Hírvilág

A gyulladás gátolja az emlőrák kialakulását

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Állatkísérletes eredmények alapján megállapították a Kimmel Rákközpont kutatói, hogy az emlőgyulladás csillapítása meggátolhatja a rákos folyamat beindulását, illetve annak terjedését. Génmanipulált állatok esetén demonstrálja a Cancer Research december 15-i számában közölt tanulmány, hogy a gyulladás alapvető az emlő daganatos folyamatának kialakulásában és előrehaladásában. Mivel a gyulladás fokozza a rákos őssejtek növekedését, annak mérséklése a daganatos folyamat megállítását vonja maga után. Richard G. Pestell és munkatársai az NFκB gyulladásos jelátviteli folyamat gátlásával magyarázzák eredményeiket, melynek a jövőben klinikai következményei is lehetnek: olyan új gyulladáscsökkentő szerek fejlesztése szükséges, melyek célzottan az emlőben hatnak. Régóta ismert Her2 nevű daganatos molekula aktiválja az NFκB-útvonalat, mely egyes gyulladásos fehérvérsejteket arra serkent, hogy a daganat terjedését segítő növekedési faktorokat termeljenek. Az elmélet régóta ismert, azonban tesztelni nem lehetett, ugyanis az NFκB alapvető fontosságú a magzati fejlődés során – a gén kikapcsolása az egerek elpusztulását vonta maga után. Jelen vizsgálatban azonban géntechnológiai módszerekkel sikerült korlátozni a gén kikapcsolását az emlőre, ezáltal szelektíven lehetett gátolni a gyulladás kialakulását – az így manipulált egyedekben nem alakult ki daganat. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A lapatinib letrozol terápia eredményei HER2- es hormonreceptor pozitív áttétes emlőrák első vonalbeli kezelésében

Csodafegyver a háromszorsan reeceptornegatív emlőrák kezelésére

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az iscalimab hatékonysága myasthenia gravis kezelésében

A myasthenia gravis (MR) egy ritka autoimmun betegség, mely a neuromuscularis ingerületátvitelt gátolja. A betegség a világon több mint 700000 embert érint. A generalizált MG-s betegek körülbelül 80-90%-ában kimutatható a posztszinaptikus nikotinos acetilkolin-receptort (AChR) gátló autoantitest, míg további 5–8%-ban MuSK-autoantitest vagy ritkábban, LRP4-autoantitest mutatható ki.

Hírvilág

A szűrés életet menthet, mégsem élünk vele

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai alapján az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés a nők körében. 2020-ban becslések szerint világszerte 2,3 millió nőt diagnosztizáltak mellrákkal és 685 000-en vesztették életüket a betegség következtében. Habár a mellrák minden 4. nőt érint világszerte és minden 6. daganatos halálesetért felelős, időben felismerve jó eséllyel gyógyítható lenne.

Klinikum

Az átmeneti eszméletvesztés anatómiája

SZEMLE eLitMed

Amerikai neurobiológusok felfedeztek egy százötven éve keresett idegpályát a szív és az agy között, ami a syncope kialakulását vezérli.

Klinikum

Az élet szoftverének átprogramozása

SZEMLE eLitMed

Az elektrogyógyszerek a neuronális jelátvitelt manipuláló eszközökön túlmutatva transzformatív alkalmazásokat ígérnek többek között az ízületi gyulladás és a rák kezelése, vagy a szövet- és szervregeneráció területén is.

Klinikum

Mentális egészségügyi eredmények idősebb emlőráktúlélőknél: ötéves utánkövetés a CLIMB tanulmányból

RISKÓ Ágnes

Az emlőrák a leggyakrabban diagnosztizált malignus betegség a nők körében, és a betegek több mint 30%-a a diagnózis megállapításakor 70 év felett van. A túlélő emlőrákos nők mentális egészségéről még kevés kutatási adat áll rendelkezésre, ezért a szemlézett tanulmány szerzői felmérték a diagnózist követő első öt évben tapasztalható depressziós tünetek, a magányosság és az apátia mértékét.