Hírvilág

Széchenyi-díj - Rosivall László kutatóorvos

2012. MÁRCIUS 16.



"Meghatódtam a díj hírének hallatán és elgondolkoztam, minek köszönhető, hogy mindig szerencsém van" - mondta az MTI-nek Rosivall László kutatóorvos, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem ÁOK Kórélettani Intézet igazgatója abból az alkalomból, hogy Széchenyi-díjat vehetett át szerdán a Parlamentben.

A méltatás szerint Rosivall László a veseműködés és a vérnyomás-szabályozás élet- és kórélettana terén végzett, határainkon túl is nagyra becsült, példaértékű tudományos munkássága, gyógyító, kutató, oktató és nemzetközi szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.
"Meggyőződésem, hogy a visszajelzés minden közösségben - akár pozitív, akár negatív - a fejlődés feltétele" - mondta. "Március 8. különleges nap volt, aznap érkezett a meghívó, ikerunokák születésével megduplázódott unokáim száma, ráadásul a vese világnapja volt, amely a javaslatomra jött létre hat éve" - emlékezett vissza.

Rosivall László 1970-ben diákkörösként kezdte a kutatómunkát Hársing László vezetésével: "megragadott az élettantudomány szépsége és a vesevéráramlás szabályozási mechanizmusát kezdtem tanulmányozni; azóta sem hagytam abba" - idézte fel. Jelentős időt töltött vendégkutatóként, professzorként norvég, francia és amerikai egyetemeken, de mindig visszatért Magyarországra. "Hűséges vagyok a gondolataimhoz is, az országhoz is" - foglalta össze. Rosivall László 1973-ban szerzett orvosi diplomát summa cum laude minősítéssel a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd kandidátus (1980), a tudományok doktora (1987), illetve az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja lett (2006).
A professzor úgy véli, hogy bár az orvostudományban elképesztő, szinte követhetetlen fejlődés zajlik, az alapvető kérdésekre továbbra sem ismerjük a válaszokat. "Miközben a nanokorszakban már láthatóvá tudjuk tenni az egyes szervekben zajló életfolyamatokat, a vesében például a glomeruláris filtrációt vagy a tubuláris folyadék képződését, azt nem tudjuk, hogy a körülbelül 2 millió magyarországi hipertóniás és az öt-hatszázezer cukorbeteg közül miért lesz az egyiknek előbb-utóbb veseelégtelensége, míg a másiknak nem" - hangsúlyozta.

Rosivall László 1994/95-ben a Semmelweis Egyetem rektora, jelenleg intézetigazgató, az Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola vezetője. "Eddig 44 PhD-hallgató végzett az általam vezetett programban, akik közül 27-nek témavezetője voltam. Közülük többen professzorok már külföldön és terjesztik a magyar tudományosság jó hírét. Remélem, hogy majd egyszer visszatérnek. Büszke vagyok a nemzetközi veseiskolára is, amelyet 19 éve szervezek nyaranként, erre a továbbképzésre eddig 56 országból érkeztek hallgatók Ausztráliától Brazíliáig" - értékelte Rosivall László, aki szerint ennek is köszönhető, hogy a korábbi hagyományoknak megfelelően ma Budapestet ismét fontos nemzetközi nefrológiai kutatóállomásként tartják nyilván világszerte.

A Nemzetközi Nephrologiai Iskola mellett Rosivall László az alapító elnöke a Magyar Vese Alapítványnak is, mely immár negyed százada sikeresen működik. "A jótékonysági alapítvány külföldi és hazai tanulmányutakkal segíti a fiatal szakemberek fejlődését, pályázatot hirdet ösztöndíjakra és kutatási támogatásokra, úttörő szerepet vállal a betegek és hozzátartozóik oktatásában és ellátásában, helyzetük szociológiai felmérésében, a szakmai képzésben és továbbképzésben; sok-sok százmillió forinttal támogatta a nefrológia fejlődését" - összegezte a szervezet munkáját.

Rosivall László egyik új kezdeményezése a cigány orvosok képzése a Semmelweis Egyetemen: "olyan értelmiségiekre van szükségük a cigányoknak, akik visszamennek, köztük élnek, tanítják őket". A TÁMOP Program támogatásával előkészítőt szervezett cigány fiataloknak: "10 gyerekkel kezdtük, nyolcat fel is vettek az egyetemre, miniszteri ösztöndíjat kaptak. Büszke vagyok rá, hogy egyikük sem esett ki, érvényes első félévvel rendelkeznek. Hálás vagyok a társadalomnak a támogatásáért; az Akadémia elnökétől a világhírű tudósokig lelkesen jöttek előadni, beszélgetni a 10 cigány fiatallal a felkészítő ideje alatt. Már zajlik a második előkészítő kurzus is. A pályázat idén lejár. Azon dolgozom, hogy ez ne jelentse a program végét. Kérek mindenkit, hogy segítsen ebben" - tette hozzá.

Rosivall László 1949. április 15-én született Budapesten, 1973-ban szerzett orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1995-96-ban a SOTE rektora volt. A Kórélettani Intézet igazgatója, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. Tudományos tevékenységét számos emlékéremmel, díjjal, diplomával ismerték el, több hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja, csaknem 150 tudományos cikk szerzője.

MTI
2012. 03.06.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Újabb ismeretek a spondylarthritisek patogeneziséről - A Figyelő 2016;1

KOVÁCS LÁSZLÓ

A spondylarthritisek (SpA-k) patogenezisének központi helyszíne a számtalan kisebb-nagyobb enthesis, ahol mechanikai stressz és szisztémás IL23-túltermelődés következtében aktiválódnak az enthesis szövetéhez kötött speciális, Th17 fenotípusú rezidens T-sejtek. A szisztémás IL23 fő forrása a vastagbél, a betegség fő genetikai kóroki tényezője, a HLA-B27 molekula pedig a szintézisének végső lépései során fellépő kóros sejtélettani reakció révén váltja ki macrophagokban az IL23 túltermelődését.

Gondolat

Szakálltörténet

A szakállt a különböző történetek, mesék és művészi ábrázolások alapján általában a bölcsességhez, teljesítőképességhez vagy magas pozícióhoz kapcsolták.

Klinikum

A kalcium hatástalan allergiában

Számos evidencia alapú vizsgálat készült, és mind azt bizonyítja: a kalcium hatástalan allergiában. Ha a masztociták hisztaminkibocsátásának gátlása érdekében akarnánk kalciumot használni, ahhoz a napi ajánlott dózis sokszorosát kellene a szervezetbe juttatni, és nephrolithiasis kialakulását kockáztatnánk.

Gondolat

Egy halálra ítélt szakma végváraiban – Interjú dr. Prinz Gyulával

Mióta kineveztek tagozatvezetőnek, felhívtam valamennyi hazai fertőző osztályt, hogy megismerjem a valós helyzetet. Kétségbeejtő a fertőző osztályokon dolgozó orvosok létszáma, korösszetétele, és számos helyen aggasztó, hogy milyen nagy távolságra kell küldeni a mikrobiológiai mintákat. Valamennyi kórházban szükség van a klinikai mikrobiológiai és az infektológiai szolgálatra. A fejlett világban a világon mindenütt így van, ez nem tisztán pénz kérdése, hanem szemléleté is – mondta dr. Prinz Gyula a szakmai kollégium infektológia tagozatvezetője.

Gondolat

Borderline és stigmatizáció

Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú- és kognitív-viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.