Hivatásfejlesztés és érdekképviselet
Beszámoló a Gyógyszerészek Országos Kongresszusáról
2014. OKTÓBER 13.
2014. OKTÓBER 13.
Szöveg nagyítása:
Ebben az évben október 9-12. között, immár huszonegyedik alkalommal rendezték meg Siófokon a Gyógyszerészek Országos Kongresszusát. A Hotel Azúrban zajló, többnapos eseményen ezúttal is a szakma előtt álló legfontosabb kihívásokat és feladatokat tekintették át. A programot csaknem száz kiállító gazdag bemutatója, és a már megszokott egészségvédelmi szűrőprogram tette színessé. A Balaton fővárosában szinte nyári meleg fogadta az idei, őszi gyógyszerészkongresszus résztvevőit. A rendezvény első napján – hagyományosan – a pontszerző szakmai továbbképzés állt az események középpontjában. A csütörtöki tudományos előadások témája a geriátriai problémák gyógyszerészi aspektusból történő megközelítése volt. Szó esett többek között az időskori kardiovaszkuláris kockázatokról és azok befolyásolásáról, a 65 év felettiek különböző eredetű fájdalmainak csillapításáról, valamint az öregedés neuropatológiájáról és pszichofarmakológiájáról. A pénteki ülésnap felvezetéseként került sor a különböző szakmai pályázatok eredményhirdetésére és az elismerések átadására. A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége Életműdíját ebben az évben dr. Takács Gézáné dr. Burkus Margit kapta. Az Év Patikája kitüntető címet igazoló „cégért” a tiszaújvárosi Arany Sas Patika vezetője, dr. Laki Tibor vihette haza; az Év Gyógyszerésze pedig dr. Birinyi Péter, a budapesti Mikszáth Gyógyszertár vezetője érdemelte ki. Végül, de nem utolsó sorban, a Kedvenc Patikám pályázat győztese – a lakosság szavazatai alapján – a veszprémi Ezüst Holló Gyógyszertár lett. A délelőtti szekció nyitányaként dr. Beneda Attila egészségügyért felelős helyettes államtitkár üdvözölte a megjelent gyógyszerészeket. A szakmapolitikus elmondta, kormányzati szinten is elkezdődött a patikai ügyeleti rendszer átgondolása, illetve a gyógyszertárakban forgalmazható termékkör átvizsgálása. Dr. Mikola Bálint, a MOSZ elnöke a gyógyszerészi hivatás fejlesztésének fő irányairól; dr. Vecsernyés Miklós, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja pedig a gyógyszerészképzés helyzetéről és aktuális kérdéseiről beszélt. Dr. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője elsőként a gyógyszertár-működtetés aktuális gazdasági környezetéről szólt, majd a gyógyszerészet előtt álló közép- és hosszú távú feladatokat vázolta fel, külön is szót ejtve az ágazati összefogás szükségességéről. Az előtte szólóhoz kapcsolódva, dr. Dózsa Csaba, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának docense a lehetséges kitörési pontokat vette sorra. A nap szatellit-programjaként zajlott a MOSZ Magyar és Nemzetközi Ifjúsági Fóruma, ahol is a fiatal gyógyszerészek vizsgaelőadásai ismét számos hasznos gyakorlati tudnivalóval szolgáltak a tára melletti munkához. A szombati napon immár hagyományosan a szakmapolitikai aktualitások kerültek fókuszba. Dr. Ilku Lívia, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének igazgatója, és dr. Lengyel Gábor, a Bayer Hungária Kft. kommunikációs igazgatója a magyar gyártók, illetve az innovatív gyógyszercégek eredményeiről, aktuális problémáiról számolt be. Dr. Inotai András, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke az egészségpolitikai, (szakma)politikai és vállalat-gazdaságtani szempontok gyógyszer-kereskedelemben fennálló konfliktusát elemezte. Kiss Katalin, a Szinapszis Kft. kutatásvezetője a megfelelő betegtájékoztatás szükségességére, és elmaradásának jogi következményeire hívta fel a figyelmet. Dr. Cseh Ildikó országos tisztifőgyógyszerész a gyógyszertárak szakmai felügyeletével kapcsolatos aktualitásokról; dr. Bidló Judit, az OEP főosztályvezetője pedig a gyógyszertámogatások ez évi alakulásáról számolt be a népes hallgatóságnak. Dedinszky Csabáné dr., a Novodata Zrt. gyógyszerész-igazgatója a patikai online pénztárgépekkel kapcsolatos legfrissebb információkat osztotta meg az egybegyűltekkel. Dr. Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója és dr. Küttel Sándor, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének elnöke a gyógyszer-kereskedelem aktuális trendjeiről számolt be, mindenekelőtt a nagykereskedők szemszögéből. A nap zárásaként a gyógyszertárak és az egészségpénztárak kapcsolata került terítékre; ennek keretében a MOSZ-MGYK Egészségpénztári Munkacsoportjának tagjai, illetve a partnercégek vezetői értekeztek az együttműködés hatékonysága növelésének lehetőségeiről. A kongresszus utolsó napjának előadói a gyógyszerellátás jogi-, gazdasági-, pénzügyi- és adókörnyezetének aktualitásairól beszéltek. Ezt követően került sor a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének közgyűlésére, ahol – az egyes programok tartalmi elemeit értékelve – a résztvevők megfogalmazták a GYOK XXIV. Záródokumentumának kulcsüzeneteit. Ezzel le is zárult a négynapos, igen tartalmas és színvonalas programsorozat. A rendezvényről a Gyógyszertár magazin november-decemberi számában olvashatnak részletes, képriporttal színesített összefoglalót. Forrás: MOSZinfó 2014.10.13
A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.
PharmaPraxis
A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.
PharmaPraxis
D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.
PharmaPraxis
A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.
PharmaPraxis
A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.
Amikor a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek az egészségügyi információcserén keresztül hozzáférnek a betegadatokhoz, képesek növelni a betegellátás színvonalát.
PharmaPraxis
Keresztmetszeti vizsgálat a patikusok percepciójáról, praxisáról és véleményéről: a Journal of Pharmaceutical Policy and Practice tanulmányának célja az volt, hogy kiderítse, mennyit tudnak a jordániai közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek a ChatGPT-ről, és hogyan használják azt munkájukban.
PharmaPraxis
Multidiszciplináris mentálhigiénés ellátás résztvevőiként a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek jelentős sikereket érhetnek el a mentális betegek állapotának javításában és az ellátás költségeinek csökkentésében.
Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról a LAM Mesterséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy a közelmúltban több konferencia is foglalkozott a területtel. Ezekből ad áttekintést dr. Balkányi László, a LAM „Mesterséges intelligencia az orvoslásban” rovat vezetője.
Milyen etikai problémákkal küzdenek a gyógyszerészek?
Gyógyszerészeti szervezetek: a gyógyszerészek jelentős része bevezetné a patikai vakcinációt
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás