Hírvilág

Szkeptikusan állnak az emberek a klímaváltozáshoz

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A globális felmelegedésről szóló ijesztő üzenetek ellenkező hatást válthatnak ki, vagyis az emberek szkeptikusan állnak hozzá a klímaváltozáshoz – ismertette a Psychological Science-ben megjelent új tanulmány. „A tanulmányból kiderül, hogy globális felmelegedés lehetséges pusztító hatásai megrengetik az emberek alapvető elképzeléseit arról, hogy a Föld egy biztonságos, stabil élőhely. Ennek eredményeképpen az emberek alábecsülhetik a globális felmelegedést bizonyító tényeket - mondta Robb Willer, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa. A figyelmeztetésekre az emberek azzal reagálhatnak, hogy vitatják a bizonyítékokat, és mégsem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy csökkentsék az ökológiai lábnyomukat. Willer, akinek munkáját Matthew Feinberg doktorandusz hallgató segítette, elmondta, hogy ha a figyelmeztető üzeneteket a lehetséges megoldások felvázolásával együtt közvetítik, akkor sok ember le tudja győzni szkepticizmusát. Szerinte fontos egy ilyen kezdeményezés, mert a legfrissebb felmérések azt mutatják, a legtöbb ember elutasítja a globális felmelegedéssel kapcsolatos aggodalmakat. Willerék két kísérlete közül az egyikben 97 UC Berkeley diák vett részt. Megkérdezték tőlük, hogy szerintük a világ észszerű vagy sem. Egy cikk két változatát kapták olvasásra, mely tartalmazta az ENSZ Klímaváltozásról Szóló Kormányközi Bizottsága által biztosított tényszerű adatokat. A résztvevők fele olyan cikkeket kapott, melyek a globális felmelegedés apokaliptikus következményeit ecsetelték végkifejletként. A többiek olyan munkákat olvashattak, melyek pozitív üzenetet hordoztak a lehetséges megoldások felvázolásával. A pozitív üzenet hatására az emberek nyitottabbak lettek, jobban hittek a tudomány erejében. A világvége-hangulat azonban csak kételkedést szült. A második kísérletben 45 önkéntest toboroztak 30 amerikai városból és megvizsgálták, hogy az "észszerű világ"-ba vetett hit növelésével szkeptikusabbak lesznek-e az emberek a globális felmelegedéssel kapcsolatban. A résztvevők ezután olyan videót láttak, ahol ártatlan gyermekeken keresztül illusztrálták a globális felmelegedés jövő generációt sújtó állítólagos veszélyeit. Azok, akik észszerűnek gondolták a világot, kétkedéssel szemlélték a klímaváltozást, és kevésbé hajlottak arra, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat. "A félelemre alapozó megközelítés, különösen, ha nem társul érthető megoldási javaslattal, öngólt lő, és aláaknázza az eredeti szándékot." - magyarázták a kutatók. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

A betegek élete múlik sok esetben a „kallódáson”

KUN J Viktória

Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.