Hírvilág

Etnikai különbségek a szívmegállás utáni túlélésben

2011. AUGUSZTUS 15.

Ha fel akarjuk mérni az egyes etnikai csoportok orvosi ellátásában mutatkozó különbségeket, ehhez jó mutató a kórházban történt szívmegállás kezelésének és prognózisának mérése. Ebben az esetben ugyanis nem jelent torzító tényezőt a kórházba szállítás, és az elvégzendő beavatkozásokra viszonylag egyértelmű irányelvek vonatkoznak.

Az Amerikai Egyesült Államokban nagyszabású vizsgálatot végeztek 10 ezer beteg adatainak elemzésével, akiknél 274 kórház egyikében következett be kamrafibrilláció vagy pulzus nélküli kamrai tachycardia.
A betegcsoport 19%-át tették ki fekete bőrű betegek, ez a csoport annyiban különbözött a többiektől, hogy átlagban fiatalabbak voltak, több krónikus betegségben szenvedtek, és gyakrabban kezelték őket oktatókórházban.

A szívmegállást szenvedett betegek közül a fekete bőrűek 25%-a hagyta el élve a kórházat, míg a többiek 37%-a - ez azt jelenti, hogy a fekete bőrű betegek relatív túlélése 27%-kal kisebb volt. Ez a különbség 19%-ra csökkent, miután korrekciót végeztek a betegek egyéni jellemzői (például az életkor és a társbetegségek) szerint. A kórház jellemzői szerinti korrekció után a különbség nagy mértékben, 11%-ra csökkent.

Ha csak azokat a betegeket vették figyelembe, akiket az első szívmegállás után sikerült újraéleszteni, a fekete bőrűek kisebb része hagyta el élve a kórházat (45%, illetve 56%), azonban ez a különbség teljes mértékben megszűnt, miután korrekciót végeztek a kórház jellemzői szerint.

Az adatok arra utalnak, hogy a cardialis újraélesztés utáni túlélésben mutatkozó különbségeket jobban magyarázza az, hogy a fekete bőrű betegeket gyakrabban kezelik rosszabb teljesítményű kórházakban, mint az egyes etnikai csoportok között eltérő klinikai vagy genetikai tényezők.
A vizsgálat szerzőinek a véleménye szerint az egyes etnikai csoportok közötti különbségek csökkentésére a legjobb út a rosszabb teljesítményű kórházakra összpontosítani a fejlesztési erőforrásokat.


Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid

Forrás: JAMA 2009 Sep 16; 302:1195.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Adjunk időben adrenalint!

Ha nincs lehetőség szívmegállás esetén defibrillátor alkalmazására, akkor nagyobb a túlélés valószínűsége, ha korán adrenalint adnak.

Hírvilág

Melanoma és anyaság

A terhesség alatt és a szülés utáni hat hónapban nagyobb a melanoma kockázata, azonban a daganatos betegség után létrejött terhesség esetén a szokásnál nagyobb a túlélési arány.

Hírvilág

Darbepoetin diabeteses vesebetegek kezelésében

Az erythropoetin-analóg darbepoetin nem javította a diabetesben és krónikus vesebetegségben szenvedő anaemiás betegek túlélését.

Hírvilág

Úgy szoknak rá a halak a műanyagra, ahogy a tinik a gyorsételekre?

A fiatal halak ugyanúgy rászoknak a tengerekben a műanyagrészecskék fogyasztására, ahogy a tinédzserek az egészségtelen gyorséttermi ételekre - vélik svéd kutatók.

Hírvilág

Korai hepatocellularis carcinoma - 40%-os túlélés a reszekció után!

A daganat <2 cm-es mérete, egyetlen góc jelenléte és a microvascularis infiltráció hiánya jó prognózist jelzett előre. A szerzők új, pontosabb stádiummeghatározási rendszert dolgoztak ki kifejezetten a korai stádiumok értékelésére.