A világon először használta szisztematikusan a DNS profilt tömegkatasztrófa áldozatainak azonosításához 1994-ben. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen diplomázó, s 1974 óta Svájcban élő dr. Krompecher Tamás professzor, a svájci Lausanne-i Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének korábbi igazgatója, aki előadásokat tart szerte a világon módszereiről, a hullamerevséggel kapcsolatos felfedezéseiről. A professzort a Debreceni Egyetem díszdoktorává avatták 2010 őszén. A professzor több nemzetközi tömegkatasztrófa áldozatainak azonosításában vett részt, mint légikatasztrófák: Madrid 1983, Lockerbie 1988, Mont – St-Odile 1993, tömeges "öngyilkosságok" a Naptemplom Rendje 1994. Ezen munkája során szerzett tapasztalatairól kérdeztük. - A tömegkatasztrófák között megkülönböztetünk zártat és nyíltat. Zárt pl. a repülőszerencsétlenség, amikor utaslista alapján tudjuk, kik az áldozatok. Nyílt, ahol „utaslista” nem áll rendelkezésre, mint pl. vasúti szerencsétlenség, tűzeset, s konkrét eseteket példáknak hozva, az „Order of the Solar Temple” - a Naptemplom Rendje - nevű titkos társaság, azaz szekta tömegesen elkövetett „öngyilkossága”, amikor 1994-ben 74 ember halt meg Svájcban és Kanadában, vagy Bosznia-Hercegovina, ahol a népirtás során feltehetően mintegy 30000 embert öltek meg, testüket eltüntették: elásták, a karsztrendszer barlangjaiba rejtették, stb. Ez utóbbi esethez kérték a professzor segitségét. Egy genfi kollégájával a helyszínre utazott. Megállapították, hogy a feltalált csontvázak azonositására az egyetlen lehetőség a DNS vizsgálat. A vizsgálat elvégzéséhez vérrokonok, mint szülők, nagyszülők, testvérek, gyermekek, unokák vérmintáira volt szükségük. Kiszámították, hogy harmincezer áldozat esetén mintegy százezer vérmintára. (Ha pl. az elhalt anyjának vérmintája áll rendelkezésre egy vérminta elegendő, de ha testvér, vagy nagyszülő áll csak rendelkezésre, akkor több személy vérmintájára van szükség). A bosznia-hercegovinai azonosítás elősegítésére irodát nyitott a Vöröskereszt és oda várta azokat a hozzátartozókat, akiknek eltűnt valakijük. A háború miatt az emberek szétszóródtak a világban, ezért az azonosításban résztvevők beutazták a világot a vérmintákért Ausztrálián át Dél-Afrikáig. Az azonosítás kezdetekor már csontvázak voltak az elhunytak, ezért ki kellett fejleszteni egy olyan vizsgálómódszert, amely csontvázakra is alkalmazható. S amikor rendelkezésre állt ilyen módszer, akkor alkalmaztuk s 95-96 százalékban teljes DNS profilt kaptunk. Majd számítógépes programot készíttettünk, melybe be voltak táplálva az addig összegyűjtött vérminták leletei s a gép jelezte, hogy az öröklődési szabályok szerint van-e összefüggés a vérminta és a csontváz között. Az azonosítás még mindig tart .

