Hírvilág

Életmentő eszközök oda is, ahova nehezen jön a segítség

2023. DECEMBER 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

A következő hónapokban 500 eszköz beszerzésére van lehetősége szervezeteknek, cégeknek, magánszemélyeknek, egészségügyi intézményeknek és önkormányzatoknak, akár a Magyar Falu Program támogatásával is. Magyarországon a halálozás leggyakrabban a szív- és érrendszeri betegségek, ezen belül hirtelen szívhalál miatt következik be. Évente több ezer embert veszítünk el hirtelen szívhalál miatt Magyarországon. Megdöbbentő, de az esetek többségében meg lehetne menteni a beteget, ha a laikusok tudnának és mernének újraéleszteni. Az esetek közel harmada ugyanis közterületen történik, ahol nagy eséllyel számíthatunk szemtanúk jelenlétére. Sajnos a többség legfeljebb a mentőt hívja, de ő maga nem igen nyúl a bajba jutotthoz, és jó, ha tíz jelenlévőből egy akad, aki neki mer fogni az újraélesztésnek. Pedig ezzel életet menthetnének. 

Hogy indult el a program?
A gondolatot egy kórházi tapasztalatunk indította el a tavalyi évben. Egy fiatal férfi került be ellátásra hozzánk, akinek az életét úgy mentették meg, hogy valakinek a kocsijában volt egy defibrillátor, amit laikusként is mert használni. A beteg sorsát ugyanis eldöntheti, mi történik az első 3-5 percben: milyen gyorsan kezdődik meg az újraélesztés, és mikor érkezik meg a professzionális segítség. Ezért alapszabály, hogy ilyen esetben azonnal kérjünk a közelben is segítséget, késlekedés nélkül lássunk neki az újraélesztésnek és természetesen hívjunk mentőt. Ehhez azonban ma a tudás hiányzik, ami megadná a hitet is, hogy képesek vagyunk rá. Ezt segíti, ha van a közelünkben eszköz is ehhez. Egyre többször hallunk már olyan történetekről, amikor egy családtag, szomszéd vagy egy járókelő nem tétovázott, hanem azonnal megkezdte a beteg újraélesztését, még ha korábban nem is tanulta, a laikusok elméleti és gyakorlati ismeretek hiánya, illetve bizonytalanságuk miatt sokan még mindig nem mernek segíteni. Félnek attól, hogy nagyobb bajt okoznak, pedig, ha megállt a keringés, bármit is teszünk, az nagyobb eséllyel segít, mint árt. Ezek legnagyobb részében megelőzhetők lennének a helyszínen lévő, laikus által is használható defibrillátor segítségével. Fontos, hogy olyan településekre is eljussanak ezek az eszközök, ahová nehezebben jut el a sürgős segítség, de ezek kint léte, a hozzá adott oktatás mindenképp javítja a tudatosságot, hogy merjünk újraéleszteni.

Hol a legégetőbb, hogy eljussanak az eszközök?
Hirtelen szívmegállás esetén túlélésre esély kizárólag azonnal megkezdett újraélesztés esetén van. A mentők kiérkezéséig megkezdett újraélesztés (BLS) és lehetőség szerinti defibrillálás esetén akár 60-70 százalék is lehet a túlélés esélye. Életbevágóan fontos ezért, hogy növekedjen a lakosság számára folyamatosan elérhető defibrillátorok száma, továbbá bővüljön azoknak a hozzáértő civileknek a száma is, akik ismerik az újraélesztés lépéseit és fogásait, és biztonsággal mernek cselekedni vészhelyzetben is. A legfontosabb, ami sokak életét megmentheti, hogy képesek legyünk felismerni a keringésleállást, és tudjuk, hogyan kell ilyen esetben az újraélesztést végezni. A hirtelen szívhalál túlélésére az egyetlen esély, ha van valaki a közelben, aki azonnal meg tudja kezdeni a keringés fenntartását a mellkasi nyomásokkal. Az első 5 perc kritikusnak számít. A túlélés esélyét növeli, ha azonnal elkezdik a szakszerű újraélesztést. Ebben ad komoly támogatást ez a program, ami tavaly indult, kétszáz eszközzel. Jelenleg 500 AED készülék megvásárlása lehetséges a piaci árhoz képest jelentős kedvezménnyel. Most arra fókuszálunk, hogy olyan településekre is eljuthasson, ahová nehezen jut ki a mentő, alapvetően nehéz az orvosi ellátás. Ez kapcsolódik a Magyar Falu Programhoz. Az itt meghirdetett pályázatokban van lehetőség forrásokat is szerezni hozzá. Arra számítok, hogy mind több önkormányzat, intézmény, de akár infarktuson már átesett, szívelégtelenséggel élő családja megismerheti ennek az eszköznek a fontosságát, ami elérhetővé válik.

Mit tudnak megtanítani a készülék kihelyezése mellett?
Az Egyházi Kórházak Egyesülése által biztosított ingyenes újraélesztési képzés is hozzátartozik a csomaghoz, amiben egy hazai fejlesztésű, Magyarországon gyártott, szervizháttérrel rendelkező, a magyaron kívül további 17 nyelven beszélő félautomata külső defibrillátor (CardioAid1 készülék) bárki számára könnyen kezelhető. A készülék vizuális és hangutasításait követve minden laikus sikeresen használhatja életmentő segítségnyújtásra. Kardiológusként azt gondolom, hogy minden településen, kisebb falvakban is fontos, hogy legyenek ilyen készülékek, lehetőleg a közösség által ismert helyeken, az önkormányzatnál, templomban, iskolában. Önmagában az eszköz kihelyezése is figyelemfelkeltő, ami segíti a tudatosságot.

Van adat arról, hogy az ország mekkora hányadában komoly gond a sürgős segítség?
Ez nem egyszerű kérdés, de azt gondolom, hogy itt az a fontos, hogy a tudás és a laikusok által használható eszközök legyenek ismertek a teljes lakosság számára. Tudjanak és merjenek segíteni, mert ez menthet életeket. A tavasszal meghirdetett 200 készülék egyike már a negyedik napon mentett életet.

 Kun J. Viktória

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.

Hírvilág

Újabb tanösvény az egészségért

Az iszkaszentgyörgyi kastélyparkkal tovább bővült a Budapesti Szent Ferenc Kórház szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért létrehozott „A Kórház Út az egészséghez” kardioösvény-programja. Az intézmény országosan kilenc helyszínen létesített egészségmegőrző és rehabilitációs célú túraösvényeket.

Klinikum

Sikeres újraélesztést követően jelentkező pitvarfibrilláció rövid- és hosszútávú hatásai

SZEMLE eLitMed

A sikeresen újraélesztett betegekben a pitvarfibrilláció magasabb rövidtávú halálozással társul, ugyanakkor ennek mechanizmusa nem kellőképp tisztázott. Cikkünkben a megfigyelés egy lehetséges magyarázatát mutatjuk be.