Hírvilág

Új antitestek a HIV-vírus ellen

2011. AUGUSZTUS 15.



Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet (NIH) kutatói fedezték fel a VRCO1 és a VRCO2 elnevezésű antitesteket, melyek megakadályozzák, hogy a HIV vírus törzseinek többsége megfertőzhesse az emberi sejteket. A felfedezés áttörést hozhat a HIV elleni védőoltás, valamint az egyéb betegségek elleni antitest kezelések kifejlesztésében. A Science folyóirat július 9-i számában megjelenő tanulmány szerzői az egyik fehérje működését is bemutatják a betegség elleni harcban.

„A HIV vírust semlegesítő, rendkívül erőteljes semlegesítő hatású antitestek felfedezése, illetve a működésüket magyarázó strukturális elemzés izgalmas előrelépés, amely felgyorsítja majd a megelőző HIV védőoltás kifejlesztésére tett erőfeszítéseinket” – nyilatkozta dr. Anthony Fauci, az Allergia és Fertőző Betegségek Országos Intézetének igazgatója. „Ráadásul a kutatók által az új antitestek megtalálására felhasznált technika olyan vadonatúj stratégiát képvisel, amelyet számos más fertőző betegség elleni oltóanyag kifejlesztésében alkalmazhatunk.”

A virológus szakértőkből álló csapat kiderítette, hogy a két antitest természetes módon termelődik, és a HIV-pozitív betegek vérében fordul elő. A kutatók a két antitestet egy általuk kifejlesztett új molekuláris eszközzel izolálták. A technika a HIV elleni antitesteket termelő speciális sejteket veszi célba. Az eszköz egy olyan HIV fehérje, amely a módosításnak köszönhetően csak olyan antitestekre reagál, melyek azon a helyen fordulnak elő, ahol a vírus a megfertőzött sejtekhez kötődik.

A két kutatócsoportot Peter Kwong és John Mascola vezette.
„A vírus felépítésével (ezúttal a HIV külső felszínéről) kapcsolatos ismereteinket használtuk fel ahhoz, hogy finomítsuk azokat a molekuláris eszközöket, amelyek kimutatják a sérülékeny pontokat a víruson, és olyan antitestekhez vezetnek bennünket, melyek ezekhez a pontokhoz kötődnek, meggátolva, hogy a vírus megfertőzhesse a sejteket” - magyarázta Nabel.

Mascola azt is hozzátette, hogy az antitestek a vírus szinte változatlan részéhez kötődnek, ami megmagyarázza, miért képesek a HIV vírus ilyen sok törzsét semlegesíteniük.



Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzött betegeknél észlelt íz- és illatérzékelés-változás

Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

1.

Ideggyógyászati Szemle

Az illogikus terápia
SZEPT 21.

2.

Ideggyógyászati Szemle

In Memoriam Bekény György
SZEPT 21.

3.

Ideggyógyászati Szemle

Magyar Gerinc Társaság
SZEPT 21.