Hírvilág

Négyszeres a cigányság körében a tumoros megbetegedés

2012. MÁJUS 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kétéves programot indít a Magyar Hospice Alapítvány azzal a céllal, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma lakosság körében szemléletváltozást érjen el, s ennek nyomán minél többen menjenek el az egészségügyi szűrésekre. Muszbek Katalin, az alapítvány igazgatója a szervezet keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a daganatos betegségek aránya kutatások szerint mintegy négyszeres a cigányság körében. Emellett az a tapasztalat, hogy ha fel is fedezik az érintettek szervezetében a betegséget, ilyenkor azok sokszor már végstádiumban vannak. Mint hozzátette, céljuk, hogy a hátrányos helyzetű emberek ne csak ekkor kerüljenek be az egészségügyi rendszerbe, hanem "tudják meg, hogy a rákbetegség is gyógyítható", ha azt az esetükben időben diagnosztizálják. Ezen felül, ha valaki elment szűrésre és ott problémát találtak, akkor jusson hozzá a szükséges egészségügyi ellátáshoz. A Magyar Hospice Alapítvány programja keretében védőnők és más egészségügyi szakemberek - közösségi ápolók, onkológusok, onkológiai nővérek, háziorvosok -, valamint önkéntesek bevonásával segítik a szűréseken való részvételt. Ők speciális képzésen vesznek részt, amely a héten indul - mondta Muszbek Katalin. Közlése szerint az oktatás középpontjába olyan gyakorlati ismeretek tartoznak, amelyek növelik az orvoshoz való fordulás esélyét, ezáltal javítják az egészségi állapotot és az életminőséget. Ezen felül - elsősorban a védőnők segítségével - utánkövetéses vizsgálatot is végeznek majd, hogy feltárják a szegregáltan élők egészséghez és betegséghez, illetve az egészségügyi ellátáshoz való viszonyát. Ennek eredményeit egy publikációban összegzik majd, melynek célja, hogy a tapasztalatok megosztása révén további programok indulhassanak a mélyszegénységben élők segítésére. Babusik Ferenc pszichológus a sajtótájékoztatón azt mondta: a hátrányos helyzetben lévők, a mélyszegénységben élők, köztük a romák várható élettartama eleve alacsonyabb, s ha ehhez valamilyen betegség is társul, akkor az életesélyekben akár tíz év különbség is lehet az ország teljes népességéhez viszonyítva. Mint a pszichológus kifejtette, a magyarországi cigányság jelentős része emellett "szegénynek számító területen" él. Friss adatok ugyan nincsenek, a legutóbbi országos kutatás 2005-ben készült, ez viszont azt állapította meg, hogy húsz vizsgált belgyógyászati betegségcsoportból tízben a romák betegségaránya legalább kétszerese a teljes népességének, hatban több mint ötszöröse, háromban pedig több mint a tízszerese - tette hozzá Babusik Ferenc. MTI 2012. május 8., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az akut ischaemiás stroke diagnosztikája

Az akut ischaemiás stroke (AIS) egy fontos és relatíve gyakori –egyes tanulmányok szerint arányuk a sürgősségi osztályon megjelenő komatózus betegek körében a 14%-ot is elérheti – oka az akutan jelentkező hipnoid tudatzavarnak (reduced level of consciousness, RLOC).

Hírvilág

Lipoprotein(a) – Az észrevétlen veszély

Magyarországon és világszinten is kiemelkedő a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma: a magyar lakosság körében csaknem minden második esetben szív- és érrendszeri megbetegedés a halálok .

Hírvilág

A szűrés életet menthet, mégsem élünk vele

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai alapján az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés a nők körében. 2020-ban becslések szerint világszerte 2,3 millió nőt diagnosztizáltak mellrákkal és 685 000-en vesztették életüket a betegség következtében. Habár a mellrák minden 4. nőt érint világszerte és minden 6. daganatos halálesetért felelős, időben felismerve jó eséllyel gyógyítható lenne.

Ember és környezet

Kisebb a kullancsok okozta agyhártyagyulladás veszélye ott, ahol nagyobb az élőhelyek változatossága

SZEMLE eLitMed

A kullancsencephalitis Eurázsia egyik legsúlyosabb kullancs okozta betegsége. Évente több mint háromezer megbetegedés ismert Európában, és jelentős mértékben emelkedik ezek száma – növekvő közegészségügyi kockázatról van tehát szó.

Helyünk a világban

Riasztó képet mutat a magyar serdülők egészségmagatartása

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Kedvezőtlen étkezési és fizikai aktivitási szokások, romló szerhasználati és egészségi állapot mutatók, de javuló tendenciák is megfigyelhetők a magyar serdülőkorú iskolások körében.