Klinikum

Okozhat-e halált a H1N1-influenza elleni vakcina?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Évről évre felröppennek a hírek az influenza elleni oltás veszélyeiről, de ezúttal egy osztrák oknyomozó ripoternő, Jane Burgermeister tovább ment a puszta híresztelésnél. Burgermeister feljelentést tett a WHO és az ENSZ ellen - bioterrorizmus és népirtási kísérlet vádjával. A WakeNews című lapban megjelent cikk nem kevesebbet állít, minthogy a gyógyszergyárak és az állami szervek elkötelezetten terjesztik a halálos biológiai vírusokat abból a célból, hogy világméretű járványokat robbantsanak ki. Burgermeister szerint ugyanis több billió dolláros hasznot hajt a gyáraknak a mesterséges fertőzés és a hisztériakeltés. A H1N1 vírusról, azaz az új influenzáról pedig azt írja az osztrák újságírónő: több, mint kétszer annyi esély van arra, hogy a villám csapjon belénk, mint arra, hogy megfertőződjünk és meghaljunk a betegségben. Bense Tamás orvos viszont azt mondja: több évtizedes praxisa során már szinte mindenféle vádaskodással találkozott. - Az egyik legnépszerűbb, hogy az influenza elleni oltást a gyógyszergyárak lobbijaként állítják be - mondja. Bense szerint a feltételezés több okból is alaptalan: egyrészt a gyógyszergyárak nem a mintegy ezer forintos influenza oltással "trükköznének", amikor némely oltóanyag ára elérheti a 20 ezer forintot is. Másrészt - mondja Bense - a "hagyományos" influenzaoltások már bizonyítottak. - Évtizedek óta használom ezt az oltóanyagot, és csak azt tudom: a beoltottak szinte alig betegedtek meg. Ha el is kapták a vírust, szövődményektől mentes, enyhe lefolyású betegséggel "úszták meg" a nagy járványokat. Bense hozzáteszi: valóban az esetek nagy részében az új influenza nem végződik súlyos szövődményekkel vagy halállal. De orvosként az a kötelessége, hogy ennek az esélye sem merülhessen fel. - Nem kérdés, hogy ajánlom-e az új influenza elleni oltást. Ha a magyar lakosság 40-45 %-a megkapná a vakcinát, már elkerülhető lenne a komolyabb járvány. Forrás: 168ora.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Kapcsolódó anyagok

Járványügy

Megfigyelt/várt-arány és negatív szövődmények Covid után

SZEMLE eLitMed

Két nagy vizsgálat eredménye látott napvilágot az elmúlt hetekben a Covid-ellenes oltások kívánatos és nemkívánatos mellékhatásaival kapcsolatban. A Vaccine tanulmánya 99 millió beoltott személy, míg a Heart cikke 10 millió beoltott és ugyanannyi nem beoltott, megbetegedett személy adatain alapul.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: Útmutató a haldokláshoz kezdőknek

LAPSZEMLE eLitMed

Torokrákban szenvedő férfi útmutatót írt a haldokláshoz; a lakhatási bizonytalanság hatása a fiatalok egészségére; 2024 táplálkozási trendjei; ne higgyünk minden tudományosnak látszó szövegnek. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Ember és környezet

Nem városi legenda: tényleg hat a beltartalomra a növénytermesztés módja

Régóta vita tárgya, hogy van-e érdemi különbség a konvencionális (nagyüzemi, kémiailag intenzív mezőgazdaság útján előállított) és a biogazdálkodásból származó termények beltartalmi értékében.