A Covid-járvány elmúlt, de az árvaság örök
2024. MÁRCIUS 27.
2024. MÁRCIUS 27.
Szöveg nagyítása:
Négy évvel ezelőtt, 2020. március 28-án rendelték el Magyarországon az első kijárási korlátozást, amelyet aztán számos járványügyi intézkedés követett. A pandémia alapjaiban változtatta meg az életünket, ám a legtöbbünk számára a járvány már a múlté.
Tamás története
„Mielőtt felvitték az intenzív osztályra, a feleségem megígértette velem, hogy vigyázni fogok a gyerekekre. Akkor nem értettem, miért ilyen fontos ez neki, de ma már tudom: Adrienn pontosan tudta, hogy ha ígéretet teszek, akkor azt be is tartom. Sokáig egyedül a fogadalmam miatt maradtam életben” – mondja Tamás, aki 2021 áprilisában veszítette el akkor 38 éves feleségét. Tamás felesége a várandóssága 21. hetében járt, amikor a koronavírus-fertőzés okozta nehézlégzés miatt kórházba került. Adriennt már az intenzív osztályon ápolták, és a keringését is támogatni kellett, amikor kiderült: kisbabáját a vártnál jóval korábban, sürgősségi császármetszéssel kell megszülnie. Kislánya 2021. március végén 770 grammal jött a világra, Adrienn pedig alig néhány nappal élte túl gyermeke születését. Tamásnak szinte ocsúdnia sem volt ideje a gyászból: az akkor még inkubátorban fekvő koraszülött kisbabájáról, valamint két és fél éves kisfiáról egyaránt gondoskodnia kellett. Kisfia már négyéves volt, mire végre megszólalt – akkor azonban kiderült, hogy már teljes mondatokban tud beszélni.
Nem múlt el nyomtalanul
A koronavírus-járvány miatt világszerte csaknem 7 millió ember veszítette életét, Magyarországon pedig mintegy 48 ezer ember halt meg a Covid következtében. Bár a betegség többségében idős és beteg emberekre jelentett komoly veszélyt, a járványnak nem egyszer fiatal, életerős nők és férfiak is áldozatul estek. A koronavírus-járványnak köszönhetően eddig több mint 10 millió gyermek maradt árván. A gazdaságilag elmaradottabb régiókban mind a Covid által okozott halálesetek száma, mind az árván nevelkedő gyermekek száma magasabb: Dél- és Dél-Kelet-Ázsiában mintegy 2,7 millió, Afrikában pedig csaknem 2,2 millió gyermek veszítette el legalább egy szülőjét. E családok életét nemcsak az elhunyt családtag iránti fájdalom nehezíti meg. A járvány 4 áldozatából 3 férfi, aki a legtöbb családban az elsődleges kenyérkereső volt – így az apa hiánya a családtagok számára sokszor súlyos egzisztenciális válságot is jelent.
A hazai helyzet
Magyarországon a Covid-járvány miatt több mint 1600 gyermek maradt árván. Az árva és félárva gyermekeknek sokféle támogatásra van szükségük: a családtagok, barátok, valamint a közelebbi és távolabbi ismerősök segítsége a gyászban újjászerveződő családok életében nagyon sokat jelent. A koronavírus miatt árván maradt gyermekekről 2021 óta itthon a Regőczi Alapítvány is gondoskodik.
„Amikor Jánost elveszítettük, egymásnak adtak minket a barátaink, szinte minden este máshol vacsoráztunk. Egy idő után persze azt mondtam: nem menekülhetünk örökké itthonról – de akkor ez hatalmas segítség volt. Volt olyan helyi vállalkozó, aki a házunk tisztasági festését kedvezményes áron vállalta, de kaptunk segítséget a helyi szaküzletből is” – meséli Czompóné Bálint Bernadett. Férje, János alig két héttel az első Covid-tünetek jelentkezése után, 2021. március 30-án, 51 éves korában halt meg. Bernadett azóta három gyermeküket, a 17 éves Hannát, a 13 éves Gergőt és a 11 éves Emesét neveli egyedül.
A gyerekek egy traumatikus esemény túlélői
„A férjem elvesztése után az első év abszolút a gyerekekről szólt. Ők voltak a legfontosabbak a számomra. Szerettem volna őket mindenben segíteni ahhoz, hogy ezt a tragédiát feldolgozzák és ezzel együtt tudjanak élni – úgy, hogy az édesapjuk emléke mégis örökre velük maradjon” – mondja Bernadett. Lánya sokáig egyáltalán nem beszélt az édesapjáról, és minden energiáját, figyelmét a tanulásnak szentelte.
„A gyerekek és felnőttek gyásza között fontos különbség, hogy a gyermekeké gyakran kisebb intenzitással, de késleltetve jelentkezik, és sok esetben egy életforduló (pl. egy iskolaváltás, érettségi stb.) is felidézi a szülő elvesztésével járó fájdalmat. A legfontosabb, hogy ezekben a helyzetekben „kibírjuk” a gyerekeinket – akkor is, ha éppen nincs kedvük semmihez, ha nagyon dühösek, vagy éppen mindennel bajuk van” – magyarázza Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó, meseterapeuta. Hozzáteszi: a gyermekek gyásza függ az életkoruktól és személyiségüktől. Fontos azonban, hogy értsék: ők egy traumatikus esemény túlélői, és az ettől való távolodás segít az hétköznapi életbe való visszazökkenésben.
A Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért célja, hogy gondoskodást nyújtson azoknak a gyermekeknek, akik a koronavírus-világjárványban veszítették el egyik vagy mindkét szülőjüket. Az alapítvány olyan támogatást kíván nyújtani, amely megoldást jelenthet mindaddig, amíg a gyermek nagykorú lesz, vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes saját magáról gondoskodni.
Forrás: Regőczi István Alapítvány
Járványügy
A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.
A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.
Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.
Járványügy
A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.
Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.
A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.
Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.
Helyünk a világban
2021-ben az európai lakosság kétharmada keringési zavarokban, rákbetegségben vagy koronavírus által hunyt el. Ez utóbbiban Magyarország az éllovasok között állt.
Sebészinas a Parnasszuson
Züllött utamra olykor rózsát sodort a tajték
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”5.
1.
2.
3.
Helyünk a világban
A felzárkózás kudarca – 5+1 súlyos megállapítás Orosz Éva tanulmányából4.
5.
Idegtudományok
Neurofeedback: az ADHD-val küzdő gyerekek fejlesztéséhez is használható módszert oktatnak Vácon