Gének állhatnak a bipoláris zavar mögött
2012. SZEPTEMBER 04.
2012. SZEPTEMBER 04.
Szöveg nagyítása:
A bipoláris zavarral élő embereknél váltakoznak a depressziós és a mániás epizódok, érzelmi hullámvasútba ültetve ezáltal az érintetteket: német kutatók most olyan gént azonosítottak, amely a mániás tünetek megjelenéséért felelős. Az 1208 páciens adataira és állatkísérletekre alapozott eredményeket a The American Journal of Psychiatry című szakfolyóiratban ismertették. Markus M. Nöthen, a Bonni Egyetem professzora elmondta: az NCAN jelű génről ismert volt, hogy alapvető szerepet játszik a bipoláris zavarban, mostanáig azonban nem tudták, hogy ez pontosan mi. A kutatók a mannheimi Mentális Egészség Központi Intézete munkatársaival együttműködve 1208 bipoláris zavarral élő páciens genetikai adatait és tüneteik leírását elemezték a tanulmány első fázisában. A páciensek klinikai adatait értékelve jutottak arra a megállapításra, hogy az NCAN jelű gén igen szoros összefüggésben van a mániás epizódok megjelenésével, de nincs kapcsolatban a depressziós tünetekkel. A tanulmány következő fázisában olyan génmódosított egereket hoztak létre a Bonni Egyetem molekuláris pszichiátriai intézetének kutatói, melyeknél hiányzott az NCAN gén. Ezeknél az egereknél nem tapasztaltak depresszióra utaló jeleket, annál több tünete volt viszont a mániás viselkedésnek: túlzottan aktívak voltak, több kockázatot vállaltak, jutalomkeresésük részeként pedig mértéktelenül ittak a nekik kínált cukoroldatból. A következő szakaszban a mániás egereknek lítiumot adagoltak, amely szert az embergyógyászatban is alkalmazzák a bipoláris zavarral élők kezelésében. Kiderült, hogy a lítiumadagolás teljesen megszüntette az állatok hiperaktív viselkedését, ami arra utal, hogy valóban ugyanarról az NCAN génről van szó az emberi bipoláris zavar és a génmódosított egereknél tapasztalt mánia esetében. Az NCAN jelű gén hiányában nem termelődik egy fehérje (a neurocan), ennek a molekuláris zavarnak a következménye a génmódosított egerek mániás viselkedése - idézte Andreas Zimmer kutatásvezetőt a Science Daily című ismeretterjesztő portál. A kutatók további vizsgálatokat terveznek az egérmodellen, melyeknek eredménye lehet a mánia kezelésére szolgáló új szerek kifejlesztése. (https://www.sciencedaily.com/releases/2012/09/120901084947.htm) MTI 2012. szeptember 4., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Gondolat
Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.
PharmaPraxis
Multidiszciplináris mentálhigiénés ellátás résztvevőiként a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek jelentős sikereket érhetnek el a mentális betegek állapotának javításában és az ellátás költségeinek csökkentésében.
Szakmai szervezetek és fogyatékossággal élők érdekvédői is ledöbbentek a méltányossági támogatásról hozott legutóbbi kormánydöntésen. Megkérdeztünk egy szakértőt, és válaszolt lapunknak a BM is.
Hírvilág
A szív- és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak világszerte. Általában életviteli tudatossággal megelőzhető kialakulásuk. Ebben a rizikófaktorok csökkentése az elsődleges kulcs: a dohányzás elhagyása, a túlsúly leadása, az egészséges étrendre való átállás, a rendszeres testmozgás bevezetése, az alkoholfogyasztás mellőzése.
A Netflixen streamelhető Véletlen szülte ikrek (The Accidental Twins) című dokumentumfilm bemutatja Jorge, Carlos, William és Wilber történetét, akik 25 évesen jöttek rá, hogy egy bogotai kórházban történt hiba miatt nem saját ikertestvérükkel nőttek fel, hanem valaki máséval.
A betegségmodell orvosi és élettörténeti változata a klinikai pszichológiában
Ischaemiás stroke-on átesett afáziás személyek olvasási folyamatainak elemzése
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás