A Kék című könyvben lélektani és morális kérdéseket feszegető regény keveredik az orvosi krimik fordulatosságával. A több idősíkon és szereplőn keresztül kibontakozó események magával ragadják az olvasót, így bár a téma mély, mégis könnyen olvasható mű. Recenzió Anne Cathrine Bomann könyvéről.

Tessék, ezt vedd be! – mondja anyám, majd felém nyújt valamit. A könnyeimtől alig látok, de kinyújtom a kezem, elveszem. – Ettől megnyugszol, hidd el. Minden rendben lesz – teszi hozzá, és én elhiszem neki. Bízom benne, szóval beveszem, elkortyolom a teám, és pár perc múlva álmatlan álom nyom el. Másnap ugyanabban a magzatpózban ébredek, amiben elaludtam, és persze tényleg minden kicsit simább. Tompa vagyok, de a lelkem békésebb. A halál szinte egész gyermekkoromban elkerült, akkor lepett meg először, mikor épp 12 éves múltam. Egy beszélgetésből megtudtam, hogy kedvenc tanárom elveszítette a feleségét. A fájdalom feszítette a mellkasom, úgy sajnáltam őt és két gyermekét, akik közül az egyik csak egy évvel volt idősebb nálam. Órákon át sírtam, míg anyám végül kétségbeesésében úgy döntött, hogy ad nekem egy fél tabletta Xanaxot. Akkor még csupán furcsának, szokatlannak találtam ezt a jelenetet, azonban később, már felnőttként akárhányszor eszembe jutott ez az emlék, mindig felmerült bennem a kérdés, amit Anne Cathrine Bomann is feltesz Kék című könyvében: „Miért nem lehetünk egyszerűen szomorúak, ha meghal valaki?”

A Kékben lélektani és morális kérdéseket feszegető regény keveredik az orvosi krimik fordulatosságával. A több idősíkon és szereplőn keresztül kibontakozó események magával ragadják az olvasót, így – bár témáját tekintve mély könyvről beszélünk – könnyen olvasható mű. 

A Kék történetében egy dán gyógyszeripari cég tablettát fejleszt, mely hatékonyan kezelheti az úgynevezett elhúzódó gyászzavart. A cég állítása szerint a kísérleti fázisban lévő gyógyszert használó emberek veszteségélménye elhalványul, fájdalmaik enyhülnek, életüket képesek lesznek ott folytatni, ahol abbahagyták, depressziójuk mérséklődik vagy akár teljesen megszűnik. De vajon az emberi lélek tényleg ilyen egyszerűen működik? Hihetünk a kutatási eredményeknek? Egyáltalán, a gyász élménye tényleg olyan tapasztalás, melyet mindenáron gyógyszerekkel kell megszüntetni? 

A könyv a modern ember gyásszal kapcsolatos attitűdjéről szól, arról, kulturálisan és lélektanilag mennyire eltávolodtunk a haláltól, legyen szó akár egy szeretett személy elvesztéséről vagy arról, mit kezdünk azzal a helyzettel, amikor egy hozzánk közelálló személy gyászfolyamatának vagyunk tanúi.  Olyan kérdéseket feszeget, mint például: Mit tekintünk normális gyászreakciónak? Hogyan és meddig élhetjük meg a bánatot? Mikor és miért sütik rá a gyászolóra más mentális betegségek stigmáját? Vajon meddig tart a társadalom gyásszal kapcsolatos toleranciája? 

A regényben több kiemelt karakteren keresztül elevenedik meg a gyásszal és általában a mentális betegségekkel kapcsolatos társadalmi dilemma. Bomann történetszövése fordulatos és finomságokkal teli, a szereplők erősségeivel és árnyékos oldalával való ismerkedés közelebb hozza az olvasóhoz mind a mentális betegséggel élő személyek álláspontját, mind a gyógyszercégek által képviselt szemléletet. 

***

Anne Cathrine Bomann Koppenhágában él, íróként és pszichológusként dolgozik. Szakmájából fakadóan könyveiben megjelenő karaktereinek lelki világát, belső vívódásait változatosan és igen pontosan ábrázolja. Mint szerzői oldalán írja: „Megteszek mindent, hogy az élet komplexitását ábrázoljam, gyakran írok olyan emberekről, akik azért küzdenek, hogy megtalálják a helyük a világban és kapcsolódjanak azokhoz, akik körül veszik őket.”

Szerző: Gasteiger Nóra