Az eLitMed.hu orvostudományi portál a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ.
Ha bővebb információkat szeretne kapni a cookie-k használatáról és arról, hogyan módosíthatja a beállításokat, kattintson ide: Tájékoztató az eLitMed.hu Cookie-használatáról.
Részletes keresés
Kérjük, állítsa be a paramétereket!
Találatok száma: 50
Lege Artis Medicinae
2004. MÁRCIUS 20.
Inzulinrezisztencia - középpontban a zsírszövet
Az inzulinrezisztencia definíciószerűen az az állapot, amikor normális mennyiségű inzulin szubnormális biológiai választ vált ki. A jelenséget Hinsworth és Kerr már 1939-ben leírta, de kutatása csak az elmúlt két évtizedben került markánsabban előtérbe. Az inzulinrezisztencia a 2-es típusú diabetesnek, illetve az ennél jóval komplexebb klinikai entitást takaró metabolikus szindrómának központi patogenetikai eleme; az utóbbit épp ebből fakadóan inzulinrezisztencia-szindróma néven is szokás emlegetni.
Ideggyógyászati Szemle
2004. MÁRCIUS 15.
GM1 gangliozid elleni szérum-IgG és -IgM antitestek sclerosis multiplexben
A vizsgálatok arra irányultak, hogy több információt szerezzünk a GM1 gangliozid patogenetikai szerepéről sclerosis multiplexben. Meghatároztuk a GM1-re vonatkozó polyclonalis IgG és IgM ellenanyag mennyiségét sclerosis multiplexben szenvedő betegeknél: relapszáló-remittáló és szekunder progresszív eseteket egyaránt vizsgáltunk.
Lege Artis Medicinae
2000. OKTÓBER 01.
Az elhízás, az inzulinrezisztencia és a 2-es típusú diabetes mellitus kapcsolatának molekuláris mechanismusa
A mára egyaránt népbetegséggé vált elhízás és (2 es típusú) diabetes mellitus kauzális kapcsolata epidemiológiai és patogenetikai adatok alapján bizonyított. E folyamatban kiemelt jelentőségűek a táplálékfelvétel szabályozásának, az adaptív termogenezisnek, valamint a zsírszövet endokrin szabályozórendszerének az eltérései az élettani folyamatoktól. Az étvágyszabályozó rendszeren belül az inzulinrezisztenciához vezető legfontosabb tényezők a leptin, az Agouti-szerű fehérje, valamint a proopiomelanokortin rendszernek és receptorainak az eltérései. Az elhízáshoz vezető legfontosabb tényezők a termogenezis szabályozásának a megváltozásában a B3-adrenerg receptorok és a szétkapcsoló fehérjék mutációi. A zsír szöveti mediátorok közül e tekintetben a legdöntőbb a szabad zsírsav, a tumornekrózis-faktor rendszer, a leptin, valamint az e tényezők genetikus szabályozásában kulcsszerepet játszó peroxiszóma proliferátor aktiválta receptor.
Ideggyógyászati Szemle
1999. AUGUSZTUS 01.
A myalgia differenciáldiagnosztikája és terápiája - status 1999
Az egyes betegségekre leggyakrabban a fájdalom hívja fel a figyelmet. Ez alól kivétel a vázizomzat fájdalma (myalgia), mely az egészséges ember életében is gyakran előfordul.
Ideggyógyászati Szemle
1997. JÚLIUS 20.
Hypophosphataemia, myopathia, diabetes mellitus
47 éves nőbetegünknél serdülőkora óta fizikai terhelésre izmaiban test szerte görcsös jellegű izomfájdalmak jelentkeznek, melyek pihenésre megszűnnek. Közel 10 éve, az uralkodóan jobb felső végtagi fájdalmak miatt scalenectomiát végeztek, mely állapotát nem befolyásolta. A későbbi miográfiás és izombiopsziás vizsgálatok myopathiát igazoltak. Az ismételt laboratóriumi vizsgálatok során hypophosphataemiát, diabetes mellitust találtunk. A részletes belgyógyászati, endokrinológiai és anyagcsere-vizsgálatok nem tudtak feltárni egyéb biokémiai magyarázatot. Az izom ultrastrukturális vizsgálata vacuolaris szöveti degenerációt bizonyított. Foszfátkezelés mellett a beteg panaszai, tünetei mérséklődtek, a kóros laboratóriumi eltérések normalizálódtak. Az eset bemutatása kapcsán a foszfátanyagcsere-zavar, a diabetes és a myopathia etiopatogenetikai hátterét, ezek összefüggéseit elemezzük.
Ideggyógyászati Szemle
1996. SZEPTEMBER 20.
Az alpolipoprotein E4-allél mint genetikai rizikótényező Alzheimer-betegségben
Az apolipoprotein E a lipidek transzportjában, metabolizmusában továbbá a neuronális regenerációs folyamatokban részt vevő glikoprotein. Az apolipoprotein E a 19-es kromoszóma hosszú karján helyezkedik el és genetikai polimorfizmusa három különböző allél kombinációjában nyilvánul meg. A három allél (az APOE2, APOE3, és az APOE4) eltérő gyakorisággal fordul elő az egyes emberfajtáknál, és a szérumkoleszterin-szint egyéni variációinak kialakításáért felelős. A lipidtranszportban betöltött funkciói mellett az apoliprotein E-nek még kevésbé ismert, de bizonyított szerepe van az idegrendszer fejlődésében, és a sérülést követő perifériás idegi regenerációs folyamatokban. Fontos etiopatogenetikai tényező az arteriosclerosis, a familiaris hypercholesteraemiák és a hyperlipoproteinaemiák kialakulásában. Az utóbbi három év biokémiai, molekuláris biológiai, populációgenetikai és neuropatológiai vizsgálatai arra utalnak, hogy az APOE4-allél új, eddig még nem ismert patomechanizmus révén rizikótényezőként szerepelhet az Alzheimer-dementia kialakulásában. A szerzők az apoliprotein E és az Alzheimer-dementia összefüggéseit vizsgáló legújabb alap és klinikai kutatások eredményeit foglalják össze. Bemutatják az apoЕ újonnan megismert tulajdonságait és funkcióit az Alzheimer-dementia specifikus elváltozások (szenilis plakkok és neurofibrilláris fonadékok kialakulása, az amyloid prekurzor protein mutációi, az Alzheimer-dementia familiaris formái) viszonylatában, valamint kitérnek a betegek genetikai vizsgálatának dilemmáira és új terápiás lehetőségek kérdéseire.
Ideggyógyászati Szemle
1994. NOVEMBER 20.
Krónikus rekurráló myelitis transversa vagy sclerosis multiplex
A sclerosis multiplex és a myelitis transversa együttes előfordulása az irodalomban ismert. Rendszerint a spinális tünetek jelentkezésén kívül egyéb agyállományi érintettségre mutató neurológiai jelek is megtalálhatók, az MRI vizsgálat disszeminált, demielinizációs fókuszokat mutat az agyban, a kiváltott válaszok pozitívak, az SM meglétét a liquorimmunológia eltérései és az oligoklonalitás is bizonyítják. Ezekben az esetekben a myelitis transversa tünetei évekkel az egyéb SM-tüneteket megelőzhetik, illetve relapsusként önállóan is jelentkezhetnek. A rekurráló myelitis transversa - mint önálló entitás, negatív koponya-MRI-vel, negatív liquorimmunológiával – olyan kérdés, amely mind az etiológiát, mind a terápiás megfontolásokat érinti. Az irodalmi adatok alapján az ismétlődő myelitis transversa mint önálló entitás igen ritka előfordulást mutat. A szerzők által ismertetett betegnél a spinális és opticus eredetet mutató tünetek visszatérő jelentkezése negatív koponya-MRI-vel, negatív liquorimmunológiával önálló, csak a gerincvelőt és az opticusokat érintő demielinizációs betegségnek tűnik, ahol az obszerváció tíz éve alatt nem alakultak ki sclerosis multiplexre utaló tünetek. További megfigyelések szükségesek e viszonylag új és valószínűleg önálló klinikai entitás etiológiai, patogenetikai és esetleg terápiás vonatkozásainak tisztázása érdekében.
Lege Artis Medicinae
1993. ÁPRILIS 28.
