PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

2014. OKTÓBER 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

Bár az egészségügyi szakdolgozók képzése ismét iskolarendszerű – bár gimnáziumi érettségivel ezen kívül is lehet szakmát szerezni –, Füleki Marianna, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamra Gyógyszertári Asszisztensi Szakmai Tagozatának vezetője azonban úgy véli, a gyógyszerész asszisztenseket szerencsésebb lenne a mostanitól eltérő más struktúrában oktatni. A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük. A gyógyszertárak szakmai működését meghatározó minimumfeltételek előírják gyógyszerkiadó szakasszisztens foglalkoztatását, asszisztensét azonban nem. Jogszabály rendelkezik arról, hogy a gyógyszertári asszisztensi bizonyítvány megszerzése után két év gyakorlatnak kell következnie, ezt követően lehet jelentkezni a szakasszisztensi képzésre. A gyakornok feladata a magisztrális készítmények gyógyszertári kompetenciakörének megfelelő előállítása lenne. A kilencvenes évek végéig vényelőirat formájában nagyon sok ilyen létezett, ma már szinte alig van. A kész gyógyszerek expediálása a meghatározó, amit – a vény nélkül kapható szerek esetében is – kizárólag szakasszisztens végezhet. Ezért nem megoldott, hogyan szerzi meg a szükséges gyakorlatot az asszisztens. Ebben csupán a gyógyszertárak vezetőinek jóindulatára hagyatkozhat, miközben így, a gyakorlati idő alatt fizetést sem kap. A szakképzés átalakításának voltak kedvező elemei, a szakmai modulok összeállításában a gyógyszertári asszisztensi tagozat is részt vett. Azonban annak, aki gyógyszerkiadó szakasszisztensnek készül, ugyanazt az iskolát kell végigjárnia, mint egy kórházi ápolónak, el kell végeznie többek között a klinikai gyakorlatokat is, holott a későbbi munkában nincs szüksége a fekvőbeteg ápolás gyakorlati ismeretére, még azoknak sem, akik intézményi gyógyszertárban helyezkednek el. Bármennyire is kötődik a gyógyszerkiadás az egészségügyhöz, a patikák működését a lakossági gyógyszerellátás mellett a gazdasági érdekek határozzák meg. Ezért sokan most is úgy vélik, a szakma biztos megélhetést jelent. A 2005-ben liberalizált szakoktatás jelentős színvonalesést eredményezett a gyógyszertári asszisztensek és szakasszisztensek képzésében is, hiszen nem hivatástudatból választották a szakmát, hanem mert erre volt lehetőségük a munkanélküliek átképzési programjában, vagy azt remélték, könnyebben jutnak jól fizető álláshoz. Az akkor ellenőrizetlen képzési rendszerben az oktatóhelyek számottevő részét a tandíj jelentősen motiválta, míg az oktatás minősége csökkent. A túlképzés mellett a szakma is felhígult, gyógyszerkiadó szakasszisztensként is nehéz elhelyezkedni. Becslések szerint jócskán meghaladja a tízezret a bizonyítvánnyal rendelkezők száma, ám a szakmai tagozatban nyolcezer fő körüli a létszám. Az amúgy is minimális létszámmal működő gyógyszertárak szívesen vesznek fel pályakezdő szakasszisztenseket minimálbérért, miközben a magasan képzett, nagy szakmai tudással rendelkezőket elbocsátják. A lakosságot az esetek nyolcvan százalékéban gyógyszerkiadó szakasszisztens szolgálja ki, a tablettákat, kenőcsöket, a vényköteles és recept nélkül kapható készítményeket gyógyszerész felügyelete mellett saját felelősségére adja ki. Ha hibázik, viselnie kell annak következményét. A hibalehetőség az orvos rendelte gyógyszerek esetében a legnagyobb, amelynek nem megfelelő adagolása, alkalmazása komoly mellékhatásokkal jár. Hasonlóan nagy odafigyelést és széles körű ismereteket kíván annak eldöntése is, hogy a több száz, vény nélkül kapható gyógyszer közül az adott betegnek melyik lenne jó, igaz a tapasztalatok szerint a betegek keveset kérdeznek a patikában, a legtöbb vásárlót el sem lehet tántorítani a választásától. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2014-10-09

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

PharmaPraxis

A gyógyszerész mint menedzser

Mint minden munkahelyen, ahol emberek dolgoznak együtt, a gyógyszertárban is szükség van arra, hogy valaki ellássa a vezetői szerepkört. De mi tesz egy gyógyszerészt egyben sikeres vezetővé, mai szóval: menedzserré, aki jól koordinálja a vele dolgozó technikusok munkáját, megszervezi, irányítja és kontrollálja a gyógyszertár vagy a klinikai munkacsoport működését?

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

Kétoldalú információcsere a patikák és a többi egészségügyi szolgáltató között

SZEMLE eLitMed

Amikor a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek az egészségügyi információcserén keresztül hozzáférnek a betegadatokhoz, képesek növelni a betegellátás színvonalát.

Klinikum

Az idős beteg és a bőronkológia: fókuszban a szűrés jelentősége

BÁNVÖLGYI András

Az időskori mortalitásban és morbiditásban a rosszindulatú bőrdaganatok fontos szerepet játszanak. Időben történő felismerésükkel és korai ellátásukkal megelőzhetők a későbbi szövődmények. Rendszeres szűrővizsgálattal és a nem bőrgyógyászati szakképzettségű egészségügyi személyzet edukációjával a korai felismerés aránya jelentős mértékben javítható.

1.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 08.

2.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 08.

3.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 08.

4.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 08.

5.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 08.