Emeli a halálozási kockázatot a szívritmuszavar
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Azoknál a nőknél, akiknél pitvarfibrillációt diagnosztizálnak, nagyobb a halálozási kockázat, mint azoknál, akiknél ez az állapot nem áll fenn – állítják a Bázeli Kórház belgyógyászai.
Dr. David Conen és munkatársai mintegy 34 ezer középkorú nő adatait elemezték, és megállapították, hogy a pitvari remegés – mely a leggyakoribb szívritmuszavar – növeli a halálozási kockázatot: pitvari remegés esetén a halálozási arány 1000 főre 10,8, míg az ebben az állapotban nem szenvedők esetén 3,1 volt. Az adatokat statisztikailag súlyozva kijött, hogy ez a ritmuszavar mintegy duplájára emeli a halál kockázatát. A vizsgálatban csak enyhe szív- és érrendszeri elváltozást mutató nők szerepeltek, és a munka az újonnan detektált ritmuszavarra terjedt ki. Mindazonáltal a teljes populációban a pitvari remegés (orvosi szóval: atriális fibrilláció) okozta halálozás igen alacsony.
A pitvari remegés esetén a pitvar ahelyett, hogy a kamrákba pumpálná a vért, szabálytalan működése során turbulens áramlást tesz lehetővé, így a bent maradó vér kedvez a vérrögképződés folyamatának. Ezek a vérrögök ezután az erekben tovasodródva azokat elzárják, és heveny szív- és érrendszeri krízist, többek között szélütést hozhatnak létre. A pitvari remegés tünetileg erős szívdobogásban nyilvánulhat meg.
A Journal of the American Medical Association május 25-i számában megjelent tanulmány 34 722 nőre terjedt ki, akik 1993 és 2010 között egy amerikai egészségügyi felmérésben szerepeltek. A nők mindegyike 45 év fölötti volt (átlagéletkor 53 év), 95 százalékuk a fehérbőrű csoportba tartozott. A vizsgálat kezdetén egyik nőnél sem állt fenn pitvari remegés, illetve szív- és érrendszeri betegség. A 15,4 éves átlagos utánkövetési időszakban 1011 esetben alakult ki pitvari remegés, az érintett nők háromnegyedénél magasvérnyomás-betegség is jelen volt. Ebben az időszakban 63 nő hunyt el.
A kutatók a statisztikai elemzés során számos faktort, így a testtömeget, a cukorbetegséget, a vérnyomást, a koleszterinszintet, a dohányzást és egyebeket is vizsgáltak. Az eredményeket súlyozva a pitvari remegés 2,14-szeresre növelte a teljes halálozási arányt, és 4,18-szorosra a szív- és érrendszeri esemény következtében bekövetkező halálozási kockázatot az ezen állapotban nem szenvedő hölgyekhez képest.
A vizsgálat üzenete az, hogy a pitvarfibrilláció egy egyáltalán nem elhanyagolható állapot. A diagnózis szívultrahang-vizsgálat során állítható fel.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok:
Paroxysmalis pitvarfibrilláció - abláció vagy gyógyszerek?
LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2005;15(10) Tudományos tallózó
cikk címe
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Világviszonylatban a stroke a harmadik vezető halálozási és rokkantsági ok. Korábbi vizsgálatok szerint az alacsony társadalmi-gazdasági státusz (TGS) – függetlenül attól, hogy azt országok között vagy országokon belül mérik – összefüggésbe hozható a stroke fokozott kockázatával, a súlyosabb stroke-kal és a rossz kimenetellel, beleértve a magasabb halálozást és a súlyosabb rokkantságot.
A Richter Anna Díj közönségszavazásán több mint tízezer szavazó vett részt. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a nyertes csapatokat innovatív projektek megvalósításában.
Egy, a stresszről szóló európai felmérésben szereplő válaszadók elsöprő többsége (91 százalék) szeretne javítani egészségi állapotának legalább egy aspektusán, ezen belül is a stresszkezeléssel kapcsolatos változtatások vezetik a listát 82 százalékkal – derült ki egy közelmúltbeli kutatásból.
A sikeresen újraélesztett betegekben a pitvarfibrilláció magasabb rövidtávú halálozással társul, ugyanakkor ennek mechanizmusa nem kellőképp tisztázott. Cikkünkben a megfigyelés egy lehetséges magyarázatát mutatjuk be.
Egy magyar újításnak köszönhetően bármilyen felületen, hosszútávon megakadályozható a baktériumok, gombák és vírusok megtelepedése, és szaporodása.
A nők és a cardiovascularis betegségek
A pitvarfibrilláció diagnosztikájának, antikoaguláns-kezelésének és a betegadherencia fenntartásának modern gyakorlata
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás