Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira. A környezetszennyezés jelenségére komolyabban az 1960-as években terelődött a figyelem, ugyanis a 2. világháború utáni erőteljes újjáépítés miatt végbemenő iparosítás következményei ekkor kezdték el a hatásukat igazán érzékeltetni. Az 1945-1973 közötti gazdasági növekedés saját antitéziseként létrejött a környezetvédelem fogalma. 1962-ben megjelent egy máig jelentős, korszakalkotó mű, Rachel Carson Néma Tavasz (Silent Spring) című könyve, amelyben a szerző a DDT használatának káros hatásaira hívta fel a figyelmet. A következő években több civil csoport és kezdeményezés is alakult, az első komoly környezetvédelmi tüntetésen az Egyesült Államokban 1970. április 22-én 20 millióan vettek részt.1968-ban létrejött Római Klub. 1972-ben Dennis L. Meadows és társai által készített jelentést (Meadows, Dennis L. et al.: The Limits to Growth 1972) amelyben beszámolt arról, hogy amennyiben a Föld lakossága változatlan mértékben nő, akkor a 21. században egy globális mértékű katasztrófa elkerülhetetlen lesz. A környezetvédelem egy olyan jelentős nemzetközi üggyé vált, hogy 1972-ben Stockholmban megrendezésre került az első ENSZ környezetvédelmi világkonferencia. A ’60-as évek végén, ’70-es évek elején több amerikai művész kivonulva a galériák közegéből az USA sivatagjaiba, land art művészeti alkotásokat kezdett el létrehozni. Ebben az időszakban több hatalmas, a tájat átalakító alkotás született, miközben az alkotók sokszor helyrehozhatatlan károkat hagytak maguk után a környezetben. Az időszak legjelentősebb land művészei Michael Heizer, Walter de Maria vagy Robert Smithson voltak. A nemzetközi művészeti szcéna az ökológiai krízisre a land art alkotások születésével párhuzamosan a 1960-as évek végén-1970-es évek elején kezdett el reflektálni. Az első, kimondottan ökológiai szemléletű, alkotások nagy része a környezet helyreállítására törekedett. A New York-i származású Alan Sonfist 1978-ban Manhattanben megvalósult Time Landscape projektjében egy olyan prekoloniális erdőt telepített, amely New York őshonos élővilágát az újkori telepesek érkezése előtti vegetáció rehabilitációján keresztül mutatja be. A német Hans Haacke 1972-es Rajna víztisztító rendszer című alkotásában a németországi Haus Lange Múzeumban a Rajnába engedett szennyeződést és annak káros hatásait vizsgálva egy teljes biotechnológiai rendszer, ún. „valós idejű társadalmi rendszer” kiépítésével tisztította meg a Rajnát. A magyar származású Agnes Denes 1982-es Búzamező-konfrontáció projektjében, Manhattanben, a Battery Park törmeléklerakóját önkéntesek segítségével állította helyre, majd területet bevetette búzával, amelyet később learatott. A német származású Joseph Beuys az 1982-es VII. kasseli Documenta alkalmából 7000 tölgyfát ültetett (7000 tölgyfa 1982-1987 között). Beuys a művészetében az ökológia fogalmának kiterjesztésére törekedett, úgy vélekedett, hogy „…a természet megőrzésével és a természet erőforrásaival karöltve kell szorgalmazni a társadalom jelenlegi formájának ökológiai formába való átalakítását.” A művész 1978-es Aufruf zur Alternative (Felhívás az falternatívára) című manifesztuma a gazdasági, politikai és ökológiai katasztrófa felé sodródó teljes Európához szólt a német és több zöld mozgalomnak alapdokumentuma lett. Az amerikai művészházaspár Helen és Newton Mayer Harrison az ökologikus művészet egyik legismertebb alkotói különböző tudományterület képviselőivel (ökológusok, biológusok, várostervezők), a közösség fejlesztését és biodiverzivitást elősegítő megoldások létrehozásával foglalkoztak közel 50 évig. Egyik korai együttműködési projektjük a hat részes Survival Places (1971-74) sorozat darabjait a fenntartható élelmiszerrendszer kialakításának érdekében tervezték (pl. sertéstenyésztés, halgazdálkodás, gyümölcsös). A német származású Gustav Metzger az 1972-es ENSZ csúcsra készített Stockholm Projektjében a motorkerékpárok környezetre gyakorolt hatását, az Automata Története (1969) című alkotásában a művészeknek a technikához való viszonyulását vizsgálta. A csehszlovák Rudolf Sikora lefordította, majd szamizdatban kiadta Meadows: A növekedés határai (1972) című tanulmányát. Sikora az általa kezdeményezett ún. Keddi találkozók című sorozattal a környezetvédők és művészek ökológiai eszmecseréjének előremozdítását tűzte ki célul. Magyarországon az amerikai land art alkotásokhoz leginkább hasonló tevékenységet az 1970-1980 tevékenykedő Pécsi Műhely végzett. A Pécsi Műhely alkotóit művészeti praxisuk során főképpen az érdekelte, hogy minimális emberi beavatkozásra egy-egy tájrészlet hogyan módosul. Mivel akcióik során csak alig avatkoztak be a tájba, annak szerkezetét nem