"Renoir tiszta, romlatlan erdei vadnak festette a nőt - azért olyan magától értetődő, hogy meztelen - vagy friss és szép gyümölcsnek, hogy az ő szavaival jelöljem meg a fogalmat. S valami forró és izzó életet tudott beléjük önteni, hogy szinte a testük párolgását s a lehelletüket érezzük. Ez már nem volt naturalizmus, nem is volt impresszionizmus, hanem programtalan, gyönyörűségteljes festése a gondolatnélküli boldogságérzésnek. Hogy mellesleg stílus is lett belőle s még hozzá a jövő felé mutató, az szándéka nélkül következett be. «Elengedem magam és úgy festek, ahogy jön.» Cézanne eredményein épültek fel a századforduló absztrakt irányai. Renoir ezeken átível a ma felé; újra konstruktív, nála újra összeáll az impresszionisták szétfolyó matériája. Maillol szobrászata nem más, mint Renoir formavilágának szobrászatra való átváltása." - írta róla 1941-ben a Nyugat c. folyóirat művészettörténésze. Az impresszionizmus egyik legjelentősebb képviselője Limoges-ban látta meg a napvilágot. 1862-ben beiratkozott az École des Beaux Arts rajztanfolyamára, s kapcsolatba került Cezanne-nal és Pissarróval is. 1864-ben negyedmagával kiköltözött a fontainebleau-i erdőbe, ahol a szabad természetet festették. Ők, a barbizoniak kezdtek először plein air modorban festeni. Világos tónusú, újszerű (impresszionista) képeiket a Salon gyakran elutasította, mégis hamarosan ismertté lettek. Míg a többiek inkább tájképeket festettek, Renoirt az ember érdekelte, s csakhamar több portré-megrendelést kapott. Apró, sokszínű ecsetvonásaival érzékeltette a légkör vibrálását, a lombokon áttörő fényt, a reflexfényeket. Anyagi gondjai ellenére művei hallatlan életkedvet sugároznak. Ekkor készült Az evezősök reggelije, a Mme Charpentier és gyermekei és a Le Moulin de Galette. 1881-82-ben Algériában, Olaszországban és Provence-ban járt, s túllépett az impresszionizmuson. Felfedezte Raffaellót és a klasszikus művészetet, a pompeji falfestészet, a rajz és a vonal szerepét. Ekkori képein ingres-i keménység és fegyelem jelentkezik, Az esernyők, A fürdőzők című vásznain a színek helyett az alakok tömege, körvonala, rajza kap hangsúlyt. Később is sokat járt délre, ahol művészete az érzéki természet frissességét rögzítette, fürdőző női éppúgy ragyognak, mint virágcsokrai. Kiállításainak jó visszhangja volt, sikeres lett, megnősült, anyagilag is magára talált. 1899-ben Cagnes faluba költözött, 1907-ben Les Colettes-ben telepedett le; főleg aktokat festett, de a női szépséget szobrokban is kifejezte. Cagnes-sur-Mer-ben érte a halál 1919. december 3-án. Forrás: Múltkor