Tovább folyik az államosítás
2012. FEBRUÁR 28.
2012. FEBRUÁR 28.
Szöveg nagyítása:
A következő ütemben, várhatóan május elsejéig az összes, aktív fekvőbeteg ellátást is nyújtó városi kórházat átveszi az állam, de ennek során is elsődleges szempont, hogy a betegek a legrövidebb időn belül juthassanak biztonságos és jó minőségű ellátáshoz - közölte az egészségügyi államtitkárság kedden az MTI-vel. Mint emlékeztettek: az egészségügyi szolgáltatók tekintetében az állam központi szerepvállalása már elkezdődött. Ennek első lépéseként, január elsejével a fővárosi és a megyei kórházak a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) fenntartása alá kerültek. A következő ütemben, várhatóan május elsejéig az összes, aktív fekvőbeteg ellátást is nyújtó városi kórházat, majd - a kormány szándéka szerint - 2013. január 1-jéig a városi kórházakat és a járóbeteg-szakrendelőket is átveszi az állam. Mindemellett az államtitkárság hangsúlyozta, hogy a GYEMSZI munkatársai az elmúlt hónapokban felmérték a hazai kórházak kapacitásait, a humánerőforrás helyzetet, illetve megvizsgálták a betegutakat. Ezek ismeretében néhány héttel ezelőtt az államtitkárság és a GYEMSZI képviselői személyesen is ellátogatottak az integráció, illetve a funkcióváltás szempontjából elsősorban érintett aktív ellátást végző fekvőbeteg intézményekbe. A fekvőbeteg struktúra májusi átalakításával kapcsolatos javaslatait a GYEMSZI átadta az ágazati vezetésnek, illetve az Országos Tisztiorvosi Hivatalnak. A hivatal ennek megfelelően legkésőbb március 31-ig készíti el az ezekre vonatkozó határozatokat és működési engedélyeket - olvasható a közleményben. Mint kiemelték, az államtitkárság az egészségügyi struktúraátalakítás során "szakmai szempontok alapján hozza meg döntéseit". Az intézkedések célja, hogy a betegutak és a biztonságos betegellátás tekintetében "a jelenleginél egy jóval hatékonyabban működő egészségügyi ellátórendszer jöjjön létre, amelynek minőségi szolgáltatásaihoz anyagi helyzetétől függetlenül, szükséglete szerint egyforma eséllyel fér hozzá az ország valamennyi polgára" - fogalmazott az államtitkárság. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Gondolat
Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.
Klinikum
Az immunrendszer öregedése nagyban hozzájárul a szervek öregedéséhez. Elképzelhető, hogy az immunoszeneszcencia visszafordításával kontrollálhatjuk az öregedéssel összefüggő betegségeket.
Egészségpolitika
Ma több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, helyettesítő látja el őket heti néhány órában. A helyzet évek óta romlik, főleg a kistelepüléseken az elnéptelenedés miatt. Ez a helyzet a teljes betegellátásra komoly hatással van.
Klinikai gyógyszervizsgálatok: központosítva
Az autonómia szárbaszökkenése
1.
2.
3.
4.
5.
1.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás