Hírvilág

A szerves szennyeződés felborítja a hormonális egyensúlyt

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az olyan szerves szennyeződés, mint a PCB (poliklórozott bifenil) és keverékei befolyásolják a mellékvesekéreg működését, ezzel pedig a kortizol stresszhormon szintjét – állítja Karin E. Zimmer és munkacsoportja. Ismert, hogy a kortizol befolyásolja a magzati fejlődést, illetve szabályozza a szervezet működését stresszhelyzetben. Azonban a szerves szennyeződés, mely a természetben igen elterjedt, norvég kutatók szerint felborítja a szervezet hormonális egyensúlyát. Zimmer és kollégái a Mjøsa-tóban lévő PCB szennyeződést vizsgálták, melyet állatok és emberek a tó halainak elfogyasztása útján visznek be a szervezetbe. A szakértők sejttenyészeti körülmények között kísérleteztek. A Mjøsa-tó igen nagy mértékben tartalmaz ilyen szennyeződést, valamint brómtartalmú égéstermékeket. A kutatók megállapították, hogy az ebből a tóból származó halkivonat – szemben kevésbé szennyezett tóból származó kivonattal – növelte a kortizol, és a nemi hormonok szintjét. A hatás a kezelt élelmiszereknél – mint amilyen a csukamájolaj – kevésbé jelentkezett. Zimmer és munkatársai a Norvég Állatorvosi Egyetem tudományos ülésén felhívták arra a figyelmet, hogy a hormonális egyensúly ilyenfajta felborulása hosszabb távon igen káros következményekkel járhat. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ember és környezet

Fűben-fában orvosság – gyógyhatású növények és a globális környezeti változások

Az emberen túli élővilág számtalan módon megalapozza az életünket. Többek között gyógyhatású szerek forrásaként szolgál, legyen szó akár az ilyen anyagok kinyeréséről, akár a lemásolásukról. Egy a The Lancet Planetary Health lapban megjelent tanulmány, az Evaluating natural medicinal resources and their exposure to global change a gyógyhatású növényeket és bioaktív vegyületeiket, valamint ezek globális környezeti változásoknak való kitettségét járja körül.

PharmaPraxis

Lecsapott a gyógyszeripar a magyar kutatók fejlesztésére

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Az ELTE kutatóinak 2023-ban Innovációs Díjat is elnyerő, a korábbiaknál jóval pontosabb fehérjeszerkezet-meghatározó módszerét fogják alkalmazni.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: úttörő demencia-program Szentendrén

LAPSZEMLE eLitMed

Pszichiátriai betegek családi ápolása Geelben, megállíthatatlanul zsugorodó agy, mintavétel lábtörlőkről, szódásszifon és Sokol rádió a demencia ellen. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

PharmaPraxis

Fogamzásgátló szolgáltatások patikában, patikus által

SZEMLE eLitMed

Az USA egyes államaiban 2013 óta gyógyszerészek is írhatnak fel hormonális fogamzásgátlót. Mik a tapasztalataik azoknak a patikusoknak, akik bevezették a szolgáltatást?

Hírvilág

Magyar innováció állíthatja meg a japán húsevő baktérium terjedését

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Egy magyar újításnak köszönhetően bármilyen felületen, hosszútávon megakadályozható a baktériumok, gombák és vírusok megtelepedése, és szaporodása.