriológiai kóroktanát. Kutatásai a humán vagy általános bakteriológiára is kiterjedtek. Ilyen irányú szakmai munkásságának legjelentősebb eredményei a lépfene-baktériumok virulenciája (fertőzőképessége) és a baktériumok védelmi rendszerét képező poli-D-glutaminsav-tok termelődése közötti összefüggés felismerése, a baktériumspóra-termelés intenzitását befolyásoló környezeti feltételek meghatározása, valamint a bakteriofágia, a gazdabaktérium pusztulását előidéző baktériumvírusok kimutatása és leírása volt. Pályája utolsó szakaszában érdeklődésének homlokterébe a fertőzések immunológiai vonatkozásai, az immunitás kérdései kerültek. Kiemelkedő közegészségügyi és szerológiai munkássága is, intézetvezetőként évtizedeken át irányította több humán- és állatorvosi diagnosztikum előállítását, az 1890-es évektől a diftéria elleni védőszérum, az első világháború idején pedig a kolera és hastífusz elleni oltóanyag termelését. Könyvei, egyetemi jegyzetei és tanulmányai mellett nevéhez fűződik az első jelentős, magyar nyelvű bakteriológiai kézikönyv megírása (1899). 1912-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1923-ban rendes tagjává választották, 1916-tól rendes, 1929-től tiszteleti tagja volt a Szent István Akadémiának. 1927-től 1938-ig a mikrobiológiai szakosztály elnökeként részt vett a Magyar Természettudományi Társulat munkájában. Tudományos érdemei elismeréseként 1918-ban magyar nemességet szerzett, ekkor vette fel a rumai előnevet.