Hírvilág

Az autonómia szárbaszökkenése

2013. NOVEMBER 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Pokorni Zoltán szerint az államosítás egy eszköz, amit ő maga is kritikusan szemlél, de az nem azonos a fekete ördöggel. Ezt az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke a Van másik iskola - iskolaválasztó rendezvényen mondta pénteken a fővárosban. A politikus hangsúlyozta, az egész napos iskola jelen formájában csupán törvényi passzus, mögötte sem iskolaszervezési kultúra, sem forrás nem áll. Vekerdy Tamás pszichológus azt mondta, az általa is vallott egyik álláspont szerint az iskolának segítenie kell, hogy a gyermek kibontakoztassa magával hozott személyiségét. A másik álláspont szerint, legyél az, akivé tenni akar az állam, ezáltal álközösségek jönnek létre, amelyek nem elég hatékonyak. A ma iskolája szerinte erre tendál. Pokorni Zoltán szerint a normák és a személyiségjegyek egyszerre érvényesülnek és nem vagy-vagy módon kell a kérdéshez közelíteni. Neki az az eszményképe, hogy az iskolát élettérként fogják fel, amelyik eleven, saját normákkal bíró közösséget tud formálni. E tekintetben az iskolák az elmúlt húsz évben inkább gyengültek, mint erősödtek. Ennek oka a versenyre adott rossz válaszban keresendő, az intézmények elsősorban a mérhető eredményekre "mentek rá". Rontott a helyzeten a tantervi szabályozás is - jegyezte meg, hozzátéve, hogy az egész napos iskolára való törekvés furcsa paródiává válik. Se tartalom, se forrás, se iskolaszervezési kultúra nem áll mögötte jelen formájában, csupán törvényi paragrafus - mondta. Vekerdy Tamás szerint tűrhetetlen az államosítás, és nem tud olyan konzervatívot a világon, aki ezt helyeselné. Ennek a családok, a szülő, iskola és a gyermek szempontjából sincs értelme, ezért megpróbálná ezt "feloldani". Elképesztőnek nevezte továbbá, hogy egy pedagógussal a fizetési ívén közlik október 7-én, hogy szeptember óta tagja a pedagógus karnak. Szerinte a különböző átalakításokkal rongálás történt, és a mögötte álló koncepció nem a gyerekről szól. Pokorni Zoltán azt mondta, az államosítást ő is kritikusan szemléli, ugyanakkor ez egy eszköz, és nem azonos a fekete ördöggel. Roosevelt is centralizált a gazdasági válság idején, és ezt tette De Gaulle is - jegyezte meg. Indokolt volt az állami beavatkozás, de a kérdés az arányon van. Az nem jó, ha kistelepülési iskolákban penészes falú termekbe kényszerítenek gyermekeket - fogalmazott, hozzátéve: a pénzügyi érv megfontolandó volt e lépéskor. 150-200 milliárd forint kellett volna ahhoz, hogy a kistelepülési iskolákat olyan módon finanszírozzák, mint a fővárosiakat, vagy megyeieket. Bár durva pénzkivonás nem történt, de ezt a forrást a kistelepülési intézmények működésébe még bele kell majd tenni. Kritizálta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, a megfogalmazása szerint "gigászi iskolafenntartót", s azt mondta, a nagy rendszer okozta merevség miatt az autonómia nem tud szárba szökkenni. "Szerintem nem jó, ha egy ember egyéni és személyes mániái érvényesülnek az oktatásban, akkor sem, ha ez én vagyok" - fogalmazott arra a kérdésre, hogy min változtatna. Az a jó, ha megállapodásra vannak "kényszerítve" az oktatás szereplői - tette hozzá. Megjegyezte: a döntéshozóknak vannak jó pedagógiai nézeteik, szép gondolataik, de vannak államigazgatási lépéseik, amelyek ezeket "kinyírják". Vekerdy Tamás szerint sokféle iskolára van szükség igazodva a gyermekek sokféle igényéhez. Pokorni Zoltán azt mondta "a kis pénz, kis foci" Puskás Öcsinek tulajdonított mondás az oktatásra nem igaz, és a lengyel példát hozta fel, ahol jobb teljesítményt nyújtanak kevesebb pénzből, mint Magyarországon. Ha egy iskolarendszer képes kezelni a különböző igényeket, problémákat, akkor nem kell független iskola - mondta, példaként említve a finn állami intézményeket. A pénteken kezdődött kétnapos iskolaválasztó programon a szülők és a gyerekek megismerkedhetnek a kiállító iskolákkal, az ott tanító pedagógusokkal. A standokon a tájékoztatás mellett, rövid programokat, foglalkozásokat is tartanak az érdeklődőknek az alapítványi, magán- és egyházi iskolák. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, a Jövő Iskolája és a Kincs Magazin közös programjára mintegy négyezer látogatót várnak. MTI 2013. november 22., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok