Szilvia Molnár húsbavágóan őszinte regényében az anyaság első heteiről ír, arról az állapotról, amikor mind az anya, mind a baba nagyon törékenyek. Olyan gondolatokról, melyeket letagadnánk, érzésekről, amelyek ijesztőek is lehetnek. Recenzió Szilvia Molnár regényéről.

Mentálhigiénés, pszichológiai és szociális képzések keretében sokat tanulunk az „első interjú”-ról, amely lehetőség arra, hogy valamilyen strukturáltabb módon felmérjük a klienst, annak élettörténetét, problémáit. Rengeteget beszélünk erről az első foglalkozásról, aránytalanul sokat ahhoz képest, hogy mennyi tudást szerzünk arról, mi van az első interjú után. Hasonlóképpen van ez a szülés-születés-szülővé válás kérdésével is. Szülésfelkészítők széles palettája tájékoztat és nyújt segítséget, kínál affirmációs kártyákat, jógagyakorlatokat, praktikus tippeket ahhoz, hogy a szülés könnyebb legyen. Arról, hogy mi történik a gyermek világra jövetelét követően, már kevesebb szó esik. A közbeszédben egyre többször merül fel a szoptatás fontossága, a babalátogatás etikettje vagy a posztpartum depresszió. Azt azonban, hogy mi zajlik le az anyában a gyermekágyi időszak alatt, milyen élmények mentén válik valaki fokozatosan szülővé, jótékony és kissé idealizált homály fedi. A mama puha plüssfigurák között, bódító babaillatban ringatózik a szoptatós fotelben gyönyörű gyermekét nézegetve. Egész nap. Hisz mi más dolga van? Ez a legboldogabb időszak az életében! 

Nehéz az anyaságról árnyaltan beszélni, rengeteg tabu és szorongás kötődik a témához. Íratlan társadalmi szabályok mintha visszatartanának bennünket attól, hogy nyíltan vállaljuk, anyaként naponta többször is megtesszük a Föld-Hold közti távolságot az eufória és a teljes kétségbeesés között. Szilvia Molnár húsbavágóan őszinte regényében az anyaság első heteiről ír, arról az állapotról, amikor mind az anya, mind a baba nagyon törékenyek. Azokról a dolgokról, amelyekről kevesen / keveset beszélünk, olyan gondolatokról, melyeket letagadnánk, érzésekről, amelyek ijesztőek is lehetnek. Teszi mindezt bátran és kendőzetlenül. 

„Senki nem figyelmezteti az embert, hogy az anyaságot nem lehet félretenni, és hogy is ne sokkolná az embert, mikor ráébred, hogy örökké tart? Miért is nevezik anyaságnak?”

Az Üvegház története egy nőről szól, aki mindaddig, míg a posztpartum időszak első heteinek egzisztenciális nehézségeivel küzd, képtelen elhagyni lakását.  Vívódásai közben vissza-vissza emlékszik arra, hogy ki is volt ő, mielőtt gyermeke született. 

A regény tökéletesen ábrázolja az anyaság első heteinek lassúságát, elszigeteltségét, melyben egyszerre van jelen az odaadó, gondoskodó szeretet és a 24 órás, szüntelen önátadás feszültsége. A korai időszak fizikai fájdalmai. A hormonális változások és egyéb körülmények – egyebek mellett a segítség és lelki támogatás hiánya – miatt megjelenő mentális nehézségek, szorongások, a gyermek egészsége, testi épsége kapcsán betörő intruzív gondolatok, melyet gyakran még akár a hozzá legközelebb álló személy, a férje sem ért.

Az Üvegház a szülővé válás nehezen megfogható, korai időszakával foglalkozik, olyan jelenségeket és gondolatokat ír le, amik általánosságban megjelenhetnek a „friss” szülőkben. Betekintést enged egy olyan világba, amelyre a jelenlegi társadalmi berendezkedés mellett nincsen rálátásunk, s így jellemzően már csak akkor válik világossá milyen kihívásokat rejteget, amikor saját bőrünkön tapasztaljuk meg. 

***

Szilvia Molnár magyar származású, Svédországban nevelkedett, jelenleg Amerikában élő írónő, első könyve az Üvegház (eredeti címe: The Nursery) bekerült a The New York Times 100 figyelemre méltó könyv válogatásába 2023-ban. 

A cikk idézőjeles címének inspirációját Kali Ágnes: Hogyan írjunk hasznos verset hat hónapos baba mellett című verséből merítettem 

Szerző: Gasteiger Nóra