Hírvilág

Séta a korai halál ellen

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézete, a Cambridge Egyetem és a svéd Karolinska Intézet közös kutatása szerint a könnyű és a mérsékelt intenzitású testmozgás, például a sétálás vagy a kerékpározás, jelentős mértékben csökkentheti a korai halálozás kockázatát. Az International Journal of Epidemiology szaklapban közzétett tanulmány a könnyű és a mérsékelt testmozgás egészségügyi hatásairól készült legnagyobb nemzetközi kutatások eredményeit összegezte. Kiderült, hogy a könnyű és a mérsékelt intenzitású testmozgás, például a sétálás vagy a kerékpározás a legtöbb jótékony hatást azokban az emberekben fejti ki, akik szinte semmilyen fizikai tevékenységet nem végeznek. Bár a nagyobb aktivitás jobb, még a legkisebb mennyiségű testmozgás hatása is óriásinak számít a legkevésbé aktív emberek körében. A jó hír tehát az, hogy nem feltétlenül kell fitneszőrültnek lennünk ahhoz, hogy előnyhöz juthassunk a testmozgásból. Heti öt napi, naponta félórányi mérsékelt intenzitású mozgás 19 százalékkal csökkenti a korai halálozás kockázatát, ha pedig valaki heti hét nap, naponta egy órát végez mérsékelt testmozgást, 24 százalékkal csökken a korai halál kockázata. A kutatást vezető James Woodcock szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy nem csak a kemény edzés tesz jót, hanem a mérsékelt intenzitású hétköznapi tevékenységek is jelentős egészségügyi előnyökkel járnak. Már pusztán azzal is meghosszabbíthatjuk az életünket, hogy gyalog megyünk a boltba, vagy elsétálunk a gyerekekkel az iskolába, ez pedig általános jólétünkre és környezetünkre is pozitív hatást gyakorol. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyag: International Journal of Epidemiology

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.