Hírvilág

Okosabbak a folsavat szedő anyák gyermekei

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Azok a Nepál vidékén élő gyerekek, akiknek az édesanyja vasat és folsavat kapott terhessége során, okosabbak, összeszedettebbek és jobbak a motorikus képességeik is – állapították meg amerikai kutatók. Ha a terhes nők – akik azokban a szegényebb országokban élnek, ahol gyakori a vashiány, de megkapják ezt a szervezetük számára fontos kiegészítőt, ezzel gyermekeik jövőbeni tanulási képességeit alapozzák meg. „A vas nélkülözhetetlen a központi idegrendszer kialakulásához” – fejtette ki Parul Christian, a Johns Hopkins Egyetem szakértője, akinek tanulmánya a Journal of the American Medical Association című folyóiratban jelent meg. A vashiány a leggyakoribb és legelterjedtebb táplálkozási rendellenesség a világon, ami nagyjából kétmilliárd embert érint a WHO felmérése szerint. Christian csapata 676 iskolás gyereket vizsgált meg, akiknél az édesanya terhessége során vasat, folsavat és más étrend-kiegészítőket is kapott. Ezekeknek a 7-9 éves gyerekeknek 80 százaléka bekerült iskolába. „Lehetőségünk volt rá, hogy nyomon kövessük ezeket a gyerekeket, így megtapasztalhattuk, hogy a születés előtti vas- és folsavellátás jelentős befolyással van az utódok intellektuális és motorikus képességére” – mondta el Christian egy telefoninterjú során, majd hozzátette: „A szegény országokban élő gyerekek számára nagyon fontos, hogy hozzájussanak ehhez a nélkülözhetetlen tápanyaghoz, mert a WHO felmérése alapján a fejlődő országokban minden második terhes nő, továbbá az iskoláskor előtt álló gyerekek negyven százaléka is vérszegény. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A várandósok gyógyszer-és védőszerkezelése A jelenlegi hazai gyakorlata kritikája az újabb bizonyítékok alapján

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

2024 LEGYEN A NŐK MENTÁLIS EGÉSZSÉGÉNEK ÉVE

Európai uniós prioritás lett a mentális egészség megelőzésre és a korai beavatkozásra összpontosító új stratégia, miután felismerték, hogy a mentális egészség nem csupán az egészségről szól. Erre reagálva a Make Mothers Matter (MMM) arra szólítja fel az EU Bizottságot, hogy vegye kiemelten figyelembe a nők és az anyák érintettségét. A nők testi és lelki egészsége gyakran másképp alakul, mint a férfiaké, ezért személyre szabott megközelítést igényelnek.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Klinikum

Kezelhető az intracerebralis vérzés

A 2023-as év végén a The Lancet Neurology több közleményt jelentetett meg, melyben az egyes neurológiai megbetegedéseket érintő, az idei évben közölt fejleményeket foglalják össze. Az alábbiakban a stroke-kal kapcsolatos eredményeket mutatjuk be. A fő üzenet, hogy az intracerebralis vérzés kezelhető állapot, melyet három fontos klinikai vizsgálat igazol.

Klinikum

Korábbi thrombocytaaggregáció-gátlás hatása az endovascularis kezelésre akut ischaemiás stroke-ban

A stroke világszerte a halálozás és a rokkantság egyik vezető oka. A betegség egyik fontos rizikótényezője az életkor: az életkor előrehaladtával a stroke kockázata is egyre nő. Az akut stroke-ok mintegy 80-85%-a akut ischaemiás stroke (AIS). Az idős betegpopulációkra számos társbetegség együttes megjelenése és többféle gyógyszer együttes használata jellemző.

Gondolat

Van traktora? Szokott aggódni? – Boldogságmérés Bhutánban

FILMKRITIKA eLitMed

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai második közös dokumentumfilmje a bhutáni bruttó nemzetiboldogság-mutató mögött rejlő emberi sorsokat mutatja be két lelkes, feladatukat lelkiismeretesen végző kérdezőbiztos munkáján keresztül.