A szemlencse-átültetés úttörője
2015. MÁJUS 28.
2015. MÁJUS 28.
Szöveg nagyítása:
Orosz származású szülők gyermekeként 1927. augusztus 8-án született Ukrajnában. Orvosi diplomáját a Rosztovi Állami Orvosi Egyetemen szerezte, majd szemorvosként kezdett praktizálni egy kisvárosban. Élete és a szemészeti terápia megváltozása egy véletlennek, pontosabban helyes felismerésének köszönhető. A professzor klinikájára bevittek egy kisfiút, akinek labdázás közben összetört a szemüvege, és egy üvegszilánk megsértette a szaruhártyáját. Elsősegélyben részesült, majd néhány nap múlva visszavitték kontrollra. A világ szemgyógyászatának egyik legsikeresebb alakja számára is hihetetlen dolog történt: a fiú jobban látott sérült szemével, mint az érintetlennel. Az eset hatására dolgozta ki azt a műtéti eljárást, melynek során a szemsebész mikronnyi pontosságú bemetszéseket ejtett a szaruhártyán, melynek következtében megváltozik a szemgolyó alakja, és a rövidlátás elmúlik. Napjainkban lézeres beavatkozással már széles körben enyhítik a rövidlátást. Fjodorov az 1970-es években vált világszerte ismertté azzal, hogy szemlencse-átültetést alkalmazott a szürkehályog eltávolítására. A műtéti eljárást nem a saját találmány volt, de ő alkalmazta először embereken. 1988-ban megalapította mikrosebészeti intézetét Moszkvában, amelyet a legmodernebb felszereléssel láttak el, és évente 300 ezer műtétet végeztek. Gibraltár partjainál pedig egy kórházhajója horgonyzott, amelyen - ez is az ő ötlete volt - külföldieken végeztek műtéteket. A hajón keresett keményvalutából finanszírozták a moszkvai intézet kutatásait. Munkásságáért 1986-ban Lomonoszov Aranyérmet kapott. Politikai ambíciói is voltak, neve kormányfő-jelöltként szóba került. Az 1996-os elnökválasztásra saját pártot alapított, elnökként is jelöltette magát, de a választások első fordulójában kiesett. Moszkva környékén helikopter-balesetben vesztette életét. Elitmed/ MTI
Gondolat
Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.
A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.
Gondolat
A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.
Gondolat
VIII. Henrik betegségei
Gondolat
Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.
Száz évvel ezelőtt született a hospice-mozgalom magyar úttörője, Polcz Alaine
„Photoshopból ismerjük meg a világot”
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás