Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 1510

Hírvilág

2021. AUGUSZTUS 06.

Évente 60 ezer ember életét mentheti meg itthon az új transzlációsmedicina-modell alkalmazása

A Szegedi Tudományegyetemről induló új transzlációsmedicina-modell az egészségügyre, az új tudományos eredmények hasznosítására, ezek közérthető összefoglalására, valamint az összes résztvevővel történő kommunikációra fókuszál. Az elmúlt évek eredményeiről szóló cikket az orvostudomány legkiemelkedőbb folyóirata, a Nature Medicine közölte.

Hypertonia és Nephrologia

2021. JÚLIUS 29.

Dializált betegek életminősége és rehabilitációja

HARIS Ágnes, POLNER Kálmán

A krónikus veseelégtelenség miatt dialíziskezelésre szoruló betegek között egyre több az idős, súlyos komorbiditással rendelkező egyén. A 2006-ban végzett országos felmérésünk szerint, a Magyarországon krónikus dialízisben részesülő betegek átlagéletkora 61,9 év, a legidősebb beteg 97 éves volt.

Hivatásunk

2019. JÚNIUS 02.

A hálát nem pénzben kell kifejezni

KUN J. Viktória

Ugyan már fiatal felnőttként, 26 évesen megtalálta igazi útját, de onnantól nem is volt kérdés: a legjobb helyen van. Egy kis faluból jött a fővárosba, ahol megtanulva a „túlélés” szabályait, munkájában minden, amit otthonról hozott, csak a hasznára vált. Neki és a betegeknek is. A szeretet, az egymásra figyelés, az alázat és a kitartás. Mindig is szerette a betegeit, gondozottjait, ha hívták – lehetett vele és körülötte bármi –, mindig ment. Mert ezt így tartotta magától értetődőnek. Sári József, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Szervezet Elnökségének 2019. évi szakmai díjazottja. 36 év munkáját ismerték most el.

Hivatásunk

2021. JÚLIUS 05.

A HÕSÖK Gyenesdiáson nyaralnak

A MESZK Országos Szervezete 2021 márciusában együttműködési megállapodást kötött a Gyenesdiási Turisztikai Egyesülettel, a „Gyenesdiás, ahol a HÔSÖK nyaralnak” akció keretén belül, elsősorban a Covid- ellátásban dolgozó egészségügyi dolgozók üdültetését biztosították térítésmentes formában 2021. június 19–26. között.

Hivatásunk

2021. JÚLIUS 05.

A MESZK háromlépcsős béremelési koncepciója

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Elnöksége elkészítette komplex javaslatát az egészségügyi szakdolgozók bérének – további – három lépcsőben történő rendezésére.

Hírvilág

2021. JÚLIUS 01.

Országos önkéntes program zárul a Magyar Vöröskeresztnél

225 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatással országos önkéntes programot indított 2018-ban a Magyar Vöröskereszt. A 18–22 év közötti résztvevők bekapcsolódhattak a véradásszervezésbe, az elsősegélynyújtás népszerűsítésébe, valamint a katasztrófavédelmi és szociális szakmai területek munkájába. A humanitárius szervezet három és fél év alatt 182 fő bevonását vállalta, akik közül több mint 70-en jutottak jogosítványhoz, 9 fő pedig nyelvi képzésben vett részt. A Vöröskereszt az önkéntes szerződés időtartamára fedezte a programban résztvevők helyett az egészségügyi szolgáltatási járulékot is, ha igényelték.

Klinikum

2021. JÚNIUS 09.

A vérplazma összetevői, azok élettani szerepe, és gyógyászati felhasználása

CSERNUS Zita

A vér folyékony kötőszövetünk komplex bonyolult és összetett funkcióval. Alkotórészei a sejtes elemek (vörösvérsejtek, fehérvérsejtek, vérlemezkék), és az in vivo működésükhöz szükséges közeg a vér 55%-át kitevő plazma. Ebben a sejtek szabadon áramlanak, lehetővé teszi, hogy azok minden szervhez eljuthassanak az érpályán keresztül és kifejthessék élettani hatásukat.

Hírvilág

2021. JÚNIUS 04.

A táplálkozáshoz szinte mindenki ért, pedig csak a dietetikusok!

Harminc éve alakult meg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ), tagjai főiskolát végzett dietetikusok és egyetemet végzett táplálkozástudományi szakemberek, akik ma már nem csak az egészségügy különböző területein, az élelmezésvezetésben és a megelőzésben dolgoznak, hanem az élelmiszeripari cégek munkáját is segítik. A szövetség célja a lakosság egészségi állapotának javítása a helyes táplálkozás és életmód népszerűsítésével, az egészséges táplálkozási szokások kialakításának előmozdítása, valamint a táplálkozással összefüggő betegségek kezelésében való részvétel. A szakmai szervezet a közelmúltban kidolgozta a magyar felnőtt lakosság és a 6–18 éves gyermekek számára a legfrissebb tudományos ismereteken alapuló, hazai táplálkozási ajánlást, az OKOSTÁNYÉR®-t.

Hírvilág

2021. MÁJUS 14.

140 éve egymásért! – Kerek évfordulót ünnepel a Magyar Vöröskereszt

Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete 2021. május 16-án ünnepli fennállásának 140. évfordulóját. 1881-ben ezen a napon alakult meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a Vörös-kereszt Férfiegylete, mely másnap a Magyar Országos Segélyező Nőegylettel egyesülve megalapította a Magyar Vöröskereszt elődjét.

Hírvilág

2021. MÁJUS 11.

Mozgáshiány, elhízás és stressz – a magyarokat is súlyosan érinti a bezártság

A karantén ugyan valóban lassította a vírus terjedését, ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül negatív hatásai mellett sem. A vendéglátóhelyek, fitnesztermek és más nyilvános helyek bezárása, illetve az otthoni munkavégzés erőteljesen befolyásolta étkezési szokásainkat és fizikai aktivitásunkat, a szociális izoláció pedig mentális egészségünket érinti súlyosan.