Hírvilág

Semmit rólunk, nélkülünk

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Elérkezett az idő, hogy a kormányunk cselekedjen, és igazságot szolgáltasson a fogyatékossággal élő európaiak számára. Kormányunk többet tehet a júniusi európai csúcstalálkozón, és kérheti, hogy a következő évtizedre szóló Európa 2020 stratégiába egyértelmű hivatkozások kerüljenek be a fogyatékosságra vonatkozóan. A fogyatékossággal élő európai állampolgárok mindössze 29 százalékának van munkahelye, mely szám Magyarországon nem éri el a 10 százalékot. A fogyatékossággal élő európaiak 9 százaléka jár egyetemre, és a nyilvános honlapok 95 százaléka nem akadálymentesen hozzáférhető! Más szóval Európában a fogyatékossággal élő férfiak és nők több mint 70 százaléka nem jut munkához, több mint 90 százaléka nem tanulhat tovább, a kormányzati és közszolgálati honlapoknak pedig mindössze 5 százaléka akadálymentes vak és értelmi fogyatékos személyek számára. Ezek alól hazánk sem kivétel. A fentiek valós és szomorú statisztikák, abban az Európában, amely elfogadta és ratifikálta a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól Szóló ENSZ Egyezményt. A fogyatékosügyi kérdések integrálása a következő tíz évre szóló EU stratégiába jobbra fordíthatja a dolgokat. És ezt hazánk képviselői is kérhetik a héten az Európai Tanácsnál, ezen a héten, amikor a tagállamok kormányfői és államfői Brüsszelben tanácskoznak, hogy meghatározzák a következő évtized gazdasági és társadalmi fejlesztéseit. Miért tennék ezt? Egyszerűen azért, mert szinte az összes, az EU politikái által lefedett terület közvetlen hatással van a fogyatékossággal élő személyek életére. Hogyan kaphatna munkát az európai polgárok 75 százaléka 2020-ra, és hogyan tudjuk a szegénységben élők számát 20 millióval csökkenteni anélkül, hogy a fogyatékosság személyekkel is foglalkoznánk, és megtörténne integrációjuk a munkaerőpiacra és elősegítenénk oktatásukat? Hogyan beszélhetünk az európai polgárok jólétéről, ha az európai polgárok 10 százaléka, különböző fogyatékossággal nem tud szabadon mozogni a társadalomban, azaz például nem tud elmenni nyaralni vagy egy koncertre? Az európai fogyatékosügyi mozgalom azt kéri, hogy az Európai Fogyatékosügyi Paktum kerüljön bele a 2020-ig tartó EU stratégiába, mely konkrét intézkedésekhez vezetne mind európai mind nemzeti szinteken, javítandó a fogyatékossággal élők életét. Kormányunknak támogatnia kell egy ilyen kezdeményezést, ha egy mindenki számára élhető társadalmat akarunk létrehozni. Befogadóbb oktatási rendszerre, megfelelően akadálymentesített épületekre, az online eszközökhöz való könnyebb hozzáférésre, és a társadalombiztosítási rendszerekhez való egyenlő hozzáférésre van szükségünk, számos egyéb dolog mellett. Az európai szintű politikák irányt mutatnak arra is, hogy mit tehetünk mi, mint állampolgárok. Például a munkáltatóknak rugalmas és befogadó munkahelyeket kell létrehozni és fenntartani, arra a feltételezésre alapozva, hogy a munkában az számít, hogy az emberek mit tudnak elvégezni; a családok és az oktatók segíthetik a fogyatékossággal élő gyermekeket, hogy higgyenek abban, hogy el tudják, és el kell érniük a céljaikat, hogy sikeresek legyenek az életben. Mindennek azonban előfeltétele a megfelelő politikai, gazdasági és társadalmi feltételek jelenléte mind nemzeti, mind európai szinten. Semmit rólunk, nélkülünk - ez az európai fogyatékosügyi mozgalom jelszava: helyi, nemzeti és európai szintű együttes munkánk és személyes elkötelezettségünk révén tovább küzdünk a fogyatékossággal élő személyek életminőségének javításáért - közölte a Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa (FESZT) Magyarországon. Forrás: Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa Link: Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A betegek élete múlik sok esetben a „kallódáson”

KUN J Viktória

Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Járványügy

Mit tanított nekünk a COVID 19?

A tudomány megreformálására szólít fel a Covid-19-pandémia kezelésének abszurd vonásait összefoglalva a Journal of Evaluation in Clinical Practice cikke. Kemény kijelentéssel kezdik „Mit tanított nekünk valójában a Covid-19 a tudományról, a bizonyítékokról és a társadalomról?”

Gondolat

Az orvoslás az évszázadok tükrében

Az Oriold és Társai Kiadó gondozásában megjelent Florian Steger Antik orvoslás című orvosetikai forrásgyűjteménye. A könyv apropóján beszélgettünk prof. dr. Molnár F. Tamással, a PTE Általános Orvosi Kar Műveleti Medicina Tanszék létrehozójával, egyetemi tanárral.

Gondolat

Kétpetéjű ikrekből egypetéjű ikrek – Elcserélt fivérek Kolumbiában

FILMKRITIKA eLitMed

A Netflixen streamelhető Véletlen szülte ikrek (The Accidental Twins) című dokumentumfilm bemutatja Jorge, Carlos, William és Wilber történetét, akik 25 évesen jöttek rá, hogy egy bogotai kórházban történt hiba miatt nem saját ikertestvérükkel nőttek fel, hanem valaki máséval.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.