Ha fel akarjuk mérni az egyes etnikai csoportok orvosi ellátásában mutatkozó különbségeket, ehhez jó mutató a kórházban történt szívmegállás kezelésének és prognózisának mérése. Ebben az esetben ugyanis nem jelent torzító tényezőt a kórházba szállítás, és az elvégzendő beavatkozásokra viszonylag egyértelmű irányelvek vonatkoznak. Az Amerikai Egyesült Államokban nagyszabású vizsgálatot végeztek 10 ezer beteg adatainak elemzésével, akiknél 274 kórház egyikében következett be kamrafibrilláció vagy pulzus nélküli kamrai tachycardia. A betegcsoport 19%-át tették ki fekete bőrű betegek, ez a csoport annyiban különbözött a többiektől, hogy átlagban fiatalabbak voltak, több krónikus betegségben szenvedtek, és gyakrabban kezelték őket oktatókórházban. A szívmegállást szenvedett betegek közül a fekete bőrűek 25%-a hagyta el élve a kórházat, míg a többiek 37%-a - ez azt jelenti, hogy a fekete bőrű betegek relatív túlélése 27%-kal kisebb volt. Ez a különbség 19%-ra csökkent, miután korrekciót végeztek a betegek egyéni jellemzői (például az életkor és a társbetegségek) szerint. A kórház jellemzői szerinti korrekció után a különbség nagy mértékben, 11%-ra csökkent. Ha csak azokat a betegeket vették figyelembe, akiket az első szívmegállás után sikerült újraéleszteni, a fekete bőrűek kisebb része hagyta el élve a kórházat (45%, illetve 56%), azonban ez a különbség teljes mértékben megszűnt, miután korrekciót végeztek a kórház jellemzői szerint. Az adatok arra utalnak, hogy a cardialis újraélesztés utáni túlélésben mutatkozó különbségeket jobban magyarázza az, hogy a fekete bőrű betegeket gyakrabban kezelik rosszabb teljesítményű kórházakban, mint az egyes etnikai csoportok között eltérő klinikai vagy genetikai tényezők. A vizsgálat szerzőinek a véleménye szerint az egyes etnikai csoportok közötti különbségek csökkentésére a legjobb út a rosszabb teljesítményű kórházakra összpontosítani a fejlesztési erőforrásokat. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: JAMA 2009 Sep 16; 302:1195.