Idegtudományok

Hazugságvizsgáló az agyban

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Olyan "áramkört" fedeztek fel az emberi agyban az Oxfordi Egyetem kutatói, amely hazugságdetektorként működik. Az emberek képesek elképzelni, hogy mások mit gondolnak, és tanulni tudnak a szociális szokásaikból – így a viselkedési mintáikból ki tudják következtetni, ha valaki nem mond igazat. Matthew Rusworth, az Oxfordi Egyetem kutatója és munkatársai önként jelentkezők agyát MRI-vel vizsgálták a kísérlet során. A résztvevőknek két doboz közül kellett választaniuk, miközben tanácsokat kaptak, hogy melyik doboz mellett döntsenek. A tanácsadó néha nem mondott igazat. Mikor az önkéntesek úgy érezték, hogy hazudnak nekik, a dorzomediális prefrontális agykéreg (DPFC) aktivitása nagymértékben növekedett. Amikor az önkéntesek úgy gondolták, hogy igazat mondanak nekik, az agyi tevékenység ugyanezen a területen alacsony szinten maradt. Amikor a gyanújuk alaptalannak bizonyult, az agytevékenység megváltozott, azt sugallva, hogy újra kell gondolniuk a tanácsadóról alkotott véleményüket. Az agyi aktivitás előre jelezte, hogy mennyire lesz megbízható a tanács, és valójában az előrejelzés eredményeire reagált az agy. Ennek a rendszernek a hibái magyarázatot adhatnak, hogy a skizofréniában szenvedő betegek körében miért olyan gyakori a paranoia. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Klinikai döntéshozatal MOG antitest-asszociált betegségben

A szenzitív és specifikus sejtalapú esszék kifejlesztésével a humán myelin-oligodendrocyta glikoprotein (MOG) ellenes IgG-antitestek kimutatása lehetővé tette az anti-MOG antitest-asszociált betegség (anti-MOG antibody-associated disease, MOGAD) és az egyéb demyelinisatiós betegségek elkülönítését. A MOGAD, az aquaporin-4-asszociált neuromyelitis optica spektrum betegség (AQP4-NMOSD) és a sclerosis multiplex (SM) megkülönböztetését a betegségek különböző kórélettani háttere, klinikuma, terápiás és prognosztikus következményei egyaránt indokolják.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Idegtudományok

Neurológiai és pszichiátriai betegségek kezelése ketogén diétával

SZEMLE eLitMed

A 21. század kezdete óta exponenciálisan nő a ketogén diétával foglalkozó publikációk száma. A ketózis neurológiai betegségeket javító hatása már randomizált vizsgálatokban is bizonyítást nyert.

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.

Idegtudományok

A középkorú agy

SZEMLE eLitMed

A középkor (az emberi élet ötödik és hatodik évtizede) biológiáját eddig kevésbé tanulmányozták az idős koréhoz képest, de napjainkban több tanulmány is arra hívja fel a figyelmet, hogy ekkor az agy öregedésében van egy átmenet, ami előre jelzi az időskorbeli kognitív egészséget, miközben még hatékonyak lehetnek különböző öregedéslassító beavatkozások.