Továbbképzési pontok adatfrissítésért
2014. MÁJUS 30.
2014. MÁJUS 30.
Szöveg nagyítása:
Tavaly október óta folyik az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) újravalidálási projektje, amelynek keretében az orvosok és szakdolgozók frissíthetik nyilvántartási adataikat. A határidőt meghosszabbították: július 31-ig tart. Könnyebb lesz mosolygós embereket találni az egészségügyben – bíztatta az IME egészségügyi szaklap XII. Országos Egészségügyi Infokommunikációs Konferenciáján a hallgatóságot Surguta András, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) projektmenedzsere, Humánerőforrás monitoring rendszer kialakításának vezetője, amelynek célja egy adattárház és a hozzá kapcsolódó portál kiépítése, valamint a szakdolgozók szabadon választható továbbképzési pontjait nyilvántartó Szaftex II. program elindítása. A projekt az adattisztításról szól, hiszen jelenleg még azt sem tudjuk pontosan, hány egészségügyi szakember dolgozik az ágazatban, és mennyire lenne szükség a megfelelő ellátás biztosításához. Többek között az erre adható, szofisztikált válasz lehetőségét is magában hordozza az az adattárház, amelynek felállítására 500 millió forint jut a TÁMOP-os forrásból, s amely az EEKH szolgáltató jellegét erősíti, hiszen az ágazati döntéshozók és a kutatók kiszolgálása mellett állásajánlatokat és képzési lehetőségeket is kínál majd online felületén az orvosoknak és szakdolgozóknak. A projekt lezárása ez év júniusa helyett őszre várható, jó hír azonban, hogy az eredeti tervekhez képest szélesebb szolgáltatást nyújtó adattárház valósul meg. Naprakész adatok A tavaly október közepe óta folyó újravalidálásról Szűcs Krisztina, a projekt szakmai vezetője elmondta, eddig 102 ezer fő adatait tisztították meg. Az EEKH rendszerében nyilvántartott 97 ezer szakdolgozó közül 78 ezren már frissítették adataikat, cserébe öt pontot írtak jóvá nekik szabadon választható továbbképzési kreditjükben. Az orvosok közül 13 ezren még nem éltek a lehetőséggel, annak ellenére, hogy a validálásért ők 20 pontot kaphatnak. Az adatok megújítására egyébként július 31. után is lesz lehetőség, ekkor azonban az orvosok már csak öt, a szakdolgozók pedig egy pontot írhatnak jóvá. Az adatfrissítés online is elvégezhető, idén 51 ezer fő használta az EEKH honlapját ebből a célból. A validálás azért is fontos, hogy az új adattárházba már mindenkiről naprakész adatok álljanak rendelkezésre. Egyelőre negyvenezer olyan dolgozó található a rendszerben, aki nem köthető munkahelyhez. Szűcs Krisztina elmondta, ez azért lehetséges, mert az intézményektől sem kaptak pontos adatokat, illetve a munkáltatók, vagy a munkavállalók nem tettek eleget jelentési kötelezettségüknek, amikor munkahelyet váltottak. A jelentési kötelezettség elmulasztását nem szankcionálja a jogszabály. Az online validálás ezen az oldalon érhető el.. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2014-05-30
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Klinikum
Az immunrendszer öregedése nagyban hozzájárul a szervek öregedéséhez. Elképzelhető, hogy az immunoszeneszcencia visszafordításával kontrollálhatjuk az öregedéssel összefüggő betegségeket.
Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.
Ember és környezet
Közel negyven évvel ezelőtt megjelent egy tanulmány, amelynek szerzői arra a következtetésre jutottak: az emberi egészség védelmét szolgálná, ha a paleolit étrend jelentené a mintát számunkra. Egy friss tanulmány visszatekint néhány vitás pontra.
A HUN-REN–ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport olyan matematikai módszer alapjait fektette le, amely fehérjék háromdimenziós szerkezetének számítógépes összehasonlítását teszi lehetővé.
Recseg-ropog. Össze fog omlani? Éppen most omlik össze? Összeomlott? Mi az?
LAMMI: mesterséges intelligencia (MI) rovat a LAM-ban – beköszöntő
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás