Az emberi agy, ellentétben a nemi szervekkel, és hasonlóan a tüdőhöz vagy a veséhez, struktúrájában és funkciójában is monomorf, nincs férfi, illetve női agy, állapítja meg az elmúlt 3 évtized tanulmányait összegző metaszintézis. A női, illetve férfi agyak különbségeinek kutatása több szempontból is igen népszerű. Kezdjük a tudományon kívüli érdekkel: mivel orvosi, egészségügyi és társadalmi szempontokból jelentős szakadék van a két gender között, bármi olyan agyi különbség megtalálása, ami ezt a szakadékot magyarázná, nagy érdeklődést vált ki nemcsak az idegtudósok, de a politikusok, szerkesztők, újságírók és a lakosság körében is. Az a vágy, hogy a nemek közötti társadalmi különbségeket agyi vizsgálati eredményekkel támasszuk alá, azt is magyarázza, hogy miért tartják fenn magukat a köztudatban – és idézettségben is – olyan régi, rosszul tervezett, kis elemszámmal dolgozó és nem replikált vizsgálatok, amik a humán agyak nemi dimorfizmusát bizonygatják – ma már tudjuk: tévesen. A tudomány felől közelítve is érthető a témába vágó képalkotó vizsgálatok nagy száma: az agyi MRI-vizsgálatok kezdete óta a férfiak és a nők azonos arányban képviseltetik magukat ezekben a vizsgálatokban, így az idegkutatóknak igen egyszerű új publikációt kiadni pusztán a férfi/nő alcsoportok elemzésére támaszkodva. A területet számos torzítás jellemzi: a publikációk a hasonlóságokat kisebb eséllyel jelentik, és jellemző a statisztikailag szignifikáns különbségek arányukhoz képesti túlzott publicitása; a témába vágó randomizált klinikai vizsgálatok legtöbbje fals pozitív eredményt közöl. Lise Eliot és munkatársainak a Neuroscience & Biobehavioral Reviews-ban megjelent óriási munkája (címe: Dobjuk ki a dimorfizmus szót a humán agyat tárgyaló szövegekből: a vizsgálatok áttekintő szintézise a méreten kívül szinte semmi nő-férfi agyi különbséget nem talál) az elmúlt 3 évtized humán MRI-vizsgálati eredményeit és post mortem adatait tekinti át, és arra a következtetésre jut, hogy azok az agyi nemi különbségek, amik az agymérettel való korrekció után a struktúrában vagy a lateralitásban megmaradnak, a variancia mindössze 1%-áért felelősek. Az egyetlen valódi különbség a női és férfi agyak között méretükben van: az összagytérfogat férfiakban átlagosan 11%-kal nagyobb, mint a nőkben. Az agyméret nemi különbsége minden életkorban fennáll, és a serdülőkor végén tetőzik. Mindazonáltal, az agyméretbeli különbséget magyarázza a testméretbeli különbség: a férfiak átlagban 18%-kal nagyobb testtömeggel bírnak, és 9%-kal magasabbak. A nemek közötti 11%-os agytérfogatbeli különbség egyébként jóval kisebb, mint más belső szervek méretbeli különbsége: szív: 17%, tüdő: 23%, máj 14%, hasnyálmirigy 18%, vese 19%, pajzsmirigy: 25%. A nagyobb agyakban pedig – nemtől, sőt fajtól függetlenül – nagyobb a fehérállomány aránya, mivel az axonoknak távolabbra kell eljutniuk, vagyis a férfiakra átlagban jellemző nagyobb fehérállomány/szürkeállomány-arány nem nemfüggő különbség. Az emberi agy, ellentétben a nemi szervekkel, és hasonlóan a tüdőhöz vagy a veséhez, struktúrájában és funkciójában is monomorf, nincs férfi, illetve női agy, állapítja meg az elmúlt 3 évtized tanulmányait összegző metaszintézis. A női, illetve férfi agyak különbségeinek kutatása több szempontból is igen népszerű. Kezdjük a tudományon kívüli érdekkel: mivel orvosi, egészségügyi és társadalmi szempontokból jelentős szakadék van a két gender között, bármi olyan agyi különbség megtalálása, ami ezt a szakadékot magyarázná, nagy érdeklődést vált ki nemcsak az idegtudósok, de a politikusok, szerkesztők, újságírók és a lakosság körében is. Az a vágy, hogy a nemek közötti társadalmi különbségeket agyi vizsgálati eredményekkel támasszuk alá, azt is magyarázza, hogy miért tartják fenn magukat a köztudatban – és idézettségben is – olyan régi, rosszul tervezett, kis elemszámmal dolgozó és nem replikált vizsgálatok, amik a humán agyak nemi dimorfizmusát bizonygatják – ma már tudjuk: tévesen. A tudomány felől közelítve is érthető a témába vágó képalkotó vizsgálatok nagy száma: az agyi MRI-vizsgálatok kezdete óta a férfiak és a nők azonos arányban képviseltetik magukat ezekben a vizsgálatokban, így az idegkutatóknak igen egyszerű új publikációt kiadni pusztán a férfi/nő alcsoportok elemzésére támaszkodva. A területet számos torzítás jellemzi: a publikációk a hasonlóságokat kisebb eséllyel jelentik, és jellemző a statisztikailag szignifikáns különbségek arányukhoz képesti túlzott publicitása; a témába vágó randomizált klinikai vizsgálatok legtöbbje fals pozitív eredményt közöl. Lise Eliot és munkatársainak a Neuroscience & Biobehavioral Reviews-ban megjelent óriási munkája (címe: Dobjuk ki a dimorfizmus szót a humán agyat tárgyaló szövegekből: a vizsgálatok áttekintő szintézise a méreten kívül szinte semmi nő-férfi agyi különbséget nem talál) az elmúlt 3 évtized humán MRI-vizsgálati eredményeit és post mortem adatait tekinti át, és arra a következtetésre jut, hogy azok az agyi nemi különbségek, amik az agymérettel való korrekció után a struktúrában vagy a lateralitásban megmaradnak, a variancia mindössze 1%-áért felelősek. Az egyetlen valódi különbség a női és férfi agyak között méretükben van: az összagytérfogat férfiakban átlagosan 11%-kal nagyobb, mint a nőkben. Az agyméret nemi különbsége minden életkorban fennáll, és a serdülőkor végén tetőzik. Mindazonáltal, az agyméretbeli különbséget magyarázza a testméretbeli különbség: a férfiak átlagban 18%-kal nagyobb testtömeggel bírnak, és 9%-kal magasabbak. A nemek közötti 11%-os agytérfogatbeli különbség egyébként jóval kisebb, mint más belső szervek méretbeli különbsége: szív: 17%, tüdő: 23%, máj 14%, hasnyálmirigy 18%, vese 19%, pajzsmirigy: 25%. A nagyobb agyakban pedig – nemtől, sőt fajtól függetlenül – nagyobb a fehérállomány aránya, mivel az axonoknak távolabbra kell eljutniuk, vagyis a férfiakra átlagban jellemző nagyobb fehérállomány/szürkeállomány-arány nem nemfüggő különbség. A speciális agyi struktúrák nők és férfiak közötti méretbeli különbségeit kutatják a legrégebben; ennek az elképzelésnek a gyökere az állatok neurobiológiájában van, ahol esetenként egyes agyterületek mérete valóban drámai mértékben eltérő a nemek között (például udvarlást végző hím énekesmadarak vokális kontroll területei hatszor nagyobbak, mint a nőstényeké). A kutatók ezt a paradigmát akarták átvinni a humán viselkedéses különbségek magyarázatára is, azonban az összagytérfogatot figyelembe véve egyetlen apró területen találtak csak eltérést a nemek között: az anterior hypothalamus harmadik interstitialis magja (INAH-3), egy 0,1 mm3-es subnucleus térfogata 60%-kal nagyobb a férfiaknál. A tanulásban és az érzelmi életben tapasztalható különbséget magyarázni kívánó közkeletű elképzelésekkel szemben a hippocampus- vagy amygdala-térfogatban nincs különbség, ahogy nincs különbség a thalamus, a cerebellum vagy a nucleus accumbens, vagy akármelyik gyrus térfogatában, illetve a cortex vastagságában sem. A corpus callosum méretével kapcsolatban is terjed egy tévedés, ami szerint a nőké nagyobb volna. A tévedés forrása egy mindössze 14 agy vizsgálatán alapuló, de a Science-ben publikált 1982-es cikk, ami valójában nem is a corpus callosum, hanem pusztán annak végződése, a splenium méretében talált marginális eltérést. Ezt az eredményt mások azóta sem igazolták, mindössze annyi bizonyosodott be, hogy a nagyobb agyaknak arányaiban kisebb a corpus callosuma, ami a callosalis transzfer nagyobb agyakra jellemző relatív hatékonytalanságára utal. Vagyis nem igaz az a közkeletű elképzelés, miszerint a női agy két féltekéje jobban összekapcsolt volna. Nem igaz továbbá, hogy az agyi lateralizáció eltérő a férfiak és a nők között (ez a téves elképzelés két 1980-as évekbeli tanulmánynak köszönhető, azonban nagyobb esetszámú, modern vizsgálatok nem igazolták, hogy bal félteke sérülését követően kialakuló afázia gyógyulása másként történne a nemeknél, és hogy a nők kevésbé balfélteke-dominánsak lennének, ha a beszédről van szó). Mindent egybevetve: nincs különbség a nemek között a funkcionális féltekei aszimmetria mértékében. Ahogy nincs különbség a strukturális MRI- vagy DTI-vizsgálatokkal megállapított konnektivitásban sem, ha figyelembe vesszük az individuális agyméretet, és nincs különbség a feladatalapú fMRI vizsgálatok eredményeiben sem. Az elterjedt elképzelés, miszerint a férfiak jobbak különböző tárgyak mentális forgatásában vagy navigációban, szintén tévhitnek bizonyult: hasonló technikai szakértelemmel bíró nőket és férfiakat összehasonlítva nincs különbség térbeli kognitív folyamataik között. Az fMRI-vizsgálatok összegzése szerint tévesnek bizonyult az az elképzelés is, hogy eltérő lenne a nők és a férfiak érzelemfeldolgozásának neurális alapja; ha bizonyos populációk és speciális feltételek esetében van is érzelemfeldolgozási különbség a nemek között, ez elenyésző az individuális különbségek nagyobb varianciája mellett. Cáfolható tehát az az elképzelés, hogy a férfi agy az evolúció során térbeli-mechanikai feladatokra, a női agy pedig nyelvi és szociális kognícióra szakosodott volna. Összefoglalójukban a szerzők hangsúlyozzák: nem helyénvaló a humán agyakkal kapcsolatban a „dimorfizmus” szó használata, helytelen bináris fogalmakban gondolkodni az agyról; nincs két típusú agy, sőt nincs folyamatos átmenet sem a maszkulin agytól a feminin felé (ezt a transgender személyek agyának fMRI-vizsgálata is bizonyítja). Inkább számtalan agyi attribútum multidimenzionális mozaikja létezik, ami minden egyed esetében sajátos, egyedi mintázatot mutat. Habár számos neurológiai-viselkedéses betegség eltérő prevalenciával bír a nők és a férfiak esetében (pl. autizmus, ADHD, dyslexia, depresszió, szorongás, demencia, evészavarok), az agyak nemi alapú különbségeinek vizsgálata – mivel agyi dimorfizmus nem létezik – nem fog közelebb vinni ezen betegségek megértéséhez. Szemlézte: Kazai Anita dr. Eredeti közlemény: Eliot, L., Ahmed, A., Khan, H., & Patel, J. (2021). Dump the “dimorphism”: Comprehensive synthesis of human brain studies reveals few male-female differences beyond size. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 125, 667-697. A corpus callosum méretével kapcsolatban is terjed egy tévedés, ami szerint a nőké nagyobb volna. A tévedés forrása egy mindössze 14 agy vizsgálatán alapuló, de a Science-ben publikált 1982-es cikk, ami valójában nem is a corpus callosum, hanem pusztán annak végződése, a splenium méretében talált marginális eltérést. Ezt az eredményt mások azóta sem igazolták, mindössze annyi bizonyosodott be, hogy a nagyobb agyaknak arányaiban kisebb a corpus callosuma, ami a callosalis transzfer nagyobb agyakra jellemző relatív hatékonytalanságára utal. Vagyis nem igaz az a közkeletű elképzelés, miszerint a női agy két féltekéje jobban összekapcsolt volna. Nem igaz továbbá, hogy az agyi lateralizáció eltérő a férfiak és a nők között (ez a téves elképzelés két 1980-as évekbeli tanulmánynak köszönhető, azonban nagyobb esetszámú, modern vizsgálatok nem igazolták, hogy bal félteke sérülését követően kialakuló afázia gyógyulása másként történne a nemeknél, és hogy a nők kevésbé balfélteke-dominánsak lennének, ha a beszédről van szó). Mindent egybevetve: nincs különbség a nemek között a funkcionális féltekei aszimmetria mértékében. Ahogy nincs különbség a strukturális MRI- vagy DTI-vizsgálatokkal megállapított konnektivitásban sem, ha figyelembe vesszük az individuális agyméretet, és nincs különbség a feladatalapú fMRI-vizsgálatok eredményeiben sem. Az elterjedt elképzelés, miszerint a férfiak jobbak különböző tárgyak mentális forgatásában vagy navigációban, szintén tévhitnek bizonyult: hasonló technikai szakértelemmel bíró nőket és férfiakat összehasonlítva nincs különbség térbeli kognitív folyamataik között. Az fMRI-vizsgálatok összegzése szerint tévesnek bizonyult az az elképzelés is, hogy eltérő lenne a nők és a férfiak érzelemfeldolgozásának neurális alapja; ha bizonyos populációk és speciális feltételek esetében van is érzelemfeldolgozási különbség a nemek között, ez elenyésző az individuális különbségek nagyobb varianciája mellett. Cáfolható tehát az az elképzelés, hogy a férfi agy az evolúció során térbeli-mechanikai feladatokra, a női agy pedig nyelvi és szociális kognícióra szakosodott volna. Összefoglalójukban a szerzők hangsúlyozzák: nem helyénvaló a humán agyakkal kapcsolatban a „dimorfizmus” szó használata, helytelen bináris fogalmakban gondolkodni az agyról; nincs két típusú agy, sőt nincs folyamatos átmenet sem a maszkulin agytól a feminin felé (ezt a transgender személyek agyának fMRI-vizsgálata is bizonyítja). Inkább számtalan agyi attribútum multidimenzionális mozaikja létezik, ami minden egyed esetében sajátos, egyedi mintázatot mutat. Habár számos neurológiai-viselkedéses betegség eltérő prevalenciával bír a nők és a férfiak esetében (pl. autizmus, ADHD, dyslexia, depresszió, szorongás, demencia, evészavarok), az agyak nemi alapú különbségeinek vizsgálata – mivel agyi dimorfizmus nem létezik – nem fog közelebb vinni ezen betegségek megértéséhez. Szemlézte: Kazai Anita dr. Eredeti közlemény: Eliot, L., Ahmed, A., Khan, H., & Patel, J. (2021). Dump the “dimorphism”: Comprehensive synthesis of human brain studies reveals few male-female differences beyond size. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 125, 667-697.