Számos fenomenológiai módszertannal vagy a szociális konstruktivizmus alapjairól induló gondolkodó hangsúlyozza, hogy a pszichiátriai diagnózis elsősorban szociális konstrukció. A Social Work in Mental Health című folyóirat friss számában Gwinner és munkatársai által jegyzett közlemény ezt az értelmezési lehetőséget részben kiterjeszti a felépülés folyamatára is. A szerzők a nyolc mentális betegséggel élő művésszel folytatott vizsgálatuk leírása során leginkább amellett érvelnek, hogy a mentális betegség és az abból való felépülés komplex és személyre szabott folyamat, amely értelmezhető legitim és teljes emberi élményként. A felépülési mozgalmak és a közösségi pszichiátria eszköztárában kulcselemmé vált az empowerment, azaz az egyén természetes fejlődési potenciáljának megerősítése, és az egyén felelősséggel való felruházása. A közösségi pszichiátriában emellett fontos elem a partnerség gondolata, a concordance, a méltányosság szerepe is, amely sokszor pszichoszociális intervenciókban és a beteggel folytatott együttműködésben fejeződik ki. A közleményben a szerzők innen indulnak, meglátásuk szerint a mentális betegségből való felépülés a klinikai tünetek redukciója köré épült (syndromal/functional recovery) koncepciója mára már meghaladott koncepció. Számos tapasztalati szakértőtől származó narratíva és értelmezési kísérlet felveti, hogy a felépülés folyamata - figyelembe véve a mentális betegség limitáló tényezőit is - lehet teljes, kielégítő, reményteli, sőt hasznos (contributing life). A felépülés ebben kiterjesztett értelmezési keretében a mentális betegség szigorú pozitivista (a normalitás köré rendezhető) értelmezése és paternalisztikus szemlélete háttérbe szorul, és egy szélesebb szociális értelmezés és humánus szemlélet kerül előtérbe, amelyben a személyre szabott kezelés és a személyközpontú szemlélet kap kiemelt szerepet. A mentális betegségből való felépülés erősen kontextuális és individualizált folyamat, amely egyelőre nem jósolható magas biztonsággal. A rendkívül komplex folyamat újrakoncepcionálása az elmúlt években intenzíven zajlik: Ralph, Lambert és Kidder négy fő dimenziót javasolnak: belső faktorok, self-managed care, külső faktorok, empowerment. Stickley és Wright pedig ötös tematikát javasol: remény és optimizmus, értelemmel bíró élet, felépülést támogató tevékenységek, definíciók és társalgás, a mentális betegellátásra vonatkozó implikációk. A mentális betegségből való felépülés evidence-based alapú eredményességét és módszereit jelenleg a klinikai intervenciók (jellemzően nem kurratív, hanem inkább menedzselő-szintentartó), és a beteg-compliance fogalmai köré rendezhetjük. Ám ez sokszor ellentmondásban áll a tapasztalati szakértők álláspontjával, akik intenzíven érvelnek amellett, hogy a kemény végpontokat és tüneteket kizárólag biomedikális alapokon elemző paternalisztikus szemlélet figyelmen kívül hagyja azt a dinamikus és összetett transzformatív élményt, ami a felépülés elengedhetetlen jellemzője. A tapasztalati szakértők meglátásait megerősíteni látszik, hogy jelenleg sem a személyiség normális, sem a kóros működéséről nem rendelkezünk prediktív erővel bíró modellel. Amíg a hospitalizáció során vagy egy akut epizódot követő felépülés folyamata fenomenológiai módszerekkel is vizsgált terület, az ausztrál szerzők az élethosszig tartó mentális betegségek vizsgálatát sürgetik és azt a vékony határvonalat keresik, ami elkerüli a mentális betegséges túlzott medikalizálását, de nem is romanticizálják a mentális betegségből való felépülés valós lehetőségeit, illetve a mentális betegséggel „élés” világát. A hasznos értelmezési keret megalkotásában a mentális betegségekkel élőkre támaszkodik, és módszertanában is a kollaboratív és reflektív módszertant választott: a szimbolikus interakcionizmus elméleti keretében használt Részvételi Akciókutatást (PAR). Egyéves folyamat során 8, önmaga és a közösség által művészként azonosított, és mentális betegség diagnózisával élő személy volt a kutatás alanya. A művészek narratívái és azok változásai talán a legélőbb része a közleménynek: többnek kihívást jelentet identitásuk és önazonosságuk meghatározása a „beteg” címkén túl. A művész identitás többüknek megengedte a „mentális beteg” címkén kívüli aspektusok feldolgozását is úgy, hogy a betegséget sem zárták ki. A folyamat végére az alanyok egyértelműen művészként azonosították önmagukat. Mindegyik alany kifejezte, hogy a mentális betegség alapjaiban hatott a világlátásukra és az identitásukra is. Az identitásukat többen réteges szerkezetűként jellemezték. A betegségük tagadása vagy vállalása a stigma kezelése a szociális kapcsolatokban szintén lényeges tárgyalt kérdés volt. A felépülés az alanyok által nem a mentális betegségük következményeképpen kialakult folyamatként került értelmezésre, hanem egy minden pillanatban változó „útként” (journey). Magát a felépülés szó használatát is többen elutasították, és helyette inkább saját élményük sokszínűségét és változatosságát hangsúlyozták. Kiemelték a saját soktényezős történetük és a társadalmi elvárások közötti ellentétet valamint az „ideális és retorikai” felépülés és a közösségben élés praktikus elvárásai közötti feszültséget. Több művész szerint a normalitáshoz és a tágabb szociális elvárásokhoz való „vegytiszta klinikai igazítás” figyelmen kívül hagyja az egyéni értékeket. Az alanyoknál a „kissé jobban” kifejezés köré volt rendezhető az az értelmezés, amely megengedte, hogy mentális betegségüket az emberségük részeként kezeljék és újraépítsék szociális kapcsolataikat, identitásukat, ugyanakkor maguk kontrollálják betegségüket és az azzal kapcsolatos szerteágazó jelenségeket. A megbeszélés kiemeli, hogy a mentális betegség és felépülés fogalmai nem nyújtanak megfelelő konceptuális keretet, mert egy dinamikus az identitást és a személyiséget teljes mélységében, sok rétegben érintő komplex folyamatról van szó, amelyben kiemelten hangsúlyos, hogy az egyén kontrollálja és kezelje az élményt. A szerzők szerint fontos, hogy a mentális betegség legitim élménnyé válhasson, és hogy a jövőben az orvos-team a mentális betegséggel élők értelmezéseit és tapasztalatait is figyelembe vegye a gyógyító munka során. Eredeti közlemény: Karleen Gwinner , Marie Knox , Mark Brough : Making Sense of Mental Illness as a Full Human Experience: Perspective of Illness and Recovery Held by People With a Mental Illness Living in the Community, , Social Work in Mental Health, Volume 11, Issue 2, 2013 https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/15332985.2012.717063 Brys Zoltán eLitMed.hu 2013.07.30