változtatták meg, ezért tevékenységük ebből a szempontból környezetbarátnak tekinthető. Bár a ’70-es elején már születtek értekezések az ökológia témakörében hazánkban is, azonban az ökológia fogalma nem volt széles körben ismert a magyar kulturális és szellemi közegben. Az első ökológiai válsággal foglalkozó tanulmányokat Jócsik Lajos közgazdász (Az öngyilkos civilizáció, 1971) valamint Bence György és Kis János filozófusok (Az ökológiai szemléletmód térhódítása a társadalomtudományokban és napjaink ökológiai válsága (1972) ) írták. Az 1983-ban a Népművelési Intézet gondozásában megjelent Ökológiai Kapcsolatok a korszak jelentős nemzetközi kutatói, gondolkodói által írt (pl. Lester Brown, Jim Lovelock, Fritz Schumacher) addig Magyarországon ismeretlen tanulmányokat tartalmazta. Hazánkban a ’70-es években nem volt olyan művészcsoport, amely kifejezetten az ökológia problémákkal tudatosan foglalkozott volna, ezért a konkrét művészi reflektálás csak később következett be, jóllehet az említett időszakban különféle kezdeményezések már napvilágot láttak. Az ökológiai gondolkodás megjelenését a korszakban a Népművelési Intézet és a Fiatal Népművészek Stúdiójának vonatkozásában érdemes vizsgálni. Az 1951-ben alapított, haladó gondolkodású értelmiségieket tömörítő Népművelési Intézetben a ’70-es években Vitányi Iván vezetése alatt élénk kulturális élet zajlott Az Intézetben számos kutatás, illetve fontos kiadvány is megjelent az adott időszakban. A Népművelési Intézetben avantgárd kezdeményezésekkel párhuzamosan már a ’70-es években megindult egy újfajta természetfelfogás és nagyfokú érdeklődés az ökológia iránt, amely Zelnik József személyében összpontosult. A Nomád nemzedék névvel utólag illették magukat azok, a javarészt amatőr fiatalok, akik Zelnik József vezetésével a 1972-ben megalapították a Fiatalok Népművészeti Stúdióját (FNS). Céljuk a hagyományőrzés és a paraszti-kézműves kultúra megőrzése volt. Elkötelezett szándékuk volt a természeti értékekhez való visszatérés, a „szelíd technikák”, alkalmazása, a közösségépítés, a világ jobbá tétele. A kézművesség, a természetes anyagok használata, az organikus eljárások alkalmazása ma is fellelhető elemei, és mindenütt megtalálható társterületei az ökológiai mozgalmaknak. A Stúdió tevékenységében tehát számos ökológiai gondolat volt, csak nem az ökológia hagyományos fogalomkészletével definiálták azt. A Nomád nemzedék kezdeményezései ezért kontextus nélküliek voltak, mert nem volt mögöttük olyan társadalmi mozgalom, amely ökológiai kérdéseket vetett volna fel. Az első nagyobb környezetvédelmi-társadalmi mozgalom a Duna Kör, a bős–nagymarosi vízlépcső (Gabčíkovo–nagymarosi Vízlépcsőrendszer) építése megakadályozásának céljából jött létre 1984-ben, és ez a rendszerváltozásban is komoly szerepet játszott. Magyarországon a rendszerváltás után egyre több művész kezdett el érdeklődni a téma iránt. A hazai művészettörténet-írás csak a kétezres évek közepétől foglalkozik a témával, melynek kutatásában Maja és Reuben Fowkes művészettörténénész házaspárnak úttörő szerepe volt. A Translocal Institute magalapítása mellett számos publikáció, konferencia, szeminárium és kiállítás fűződik hozzájuk. Vass Júlia 2019.november Felhasznált irodalom Demos, T. J.: The Politics of Sustainability: Contemporary Art and Ecology. In: Francesco Manacorda (editor): Radical Nature: Art and Architecture for a Changing Planet 1969–2009, Barbican Art Gallery. London: Barbican Art Gallery, 2009. 16–30 Endreffy Zoltán-Kodolányi Gyula (szerk.): Ökológiai Kapcsolatok. Népművelési Intézet, Budapest, 1983. Ertsey Attila (szerk.): Joseph Beuys (1921-1986). In: Salamin Ferenc-Hartvig Lajos-Molnár Csaba-Klinyecz Katalin-Klinyecz Margit (szerk.): Bercsényi 28-30 1983-1987. VÁTI, Budapest, 1990. Maja & Reuben Fowkes: Planetary Forecast: The Roots of Sustainability in the Radical Art of the 1970s. In: Third Text. Volume 23, Issue 5. 2009 Maja Fowkes: The Green Bloc: Neo-avant-garde Art and Ecology under Socialism. Central European University Press, Budapest, 2015. McNeill, John R.: Valami új a nap alatt. A huszadik század környezettörténete. Ursus Libris Kiadó, Budapest, 2011. 370-391. Részletek a „Nomád nemzedék. Ifjúsági népművészeti mozgalom a hetvenes években” című videó dokumentumokból. Ökotáj. 9.szám, ősz-tél, 1994. Sturcz János: Természetesen… Magyarországon. Természeti anyagok, energiák és helyszínek használata a magyar művészetben 1970-től napjainkig. In: Bálványos Anna – Bárd Johanna (szerk.): Naturally – Természet és művészet Közép-Európában. Ernst Múzeum, Budapest, 1994. (kiállítási katalógus). cz 1994 156. Zelnik József: Negyven év után. Magyar Művészeti Akadémia, Kairosz Kiadó, Budapest, 2012