Hírvilág

Vérvizsgálattal mutatták ki a Creutzfeldt-Jakob kórt

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A kergemarhakór emberi megfelelőjét okozó prionfehérjék kimutatására szolgáló vérvizsgálat jól teljesített az első kísérletek során – számoltak be brit kutatók a The Lancet csütörtöki számában. A teszt az értékelés során a variáns Creutzfeldt-Jakob betegség (vCJD) eseteinek közel háromnegyedét kimutatta. Ez a teljesítmény némi finomhangolás után továbbfejleszthető egy olyan szűrővizsgálati eszközzé, amelyet a véradás során lehet alkalmazni. A halálos neurodegeneratív betegséget először Nagy-Britanniában fedezték fel 1996-ban, ahol sokan fogyasztottak olyan marhahúsból, amely tartalmazta a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalmát (BSE), köznapi nevén kergemarha kórt okozó priont. A vCJD áldozatainak száma még nem ismert, mivel a prion lappangási időszaka hosszú. Ennek következtében a brit egészségügyi szerveknek számos bizonytalansággal kell megküzdeniük, többek között a véradás kérdésében. Mivel nem létezik teszt a vCJD prionokra, kénytelenek drága módszerekhez folyamodni, például a vér szűréséhez, vagy a plazma importálásához olyan országokból, amelyeket alig érintett a BSE vész. A kísérlet során a University College London kutatói John Collinge professzor vezetésével 21 vCJD-s, 27 klasszikus CJD-s, 42 más neurológiai betegségben szenvedő, és 100 egészséges embertől vettek vérmintát. A prionteszt a 21 vCJD-s mintából 15 esetben mutatta ki helyesen a betegséget, ami 71,4 százalékos pontosságot jelent. Nem voltak hamis pozitív eredmények, vagyis a teszt egyszer sem mutatta tévesen egy nem vCJD-s mintában a prion jelenlétét. Az eredmények azt mutatják, hogy a vCJD ágens szűrésére szolgáló teszt használható, de további kutatás szükséges továbbfejlesztéséhez. A BSE és vCJD súlyos károsodást okoz az agyban, szivacsszerű lyukakat hozva létre a szövetben. Nagy-Britanniában 170 olyan haláleset történt, amelyeket megerősített illetve valószínűsített variáns Creutzfeldt-Jakob kór okozott. A betegséggel valószínűleg érintettek közül négy ember még életben van. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.

Egészségpolitika

A háziorvoshiány sokkal kiterjedtebben érinti a lakosság egészségét, mint gondolnánk

KUN J. Viktória

Ma több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, helyettesítő látja el őket heti néhány órában. A helyzet évek óta romlik, főleg a kistelepüléseken az elnéptelenedés miatt. Ez a helyzet a teljes betegellátásra komoly hatással van.

Hírvilág

Egyéves az önkéntes újszülöttkori SMA-szűrés program

A gerincvelő-eredetű izomsorvadással (SMA) született gyermekeket a betegséget módosító gyógyszeres terápiával egészen 2018-ig nem tudták kezelni, emiatt a legsúlyosabb formával érintettek sokszor az egyéves kort sem élték meg, melynek oka többnyire a súlyos légzési elégtelenség volt.