Madrid, 1983

---

- Ez heroikus feladat. Valószínű, egyszerűbb a dolguk, ha feltételezik, hogy ki az áldozat. Olyankor is a DNS dönt vagy más módszerekkel is dolgoznak? 1994-ben mi használtuk először a DNS-t nagy számú ismeretlen áldozatok azonosítására a Solar Temple-i ügyben. Nagy nemzetközi visszhangja volt az esetnek. Egy hónapon keresztül minden nap tartottunk sajtókonferenciát. Volt olyan nap, hogy több mint 85 rádió és televízió riporterei gyűltek össze a tanteremben. Nagyon kellett vigyázni, hogy ne kövessünk el hibát. Minden elhunytnak megállapítottuk a személyazonosságát, pedig a világ minden tájáról érkeztek. Kérdésére visszatérve az áldozaton talált jellemzőket összehasonlítjuk a feltételezett személlyel. Például, ha egy személy bennégett az autójában, akkor az autó tulajdonosának családjától gyűjtjük be az információkat: milyen magas volt, mennyi volt a testsúlya, milyen operációk s egyéb orvosi beavatkozások nyomai fedezhetők fel rajta? Elkérjük fogászati röntgenképeit, a rokonoktól vérmintát veszünk, s elkészíttetjük belőle a DNS profilt. Minimum két vizsgálatot végzünk mindig, mint pl. DNS profilt, illetve az ember fizikai jellegzetességeivel foglalkozó tudomány alkalmazásával, antropometrikust. S ha mindkét vizsgálat eredményei igazolják az autó tulajdonosának személyazonosságát, akkor elkészítjük a szakvéleményt, hogy ő égett meg. - A hullamerevség kapcsán milyen felfedezést tett? Ismert, hogy amikor az elhunyt eljut a hullamerevség állapotába, akkor annyira merev lesz a teste, hogy pl. rá lehet tenni 2 székre úgy, hogy az egyiken a feje, a másikon a sarka van, s a teste nem hajlik meg, hanem egy síkban marad a fejével és a lábával. Ez a meglepő állapot fokozatosan fejlődik ki. A halál után 2-3 órával kezd lassan merevedni a test, s átlagos esetben 4-5 óra múlva merev lesz s 8 óra múlva beáll a teljes hullamerevség. Ezt a jelenséget a halál óta eltelt idő becslésére használják A baj az volt, hogy mindig az átlagot használták, és nem vették figyelembe a külső és belső tényezőket, melyek hatására nem átlagos idő alatt fejlődik ki a hullamerevség. Kutatásaim során megfigyeltem, hogy pl. áramütés hatására sokkal gyorsabb ez a folyamat, már a halál után 1 órával beáll a teljes hullamerevség. Hogy megértsük a miértet, tudni kell hozzá, a hullamerevség akkor áll be, amikor az izomszövet sejten belüli energiaforrása, az adenozin-trifoszfát (ATP) szintje lecsökken. Ismert, hogy mind az áramütés mind a sztrichninmérgezés hatására görcsös izomrángások alakulnak ki s ez az izommunka az ATP szint csökkenését okozza. - Ismertetné azt az esetet, amikor felfedezését először hasznosította a gyakorlatban? A következőképpen történt: a takarítónő reggel fél 9-kor ért a lakásba és a fürdőkádban holtan találta a háziasszonyt, aki áramütés miatt halt meg. Hívta a rendőrséget, akik rögtön meg is érkeztek, kivették a holttestet a kádból és látták, hogy teljesen beállt a hullamerevség. Ismereteik birtokában azt gondolták, hogy legalább 4-5 órája halt meg. Telefonáltak a férjének, aki azt mondta, hogy 7 órakor ment el otthonról s akkor még élt a felesége. A rendőrök közölték vele, hogy ez hazugság és előzetes letartóztatásba helyezték. Megbíztak egy rendőrnőt, hogy menjen el a gyerekekért az iskolába és kísérje a gyermekotthonba őket, mert anyjuk meghalt, apjuk pedig börtönben van. Ekkor én azt javasoltam, hogy engedjék szabadon a férjet, mert kutatásaim szerint áramütés esetén a hullamerevség egy óra alatt beáll. Kelletlen ugyan, de szabadon engedték. Másnap pedig megtalálták az asszony búcsúlevelét, melyben megírta, hogy öngyilkosságot fog elkövetni áramütéssel. Tudományos folyóiratokban írtam le kísérleti eredményeimet illetve egy, a halál óta eltelt idő meghatározásáról szóló könyvben, mely az egyetlen angol nyelvű könyv ebben a témában. Ezen kívül sokfelé a világban előadásokban ismertettem munkám eredményét. - Bűncselekmények estében a tények mellett szükséges a bűnelkövető fejével is gondolkozni? Az első szabály az, hogy a szakértőknek, így az igazságügyi orvosnak a tényekre kell támaszkodni a szakvélemény elkészítésekor. Ha a vizsgáló szerv (rendőrség) pl. azt szeretné tudni, hogy milyen sorrendben keletkeztek az áldozat által elszenvedett sérülések, az megengedhető, hogy hipotézist állítsunk fel, közölve, hogy abban mi a tény és mi a feltételezés. Együttműködünk a nyomozó szervekkel. Tényeket adunk nekik, elmondjuk a lehetőségeket, melyek nyomán elindulnak egy úton. Aztán lehet, hogy tévút és zsákutcába visz, mire visszafordulnak, újból beszélgetünk, s annak nyomán újabb irányba indulnak. A televízióban, moziban látott bűnügyi filmek abban különböznek a valóságtól, hogy míg ott 45 perc alatt megoldódik a rejtély, a valóságban napokig, hetekig, sőt évekig tart a nyomozó munka. - Mondana egy példát bűncselekmény kiderítésére? Egy késsel elkövetett gyilkosság esetében az elkövető azt állította, hogy őt támadta meg az áldozat, dulakodás közben annak tomporába szúrta a kést, majd elszaladt. Támadója utána futott, körülbelül 50 méterrel odébb utolérte, újra dulakodtak s e közben szenvedte el ellenfele halálos sérüléseit. A boncolás során megállapítottuk, hogy a tomporba fúródó kés átvágta a mozgatóideget, tehát ezen sérülés után a áldozat nem tudta többet sérült lábát használni, legföljebb egy lábon ugrálva üldözhette rohanva menekülő ellenfelét. Tehát a tettes által előadott történet nem felel meg a valóságnak. - Alma Matere, a Debreceni Egyetem, díszdoktorává avatták, megkapta a „Doctor Honoris Causa” címet. Mit szólt az elismerésnek? Mélyen érintett. Nagy megtiszteltetésnek tartom. „Az igazságügyi orvostan terén kifejtett kiváló kutatómunkáért valamint a Lausanne-i és a Debreceni Egyetemek Igazságügyi Orvostani Intézetei közötti tudományos kapcsolat elősegítéséért” kaptam a címet. A kapcsolat révén, 2010 őszén egy orvos a debreceni Igazságügyi Orvostani Intézetből egy hónapot töltött a Lausanne-i intézetben és további tanulmányutak szervezése van folyamatban. Rendkívül kedves gesztus volt, hogy debreceni tartózkodásom idejére gyermekkori lakóházamban kaptam szállást, az egyetem területén lévő Kenézy villában, amit mára orvostörténeti múzeummá alakítottak át.

