A szennyezett levegő szívrohamot és stroke-ot okoz
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Az American Heart Association jelentése felhívta a figyelmet arra, hogy a szív- és érrendszeri kockázatok miatt az embereknek minden esetben kerülnie kell a szmogos levegő belélegzését. Az AHA figyelmeztetett, hogy a fosszilis üzemanyagokból származó - mint a benzin, a szén vagy az olaj – finom részecskék szerepe egyértelmű az egészségkárosító hatásokat tekintve. A szív- és érrendszeri betegségekre hajlamos emberekben ezek a részecskék közvetlenül növelik a tünetek kialakulásának kockázatát akár órákon vagy napokon belül is. A hosszabb ideig ezeket a részecskéket tartalmazó levegőnek kitett személyeknél a betegségek akkor is kialakulnak, ha az érintettek egészségi állapota amúgy még évekig garantálná a jó életminőséget. Egy másik, hat évnyi orvosi kutatási eredményeket kiértékelő munka szintén erős bizonyítékokra bukkant arra vonatkozóan, hogy a szennyezett levegő elősegíti az artériákban kialakuló rögképződést. Továbbá kismértékű, de következetesen előforduló összefüggést mutattak ki a rövidtávon a szervezetbe jutó szennyezett levegő és a korai halálozás között. Az AHA jelentésének összeállítását vezető, a Michigani Egyetemen dolgozó dr. Robert Brook úgy véli, mindennek az az üzenete, hogy az érintett személyek fordítsanak kiemelt figyelmet azokra a kockázatot növelő tényezőkre, amelyekre közvetlenül képesek hatást kifejteni. A koleszterinszint megfelelő értéken tartása, a vérnyomás beállítása jó értékre vagy a dohányzás kerülése, illetve elhagyása mind segíthetnek abban, hogy a nehezen kikerülhető légszennyezés káros élettani hatásait bizonyos mértékben ellensúlyozni tudják . A finom részecskék többféle módon, például gyulladáskeltő tevékenységgel képesek egészségügyi panaszokat okozni, illetve a rajtuk megtelepedő más parányi részecskék és vegyi anyagok a keringésbe jutva különböző panaszokat idézhetnek elő. Ezekre a hatásokra szervezetünk más-más módon reagál, ami vérrögképződést vagy trombózist okozhat, de roncsolhatja az érrendszeri funkciókat és a véráramlásban is változásokkal járhat, ami vérnyomás-panaszokat eredményezhet. De a szív elektromos jeleit is megzavarhatja – ezek pedig szívrohamhoz, stroke-hoz vagy akár halálhoz is vezethetnek. Az AHA éppen ezért arra figyelmezteti a rizikócsoportba tartozókat és az időseket, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a légszennyezettségi adatokra, és kockázatos időkben kerüljék a szabadban végzett tevékenységeket és a tömegközlekedést. Forrás: Medipress
Ember és környezet
A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.
Ember és környezet
A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.
Ember és környezet
Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...
Az Asteraceae család, azaz a fészkesvirágzatúak a világ egyik legszélesebb elterjedésű és legfajgazdagabb növénycsaládja. Olyan növényeket sorolunk ide, mint a pongyola pitypang, a saláta, a cikória, a kamilla és az articsóka. E taxon egészségügyi jelentőségét vizsgálták a The Plants of the Asteraceae Family as Agents in the Protection of Human Health című tanulmány szerzői. Nagy diverzitásuk ellenére a legtöbb faj kémiai összetétele alapjaiban hasonló, a prebiotikus tulajdonságú inulinnak mindegyikük jó forrása. Emellett erős antioxidáns, gyulladáscsökkentő, antimikrobiális, vizelethajtó és sebgyógyító hatást is kifejtenek.
Ember és környezet
A klímaváltozással foglalkozó szakirodalom áttekintését is elvégző közleményben Luke Kemp és munkatársai (amerikai, kínai, brit, holland és német kutatók) kifejtik: bár a kulcsfontosságú Torontói Deklaráció már 1988-ban megállapította, hogy a klímaváltozás lehetséges következményeinél csak egy globális nukleáris háború következményei lehetnek rosszabbak...
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.
Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.
Egészségpolitika
Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.
A tüdőembolia potenciálisan életveszélyes kórkép, mely korai diagnózist és terápiát igényel. A thrombolyticus terápia gyakran alkalmazott masszív tüdőembóliával jelentkező betegek esetében.
A légszennyezés csökkentése segítené a koronavírus elleni küzdelmet, írja a TÖOSZ
!0 tonna szennyezett tejpor
1.
2.
3.
4.
5.
1.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről2.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás