Az evészavarok (főleg a bulimia nervosa és a falászavar) etiológiájában fontos szerepet játszanak a traumatikus előzmények (szexuális, fizikai, érzelmi abúzus, elhanyagolás). A traumatizáció súlyos következményekkel jár, melyeket a megrázkódtatás egyes paraméterei, valamint egyéb rizikó- és protektív tényezők, továbbá a traumát átélt személy rezilienciája is befolyásol. A következmények számos pszichés és szomatikus megbetegedéshez vezethetnek, valamint az életút során bármikor bekövetkező reviktimizációt is okozhatnak. A traumatikus előzményekre vonatkozó adatok feltárása lényeges az evészavarok esetében is. Amennyiben az evészavar hátterében traumás események explorálhatóak, akkor a terápia során az evészavarok tekintetében a specifikus terápiás elemek mellett a traumaterápiákra vonatkozó általános irányelvek a követendőek. A biztonságot jelentő terápiás kapcsolat alapvető. A terápiás lehetőségek széles körűek, a pszichodinamikus megközelítések mellett a kognitív viselkedésterápiára épülő újabb módszerek is ajánlottak, mint a dialektikus viselkedésterápia, vagy az integratív kognitív-analitikus terápia. A hipnoterápia alkalmazása is hasznos lehet.

A szorongás az egyik leggyakoribb időskori pszichés rendellenesség. Nemcsak a testi betegségek járulnak hozzá a kialakulásához, hanem fordítva is igaz, a szorongás számos szomatikus betegség prognózisát is kedvezőtlenül befolyásolja, így nagymértékben fokozza a morbiditást és a mortalitást. Ezért a háziorvosi gyakorlatban is ki­emelten fontos az időskori szorongásos zavarok felismerése és megfelelő kezelése. A várható élettartam növekedésével egyre kiemeltebb figyelmet kapnak az orvosi gyakorlatban az időskori problémák és betegségek, és ezek közül a szorongás sem ma­radhat ki, mert tüneteinek korai felismerése javítja az életminőséget és csökkenti a kedvezőtlen prognózis esélyét.

A szorongásos zavarok a leggyakrabban előforduló pszichiátriai kórképek az alapellátásban, mégis alacsony a kezelt betegek aránya. A kóros szorongás csökkenti a munkateljesítményt, rontja a betegek életminőségét, szomatikus kórképekkel szövődik, fokozza az egészségügyi ellátórendszer igénybevételét. A családorvosnak fontos szerepe van a szorongásos zavarok azonosításában, melyben alapvető a részletes anamnézis, a fizikális és eszközös vizsgá - latok, valamint szűrőkérdőívek alkalmazása. Háziorvosi praxisban a generalizált szorongásos megbetegedés (GAD) előfordulása 8-10%, a nők körében kétszer-négyszer gyakoribb. A betegek kezelésében az életmód- változtatás, pszicho- és farmakoterápiás módszerek széles választéka bizonyítottan hatékony. A pszichiáterrel történő rendszeres konzultáció szintén ajánlott és hasznos a szorongó betegek gondozásában.

A szorongó beteg azonosítása nem mindig könnyű feladat. Diagnosztizálása csupán azon esetben egyszerű, amennyiben a szorongásnak markáns külső (szomatikus és pszichés) jelei vannak jelen, avagy a beteg maga panaszkodik rá. A szorongás önmagában nem patológiás tünet, amennyiben erőssége vagy időtartama nem túlzott. A szorongásos reakció nagy egyéni változatosságot mutat, patológiásnak akkor tekintendő, ha inadekvát, irreleváns, és nincs összhangban az aktuális szituációval. Epidemiológiai adatok szerint a családorvosi praxis betegeinek egyharmada szenved szorongásos megbetegedésben, azonban mivel gyakorta a testi tünetek állnak előtérben, a betegek nagyszámú orvosi vizsgálaton esnek át. Fontos hangsúlyozni az orvosi kivizsgálás fontosságát egy esetlegesen fennálló testi betegség kizárása érdekében. A DSM-5 diagnosztikus kategóriái-nak használata kiváló segítség a helyes diagnózis felállítására. A szorongás kardiológiai megbetegedések és a diabetes mellitus rizikófaktora is. A szorongásos megbetegedések prevalenciája 12,6-17,2%. A szorongásos megbetegedések jól menedzs-elhető, ám komplex terápiát igénylő kórképek: benzodiazepinek, antidepresszívumok, hipnotikumok, valamint pszichoterápia alkalmazása jön szóba. Mivel depresszió és alvászavar gyakran együtt jár vele, így ezek együttes gyógykezelése a helyénvaló.

Elsőként a szenvedélybetegek kezelésében hatékonyan alkalmazható 12 lépéses Min­nesota modellt mutatjuk be röviden. A modell sajátossága többek között a tapasztalati szakértők részvétele a terápiás munkában, valamint a spiritualitás központi fo­galma. Az esszéjellegű tanulmányban a to­vábbiakban a modell alapját képező Ano­nim Alkoholisták szellemiségét, hatékonyságvizsgálatait és feltételezett hatásmechanizmusát részletezzük kutatási adatok áttekintésével. A spiritualitást fókuszba helyezve, a jelenség pszichológiai és pszichoterápiás előzményeit felvonultatva több szempontból rátekintve meghatározzuk a spiritualitás jelenségkörét és az általunk használt terápiás eszközök bemutatásával megkíséreljük a jelenséget közelebb hozni az olvasóhoz. A tanulmányban érzékeltetjük a professzionális terapeuták és az önkéntes tapasztalati szakértők programban betöltött szerepét.