Gondolat

11 nyertes a 10 éves K&H gyógyvarázs pályázatán

2013. JÚLIUS 26.

Szöveg nagyítása:

-
+

Budapest, 2013. július 24. – A K&H gyógyvarázs program 2013-ban ünnepli 10 éves fennállását. Idén a zsűri 11 intézményt választott ki a 20 millió forintos pályázati támogatásra, amely 12 000 beteg gyermek gyorsabb gyógyulását segíti. A jubileum alkalmából a K&H további 5 millió forint értékű különdíjat is felajánlott, amely májtranszplantációra váró csecsemők életének megmentésében segíthet. A K&H gyógyvarázs az elmúlt 10 évben összesen 257 intézményt juttatott hozzá több mint 476 millió forint értékű műszertámogatáshoz. „A K&H Csoport társadalmi felelősségvállalásának részeként immár egy évtizede kiemelt figyelemmel kezeljük a gyermekegészségügyet, amellyel hozzá kívánunk járulni, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai egyaránt teljes életet élhessenek. Idén 10. alkalommal hirdettük meg a K&H gyógyvarázs országos pályázatot, amelyre 89 intézmény küldte el jelentkezését. Ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a 11 nyertes – 1 budapesti és 10 vidéki – gyermek-egészségügyi intézményt és mentőállomást. Közülük öten idén kaptak először támogatást a program keretében” – mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója. „A díjazottak összesen 20 millió forint értékű támogatásban részesülnek, az ebből vásárolt eszközökkel, berendezésekkel 12 000 beteg gyermek pontosabb diagnosztizálásához, gyorsabb gyógyulásához, kezelési körülményeinek javításához járulhatunk hozzá.” „A 2013-as pályázati évben a halmozottan sérült gyermekeket ellátó és segítő, valamint gyermekfogászati ellátást nyújtó intézmények pályázatai részesültek kiemelt figyelemben az elbírálás során” – mondta Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója, a K&H gyógyvarázs zsűritagja. „A nyertes pályázók közül két intézmény működik a gyermekfogászat területén, míg szintén ketten foglalkoznak halmozottan sérült gyermekekkel. A nyertesek között 5 mentőállomás is található, az ország öt különböző régiójából.” A jubileum alkalmából a K&H további 5 millió forint értékű különdíjat is felajánlott. A támogatást a K&H gyógyvarázs zsűrijének döntése alapján a Májbeteg Gyermekekért Alapítvány kapta, amely májtranszplantációra szoruló csecsemők és családjai számára nyújt segítséget. „Mindenhol szükség van segítségre, de a különdíj kapcsán olyan területet kerestünk, amely támogatás nélkül nem képes működni. A májtranszplantációra váró gyerekek műtétjét külföldön végzik, felkészítésük, gyógyításuk és utógondozásuk óriási teher a család számára, amelyet sok esetben nem is tudnak finanszírozni. A Májbeteg Gyermekekért Alapítvány támogatásával hozzájárulunk ahhoz, hogy életeket mentsünk meg” – fűzte hozzá Scheerlinck. „A gyermekek májtranszplantációja a magyar egészségügy egyik nagy kihívása – jelenleg hazánkban csak a felnőttek, és a nagyobb gyerekek kezelése megoldott. Ugyanakkor évente 6-8 csecsemő élete azon múlik, hogy a kizárólag külföldön elvégezhető transzplantációra kapnak-e esélyt. Tudjuk, hogy ez a heroikus beavatkozás nagy terhet ró a családokra, különösen akkor, amikor a donor a szülőpár egyike. Ez az esetek 80%-a. Hozzájárulásunkkal azt szeretnénk elérni, hogy anyagi problémák miatt egy csecsemő se essen el az életmentő májátültetés lehetőségétől” – mondta el Szőnyi László, Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinikájának docense, a Májbeteg Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A K&H gyógyvarázs programot a K&H azért indította, hogy segítségével műszerbeszerzési lehetőséghez juttassa az ország gyermek-egészségügyi intézményeit, és így az orvosok pontos diagnosztika segítségével tudják meghozni okos döntéseiket. Az elmúlt évek során a program folyamatosan bővült; az országos pályázat mellett egyre több forrásból támogatta a K&H gyógyvarázs a kórházakat, mentőállomásokat, rendelőintézeteket. Ennek eredményeként az elmúlt 10 évben összesen 257 intézményt juttatott hozzá több mint 476 millió forint értékű műszertámogatáshoz. a K&H gyógyvarázs pályázatról A program országos pályázatának hatálya kiterjed az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra. A K&H Csoport a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára. K&H Csoport Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. (x)

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Gondolat

Feszkó uralma a kamasz fejben – Mozikban az Agymanók 2.

FILMKRITIKA eLitMed

A tizenhárom éves Riley Anderson Fejhadiszállása radikálisan átalakul, és az örök optimista Derű irányító szerepét a legrosszabb lehetőségekkel kalkuláló Feszkó veszi át. Egy lendületes animációs film a kamaszkor érzelmi viharairól és a változásban lévő énképről – határozottan nem csak gyerekeknek.

Hírvilág

Richter Anna Díj - Fiatalok a mentális és fizikai jólétért

A Richter Anna Díj közönségszavazásán több mint tízezer szavazó vett részt. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a nyertes csapatokat innovatív projektek megvalósításában.

Hírvilág

A szívelégtelenség világszerte 64 millió embert érint

A szívelégtelenség több embert érint, mint a tüdőgyulladás és a szívroham együttvéve. Világszerte legalább 64 millió, Magyarországon 250-300 ezer embert érint. Éves szinten 30-35 ezer főre tehető az újonnan diagnosztizáltak száma. Bár gyógymód egyelőre nem létezik, vannak kezelési lehetőségek, amelyek segíthetnek lassítani a betegség előrehaladását.

Gondolat

Asszisztált öngyilkosság és eutanázia az európai kultúr- és jogtörténetben

SZEMLE eLitMed

Napjainkban igen intenzív érdeklődés övezi az egyes életvégi döntési alternatívákat, azok fokozatos legalizálásának lehetünk tanúi világszerte. A köznyelv jellemzően az eutanázia szót használja, de mit is takar az eutanázia jogintézménye?