Klinikum

A dohányzás növeli az emlőrák miatti halálozást.

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Philadelphiában (Pennsylvania, USA) 2010. november 8-án tartották az Amerikai Rákkutató társaság kilencedik éves nagygyűlését. Amerikai kutatók itt mutatták be vizsgálatuk eredményét, melynek során azt találták, hogy a dohányzás 39%-al növeli a mellrák miatti halálozást a nemdohányzókhoz képest. A vizsgálatba 2265 egyént vontak be, akiket átlagosan 9 évig követtek. Mindegyik beteget 1997 és 2000 között mellrákkal diagnosztizálták, 80%-uknál korai rák volt. Az egyéb rákban történő halálozás rizikója kétszeres volt a dohányzók között. A dohányzás károsabb volt azoknál a betegeknél, akiknek HER2-negatív tumoruk volt, BMI-jük 25kg/m2 alatti, és akik menopauza után vannak. A korábbi vizsgálatok kisebb mérete, retrospektív módja, illetve hogy nem különböztette meg a különböző mellrák-típusokat, kevésbé voltak megbízhatóak. Az eredmények biológiai magyarázata azonban még nem tisztázott, habár laktáló, dohányzó nők tejében találtak a dohányzásból származó rákkeltő anyagokat. A cigaretta füst növeli a tumorsejtek áttétképződését és stimulálják a daganatokban az angiogenezist. Forrás: No Doubt Now: Smoking Increases Risk for Breast Cancer Death Szemlézte: Dr. Kis János Tibor

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Idegtudományok

A középkorú agy

SZEMLE eLitMed

A középkor (az emberi élet ötödik és hatodik évtizede) biológiáját eddig kevésbé tanulmányozták az idős koréhoz képest, de napjainkban több tanulmány is arra hívja fel a figyelmet, hogy ekkor az agy öregedésében van egy átmenet, ami előre jelzi az időskorbeli kognitív egészséget, miközben még hatékonyak lehetnek különböző öregedéslassító beavatkozások.

Hírvilág

Ahol a szívbetegség kezdődik

A szív- és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak világszerte. Általában életviteli tudatossággal megelőzhető kialakulásuk. Ebben a rizikófaktorok csökkentése az elsődleges kulcs: a dohányzás elhagyása, a túlsúly leadása, az egészséges étrendre való átállás, a rendszeres testmozgás bevezetése, az alkoholfogyasztás mellőzése.

Klinikum

Hogyan csökkenthető a szegények stroke-halálozása?

Világviszonylatban a stroke a harmadik vezető halálozási és rokkantsági ok. Korábbi vizsgálatok szerint az alacsony társadalmi-gazdasági státusz (TGS) – függetlenül attól, hogy azt országok között vagy országokon belül mérik – összefüggésbe hozható a stroke fokozott kockázatával, a súlyosabb stroke-kal és a rossz kimenetellel, beleértve a magasabb halálozást és a súlyosabb rokkantságot.