A mikroalbuminuria gyakorisága hypertoniás inzulin-dependens cukorbetegekben
Szerzők 60 év alatti, hypertoniás, inzulin-dependens cukorbetegekben vizsgálták az albuminuria előfordulását. 469 rendszeres gondozás alatt álló beteg közül 76 volt hypertoniás (16,2%). Közülük 62 beteg vizelet albumin ürítését vizsgálva (3x24 órás vizelet, immunoturbidimetriás módszer) 15 betegnél (24%) találtak mikroalbuminuriát (albumin exkréciós ráta (AER) 30–300 mg/die), 11 betegnél (18%) makroalbuminuriát (AER>300 mg/die); 36 beteg esetében (58%) nem találtak kóros albumin ürítést (AER<30 mg/die). Nem volt szignifikáns különbség az egyes csoportok között a betegek korában, a betegség időtartamában, valamint szénhidrát-anyagcseréjük beállításában (HbA1c). A hypertonia-tartam a normoalbuminuriás csoportban volt – nem szignifikáns módon – a leghosszabb. A hypertonia miatt kezeltek/nem kezeltek aránya a normoalbuminuriás csoportban 23/13, a mikroal buminuriásban 12/3, a makroalbuminuriásban 11/ O volt. A makroalbuminuriás csoportban mért maximális systolés és diastolés vérnyomásérték mégis szignifikánsan meghaladta a normoalbuminuriás csoportét (p<0,01). A normoalbuminuriás hypertoniás betegek egyharmadának nem volt szemfenéki eltérése. A proliferatív retinopathia és a vakság előfordulási gyakorisága és súlyossága az albuminuria fokával arányosan nőtt. Eredményeik arra utalnak, hogy az inzulin-dependens diabetes mellitusban kialakuló hypertonia patogenetikailag heterogén. Az betegek jelentős részében a hypertonia nem követi, hanem megelőzi a nephropathia kialakulását. A mikroalbuminuria nélküli hypertonia inzulin-dependens diabetes mellitusban valószínűleg jobb prognózisú, esszenciális hypertonia forma.
Lege Artis Medicinae
1993. ÁPRILIS 28.
A morfogenezis hibáinak nómenklatúrája
A veleszületett rendellenességek nomenclaturája az egységesítő szándékok ellenére közel sem tekinthető nemzetközileg elfogadottan megoldottnak. Az egyes klasszifikációk közötti ellentmondás alapja gyakran a tudományos kutató és a gyakorló klinikus szemlélete közti különbözőségben rejlik. A szerzők jelen dolgozatukban egy olyan nómenklatúra javaslatot mutatnak be, mely alapjaiban megfelel a jelentősebb nemzet közi tudományos társaságok ajánlásainak, s mintegy szintézisként mind az etiopatogenetikai, mind a rendellenességek klinikai megjelenésének súlyossági foka szerinti osztályozás szerepet kap benne. Szándékaik szerint klasszifikációjuk egyaránt hasznosítható lesz a gyakorlati életben és a kutatásban, közös nyelvet teremtve ezáltal kutató és klinikus között.
Lege Artis Medicinae
1993. MÁRCIUS 31.
A táplálkozási viselkedés zavarainak disszociációs hipotézise
A táplálkozási viselkedés zavarainak két alap típusa az anorexia nervosa és a bulimia nervosa, és az obesitas is elhelyezhető a kettő közötti kontinuumban. E pszichoszomatikus zavarok patogenezisével kapcsolatban sok elképzelés jelent már meg (biológiai modellek, az affektív vagy a kényszerbetegség-spektrumba tartozás, családdinamikai, addiktív, kognitív modell). A szerzők a multidimenzionális etiopatogenetikai megközelítés szükségességét hangsúlyozva azokat az adatokat tárgyalják, melyek alapján felmerülhet az evészavarok disszociációs modellje. A disszociáció folyamata azt jelenti, hogy bizonyos mentális funkciók, melyek másokkal integrálva vannak, elkülönülve vagy automatikus módon működnek, rend szerint a tudatos kontrollon és az emlékezet beli felidézhetőségen kívül. A disszociatív jellegű zavar gyakran traumatikus előzmények (például szexuális abusus) után alakul ki. Ez a mechanizmus főleg a bulimiás betegek egy alcsoportjára lehet jellemző, de néha anorexiában, obesitasban vagy más evészavar-típusokban is érvényesnek tűnik. A disszociációs modellt támogatja a buli miások fokozott hipnotikus fogékonysága, melyet több vizsgálat megerősített. Ennek alapján azon evészavaros betegeknél, akiknél disszociatív patomechanizmus lehetősége merül fel, a hipnoterápia előnyös stratégia lehet.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Egészségügyi szakmai irányelv az akut ischaemiás stroke diagnosztikájáról és kezeléséről
AUG 31.
4.
5.
1.
2.
Klinikai Onkológia
A rosszindulatú daganatok fenotípusának plaszticitása és az immunogén mimikri
AUG 29.
3.
Klinikai Onkológia
A szarkopénia mérése komputertomográfiával és jelentősége az onkológiai betegeknél
AUG 29.
4.
5.