Hírvilág

Nappali kórház a Józsefváros szívében

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A pszichés gondokkal küszködő betegek ellátása ma Magyarországon, a jelenlegi viszonyok közepette rendkívüli módon nehezített. Csupán néhány intézmény szolgálja a közösségi pszichiátria által képviselt megközelítést. Az Ébredések Alapítvány közvetítésével jutott a közösségi pszichiátria koncepciója és gyakorlata Magyarországra , s az alapítvány 1991 óta folytatja a krónikus pszichiátriai betegek rehabilitációját. Tana Ünige pszichológussal váltottunk szót a közösségi ellátás kapcsán. Ez a gondozási forma még nem elterjedt gyakorlat hazánkban, holott a pszichiátria terén érezhető paradigmaváltás jegyében egyre nagyobb hangsúlyt kellene hogy kapjon. Az alapítvány 2005 novemberétől önállóan működteti dr. Harangozó Judit főorvos vezetésével a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Központját a nyolcadik kerület szívében, a Kálvária tér 5 szám alatt. Több mint 200 pszichiátriai és addiktológiai beteg és családja közösségi gondozását, a nappali kórházban pedig a kórházi ellátást kiváltó kezeléseket végzik itt a munkatársak. Tana Ünige (képünk) pszichológus elmondása szerint a nappali kórház a ma érvényes betegjogokkal összhangban igyekszik elkerülni a kirekesztettség és izoláció minden formáját. Egy-egy médiabeli szereplés után az intézmény látogatottsága megugrik. Itt egyébként jellemzően eléggé súlyos pszichotikus állapotban lévő személyek kerülnek a gondozotti körbe. Budapestről és Pest megye két kistérségéről jöhetnek a betegek. Igen fontos, mondja a pszichológus, hogy az állapotfelmérés után közösen az érintettel alakítsanak ki elérhető célokat, és az illető világán belül maradva, saját belső céljaik elérésében segítsék a szakemberek a hozzájuk forduló személyeket. A segítő szakemberek feladatai közé tartozik, hogy felmérjék, hogy a résztvevők miképpen viselik a lelki feszültséget, illetve valósítják meg célkitűzéseiket. Egy segítő team végzi itt a betegek gondozását, és a szakemberek alapvetően szimmetrikus viszonyra törekednek kapcsolataik kialakításában. A betegek ellátásában igen fontos a stresszkezelés – mondta Tana Ünige. A pszichiátriai betegségek és addiktológiai problémák kezelése akkor a legeredményesebb – ezt bizonyítják a kutatások is –, ha az érintetteken kívül közeli barátaik és családtagjaik is részt vesznek a segítő munkában. Ez a nappali kórház igyekszik bevonni tehát a beteg kapcsolati körét is a gyógyulási folyamatba. A gondozás egyik igen nagyon fontos feladata a pszichoedukáció is, vagyis, hogy a családtagok és az érintettek számára minél szélesebb körű és alaposabb ismereteket nyújtsanak az illető állapotáról, a betegség mibenlétéről és prognózisáról. A közösségi pszichiátria sajátos megoldásaihoz tartozik, hogy arra törekszik, hogy a résztvevők az eddigitől eltérő és saját maguk által fontosnak tartott megoldásokat találjanak problémáikra, és azokat alkalmazzák minden adódó alkalomkor. A közösségi pszichiátria alapelvei szerint a résztvevőket fel kell készíteni arra, hogy szembenézhessenek egészségi problémáikkal, és alaposabb ismereteket szerezzenek a pszichiátriai betegségekről és addiktológiai problémákkal kapcsolatosan. A közösségi gondozás során a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy beszéljenek az életükről és megtalálják életük javításának lehetséges módozatait. A nappali kórház különböző foglalkozásai révén segíthet a betegeknek abban, hogy ki tudjuk fejezni az érzéseiket, megtanuljanak segítséget, vagy tanácsot kérni másoktól, és képessé váljanak arra, hogy a gondokat nyugodt, támogató légkörben beszéljük meg. Tana Ünige elmondta, hogy az ellátás ilyen jellegéből adódik, hogy mélyebb kapcsolatot alakítanak ki a páciensekkel, és a munkatársak idejük nagy részét ennek a munkának szentelik, akár még munkaidőn túl is. Nagy Zsuzsanna

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Hírvilág

A szteroid gyorsítja a felépülést tüdőgyulladás esetén

A dexametazonnal kiegészítve javulhat az antibiotikumok hatásfoka közösségben szerzett tüdőgyulladás esetén – olvasható a The Lancet legutóbbi számában.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

Egészségpolitika

Vége a TVK 16 éves uralmának – újraszabták a kórházi finanszírozást

A teljesítmény-volumenkorlát elve szerinti számolás tizenhét év után megszűnik a szakellátásban.Bevezetik az éves keretet a finanszírozásban, illetve szakmákra lesz kiosztva ez a pénz. Az idén életbe lépett változás megkérdezett szakértőink szerint leginkább átnevezés, de nem jelent átütő változást. Igaz, várhatóan megszűnik a kórházak mozgástere abban, hogy a jól és kevésbé jól fizetett területek között „játszanak”.