Krompecher Tamás

---

- Szerte a világon átadta tudását, Magyarországon hazai illetve határon túli szakembereknek is. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében pályázatot nyert a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Igazságügyi Orvostani Intézete és a Nagyváradi Sürgősségi Kórház és Tisztiorvosi Hivatal. A Debreceni Igazságügyi Szakértői Kamara támogatásával ön másodmagával együtt előadássorozatot tartott Debrecenben és Nagyváradon tavaly tavasszal a „Tömegkatasztrófák áldozatai azonosítása jobb feltételekkel” című kurzusban. Továbbá hallgatóknak is tartott előadásokat. Milyen témákkal ismertette meg őket? A témákat a debreceni kollégákkal együtt válogattuk: többek között a halál óta eltelt idő meghatározásáról, személyazonosításról, tömegkatasztrófákról, orvosi műhibáról beszéltem. A hallgatóknak tartott gyakorlatokon a hullaszemlét gyakoroltuk. 1980-2005 között a Lausanne-i Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében a kriminálpatológiai részleget vezettem, s egy ideig az intézet igazgatását is elláttam. Jó, termékeny, hasznos időszak volt. Intézetünknek nagyon jó nemzetközi híre volt, sokan jöttek hozzánk tanulni külföldről is. Mivel jól ismertek és svájci, tehát semleges ország képviselője voltam, több jelentős nemzetközi ügyben is közreműködtem. Kongresszusok és különböző megbízások révén sokfelé jártam a világban. Mindezek mellett úgy érzem, hogy az oktatás volt az, ami a legtöbb örömet adta. Nagyszerű érzés volt, hogy a tanterem mindig tele volt előadásaim alkalmával. Az volt a szokásom, hogy a hallgatókat egy vetített képpel vártam a tanteremben és aki elsőként találta ki, hogy mit ábrázol a kép, kapott egy tábla csokoládét. Egyszer a karácsony előtti utolsó előadáson az asztalon egy nagy halom csokoládét találtam. Néhány táblát megtartottam magamnak, s a többit a hallgatókkal egyetértésben a gyermekklinikának adtuk. Ez aztán szokássá vált. Egyik évben kíváncsiságból megmértem, 23 kilogramm csokoládét kaptam. . - Úttörő munkát végzett a tömegkatasztrófák áldozatainak azonosításában. Svájcban hogyan fordította munkásságát a köz javára? Mint mondtam, több tömegkatasztrófa munkálatait követtem. A legfontosabb, amit tanultam az az, hogy fel kell készülni a tömegkatasztrófákra, továbbá gyakorolni kell rá, mert ha ezeket nem tesszük meg, akkor nem tudjuk, mit kell csinálni. 1983-ban, amikor Madrid mellett lezuhant egy Boeing, 170 ember halt meg. A spanyolok nem voltak felkészülve a tömegkatasztrófákra, nem volt elég hűthető helyiségük, koporsójuk, stb. Mivel nem tudták konzerválni a hullákat, azonosítás nélkül adták ki őket a hozzátartozóknak. A baj ott kezdődött, amikor egyes országok helyszínre érkező szakemberei tudományos igényű azonosítást végeztek a holttesteken. Miután Madridból hazajöttem, javaslatomra és közreműködésemmel rendszert dolgoztunk ki tömegkatasztrófák áldozatainak azonosítására. - Mi foglalkozatja mostanában? Tudományos téren a hullamerevség vizsgálatával foglalkozom. Előadásokat tartok és esetenként „szakértek”. Egyébként sokat utazom, fényképezek, síelek, és az unokámat tanítom síelni. eLitMed: Császi Erzsébet