Hivatásunk

A MESZK háromlépcsős béremelési koncepciója

2021. JÚLIUS 05.

Hivatásunk - 2021;16(01-02)

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Elnöksége elkészítette komplex javaslatát az egészségügyi szakdolgozók bérének – további – három lépcsőben történő rendezésére.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hivatásunk

Nem úszható meg az elõrehozott szakdolgozói béremelés

TARCZA Orsolya

A kormány rákényszerülhet arra, hogy előrehozza a szakdolgozók ütemezett béremelésének következő lépését, ami akár már ősszel bekövetkezhet – mondta a Hivatásunknak Sinkó Eszter egészségügyi rendszerelemző. A közgazdász szerint a döntéshozónak most minden lépését meg kell fontolnia, ugyanis a rossz megoldások úgy a politika, mint a társadalom számára nagyon sokba kerülhetnek.

Hivatásunk

Emberség, humor és kifogyhatatlan energia

KUN J. Viktória

„Nem éreztem még soha, hogy nem megy, hogy a padlóra kerülnék. A tragédiákat is kell és tudom kezelni, mert ott az élet vége. Emberség és nagyon sok energia az, ami bennem van, visz mindig előre” – vallja Zelenyák Brigitta, az Uzsoki Utcai Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának osztályvezető ápolója, 2020-ban „Az év kiváló szakdolgozója”. Részt vett a hazai triázsrendszer felépítésében, elterjesztésében, oktatja és minden nap a gyakorlatban is bizonyítja, hogy a sürgősségi ellátás csakis így tud működni.

Hivatásunk

Segíteni – együtt!

KUN J. Viktória

Kilenc nő – védőnők, ügyvéd, laborasszisztens, irodai alkalmazott –, ők immár hét éve az E-Kecsap Alapítvány, akik munkájuk mellett, szabadidejükben tesznek meg mindent, hogy a Kecskeméten vagy annak környékén élők élete könnyebb lehessen. Szerveznek, pénzt és adományokat gyűjtenek, bármilyen segítséget eljuttatják oda, ahol igazán szükség van rá. Ôk az „Év kiváló szakdolgozói közössége” díj (osztott első helyezett), hivatalosan a Kecskeméti Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának dolgozói.

Hivatásunk

Menet közben derül fény az új jogviszonyról szóló törvény hibáira

SÓFALVI Luca

Alig két hónap leforgása alatt alakította ki a kormányzat az egészségügyben dolgozók új jogállását. A szolgálati jogviszonyról szóló rendelet végleges szövege november végén jelent meg, elrendelve, hogy az új szerződéseket márciusban alá kell írniuk a dolgozóknak. A rendkívüli tempóban, érdemi egyeztetések nélkül összeállított paragrafusok hibái most mutatkoznak meg – derül ki az elmúlt hónapok kronológiájából. Mindeközben a járványügyi intézkedések is súlyosan terhelik a szakdolgozók társadalmát.

Hivatásunk

Balogh Zoltán: A közfelkiáltással elfogadott 12 pont társadalmi közakarat

TARCZA Orsolya

Az új egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése szorongást és bizonytalanságot eredményezett a szakdolgozói társadalom mindennapjaiban. Balogh Zoltán, a MESZK elnöke a július 31-ei nagygyűlés után is azt mondja, a döntéshozóknak válaszokat kell adniuk az aggályokra, mert e nélkül még többen fogják elhagyni az állami egészségügyet, vagy a szakdolgozói pályát. Újabb veszteségeket pedig nem bír el az ellátórendszer.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hivatásunk

A hálát nem pénzben kell kifejezni

KUN J. Viktória

Ugyan már fiatal felnőttként, 26 évesen megtalálta igazi útját, de onnantól nem is volt kérdés: a legjobb helyen van. Egy kis faluból jött a fővárosba, ahol megtanulva a „túlélés” szabályait, munkájában minden, amit otthonról hozott, csak a hasznára vált. Neki és a betegeknek is. A szeretet, az egymásra figyelés, az alázat és a kitartás. Mindig is szerette a betegeit, gondozottjait, ha hívták – lehetett vele és körülötte bármi –, mindig ment. Mert ezt így tartotta magától értetődőnek. Sári József, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Szervezet Elnökségének 2019. évi szakmai díjazottja. 36 év munkáját ismerték most el.

Hivatásunk

Az életpályamodellnek rendszerszerűen kell működnie

Az egészségügyben dolgozók megtartása és a pályaválasztás ösztönzése is célja annak az életpályamodell-tervezetnek, amely a kormány jóváhagyására vár. Az előterjesztés kidolgozásában, véleményezésében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) is részt vett. A részletekről Balogh Zoltán elnököt kérdeztük.

Hivatásunk

Elméletcentrikus a szülésznő képzés

LÓRÁNTH Ida

A MESZK szülésznői szakmai tagozatát a kezdetek óta Tóth Anna vezeti, aki csaknem négy évtizedes pályája tapasz talatait összegezve úgy véli: a hivatását szerető szülész nő folyamatosan tanul, továbbképzi magát, igyekszik minél szélesebb tudásra szert tenni. Ennek jegyében több diplomát szerzett, oktatja a fiatalokat, számos szakmai társaság tagja volt, szakmai értekezéseket ír és alapítása óta tagja a kamarának.

Hivatásunk

Sokan érdeklődnek a múlt tudósai iránt

BRÓDI Emília

Előadásait élvezettel hallgatja a közönség, hiszen minden szaván érződik, hogy egész életét a tudománytörténeti ismeretek átadásának szenteli. Dr. Gazda István tudománytörténész, a MATI igazgatója szakkönyvet rendezett sajtó alá a Rákóczi szabadságharc egészségügyéről, a régi magyar egészségügyi jogszabályokról, sokat tett Semmelweis Ignác életművének feltárásáért, önálló kötetet jelentetett meg Széchenyi Istvánról, és írt betegségéről is, tanulmány gyűj teményt állított össze az 1848/49-es szabadságharc honvéd orvosairól. Több kötetet szerkesztett az I. világháború és az 1956-os forradalom és szabadságharc egészségügyéről, a Felvidék orvostörténetéről, a múlt magyar orvostörténészeiről. A tudományos tevékenység mellett ismeretterjesztő munkája is figyelemreméltó, több rádiós és televíziós műsor is nevéhez fűződik. A MESZK rendezvényén idén a tudós nőkről beszél. Augusztus 20-a alkalmából prof. dr Kásler Miklós miniszter dr. Gazda István tudománytörténész kutatói és kutatásszervezői munkásságát állami kitüntetéssel ismerte el.

Hivatásunk

Díjözön a MESZK-nél 2019-ben is

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) VI. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusán, 2019. szeptember 5-én kerül sor a MESZK Szakmai Díj, a MESZK Tagozatért Díj és a MESZK-ért Díj ünnepélyes eredményhirdetéseire és átadására. A kongresszusnak hagyományosan, immáron hatodik alkalommal, Siófok városa ad otthont, ahová idén is mintegy kilencszáz kollégát várnak a szervezők.