Hírvilág

Ötven éves az Amnesty International

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Május 28-a az emberi jogok védelmének első, nem kormányzati szerve, az Amnesty International megalakulásának fél évszázados jubileuma. Alapítója a brit jogász, Peter Benenson volt, aki olvasott két portugál diák hét éves, igazságtalan bebörtönzéséről. Azért zárták el őket, mert koccintottak a szabadságra. Az Amnesty Internationalnek ma már 150 országban 3 millió támogatója, tagja és aktivistája van. A Szervezet 1977-ben Nobel - békedíjat kapott a kínzás, halálbüntetés, politikai gyilkosságok, és eltűnések elleni folyamatos harcának elismeréseképpen. Az évek folyamán a szervezet hatáskörébe került a bennszülöttek és menekültek, valamint a nők és gyerekek jogainak védelme is. Újabban az egészségre és az emberi jogokra, ezen belül a HIV elleni gyógyszerek hozzáférhetőségére, valamint a nők szexuális és reproduktív jogaira koncentrál a szervezet. 2010-ben az anyai halandóság volt kampányaik központi témája. Múlt szeptemberben, az ENSZ Millenniumi Célkitűzések Csúcstalálkozó alkalmával, az Amnesty International a Times Square órája mellé egy „Anyai halálozás órát” állított fel, amely 90 másodpercenként ütött, jelezve egy nő terhesség vagy szülés következtében történt halálát valahol a világban. Ugyancsak az Amnesty International adta ki a „Halálos szülés” jelentést, amely felhívja az USA figyelmét arra, hogy az anyai halálozás gyakoribb országukban, mint a világ másik 40 országában. A szervezet további jelentései az egészséghez való jog megsértésére mutatnak rá. 2010-ben Észak - Koreában nagyon alacsony volt az egészségügyi ráfordítás, ezért gyakori volt a fájdalomcsillapítás nélküli sebészeti beavatkozás. Idén Írországot bírálták nem megfelelő gyermekvédelmi standardjai és a mentális egészségi szolgálatok hiányosságai miatt. Üdvözlendő az Amnesty International egyre fokozódó figyelme az egészségre, mint alapvető emberi jogra. Forrás: Házi Jogorvos Kapcsolódó anyagok: Állj fel Te is a szegénység ellen!

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Hírvilág

BIDF 2024

Január 27-én vette kezdetét az ország legnagyobb látogatószámú független nemzetközi filmfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF. A tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek versenye. Az eseménynek minden évben van egy tematikus szlogenje, ami köré csoportosulnak a beválogatott filmek. Az idei szlogen egy kérdés: „A te tíz éved hogy telt?” Az önreflexióra szólító kérdésre a válaszok a filmekben rejlenek.

Gondolat

Feszkó uralma a kamasz fejben – Mozikban az Agymanók 2.

FILMKRITIKA eLitMed

A tizenhárom éves Riley Anderson Fejhadiszállása radikálisan átalakul, és az örök optimista Derű irányító szerepét a legrosszabb lehetőségekkel kalkuláló Feszkó veszi át. Egy lendületes animációs film a kamaszkor érzelmi viharairól és a változásban lévő énképről – határozottan nem csak gyerekeknek.

Hírvilág

Február 4 - Nemzetközi Rákellenes világnap

A rákellenes világnapot 24 éve tartják, február 4-én. A Nemzetközi Rákellenes Unió központi kampánytémája ez évben az esélyegyenlőség a daganatos betegek ellátásában, valamint a betegséget túlélők köre.

Ember és környezet

A globális környezeti változások az emberi egészséget is veszélyeztetik

A napjainkban zajló globális környezeti változások közvetlen és közvetett módokon egyaránt fenyegetik az emberi egészséget. Hogy pontosan milyen változások hogyan, arról az Environment International szakfolyóiratban jelent meg egy tanulmány Current and future threats to human health in the Anthropocene címmel.