Mintamenza program
2014. JANUÁR 23.
2014. JANUÁR 23.
Szöveg nagyítása:
Skip Navigation Links Összefűzés nélkül Javítás nélkül Nyomtatóbarát változat Nyomtatás Kormányhivatal-közétkeztetés Idén is folytatódik a mintamenza program Budapest, 2014. január 23., csütörtök (MTI) - Idén is folytatódik a mintamenza program, amelyben fontos célkitűzés egyebek mellett, hogy a hal, a vadhús és a marhahús is megjelenjen a közétkeztetésben. Pesti Imre budapesti kormánymegbízott csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fővárosban már 50 intézmény és közétkeztető cég vesz részt a programban, ők közel 50-60 ezer embert látnak el naponta. Felidézte, hogy a kezdeményezés elindulása előtt sem mennyiségében, sem tartalmában, sem változatosságában nem voltak elegendőek az adagok, így ideje volt a reformnak. Szavai szerint a cégek kezdenek "hozzáidomulni" az elvárásokhoz, de a tízórai és az uzsonna tekintetében még vannak hiányosságok. A kormánymegbízott további javaslatokat is megfogalmazott, például azt, hogy a közétkeztetésben több legyen a tejtermék, csökkenjen a só mennyisége, több legyen a gyümölcs és megjelenjen a hal, a vadhús és a marhahús. Pesti Imre fontosnak nevezte a tálalási körülmények javítását, továbbá azt is, hogy ne 10-15 perc legyen az étkezésre, hanem jóval több. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke arról beszélt: a tagságnak nagy és kiszámítható piacot jelent a mintamenza program, s fontos, hogy a gyümölcsök, zöldségek, hústermékek helyben találjanak felvevő piacot. Szólt arról, hogy a 2014 és 2020 közötti vidékfejlesztési stratégia külön alprogramot tartalmaz a rövid ellátási láncok támogatására, így ebből is forráshoz juthatna a program. Prohászka Béla, a program szakmai koordinátora jelezte: országosan két és félmillióan étkeznek a közétkeztetésben, s eddig 250 főzőkonyha csatlakozott önként. A szakemberek iránymutatást adnak nekik a helyi alapanyagok felhasználására, a korosztálynak és az évszaknak megfelelő ételek előállítására vonatkozóan is. - Idén is folytatódik a mintamenza program, amelyben fontos célkitűzés egyebek mellett, hogy a hal, a vadhús és a marhahús is megjelenjen a közétkeztetésben. Pesti Imre budapesti kormánymegbízott csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fővárosban már 50 intézmény és közétkeztető cég vesz részt a programban, ők közel 50-60 ezer embert látnak el naponta. Felidézte, hogy a kezdeményezés elindulása előtt sem mennyiségében, sem tartalmában, sem változatosságában nem voltak elegendőek az adagok, így ideje volt a reformnak. Szavai szerint a cégek kezdenek "hozzáidomulni" az elvárásokhoz, de a tízórai és az uzsonna tekintetében még vannak hiányosságok. A kormánymegbízott további javaslatokat is megfogalmazott, például azt, hogy a közétkeztetésben több legyen a tejtermék, csökkenjen a só mennyisége, több legyen a gyümölcs és megjelenjen a hal, a vadhús és a marhahús. Pesti Imre fontosnak nevezte a tálalási körülmények javítását, továbbá azt is, hogy ne 10-15 perc legyen az étkezésre, hanem jóval több. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke arról beszélt: a tagságnak nagy és kiszámítható piacot jelent a mintamenza program, s fontos, hogy a gyümölcsök, zöldségek, hústermékek helyben találjanak felvevő piacot. Szólt arról, hogy a 2014 és 2020 közötti vidékfejlesztési stratégia külön alprogramot tartalmaz a rövid ellátási láncok támogatására, így ebből is forráshoz juthatna a program. Prohászka Béla, a program szakmai koordinátora jelezte: országosan két és félmillióan étkeznek a közétkeztetésben, s eddig 250 főzőkonyha csatlakozott önként. A szakemberek iránymutatást adnak nekik a helyi alapanyagok felhasználására, a korosztálynak és az évszaknak megfelelő ételek előállítására vonatkozóan is. Elmondta: 2014-ben tovább folytatják az önkormányzatok, közétkeztető cégek megszólítását és cél az is, hogy az ételek nevét és tartalmát bemutató étlapok az interneten is nyomon követhetőek legyenek. A mintamenza program 2009-ben indult Békés megyében, majd 2012-ben Budapest csatlakozásával országos méretű lett. 2014. január 23., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Hírvilág
2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.
Hírvilág
A halálos kór egy súlyos stádiumából fordult vissza és választotta a gyógyulás útját a CANØSSA könyv és a hozzá kapcsolódó, terápiás céllal írt zenemű szerzője. A könyv a betegséghez vezető utat, a betegség, a teljes legyengülés és hitehagyottság fázisait, majd a visszatérés katarzisát írja meg.
Egészségpolitika
Várakozás az egészségügyi ellátásra – várólisták és betegfogadási listák megannyi formája képződött mára. Tény, hogy szinte nincs már olyan terület, ahol ne lenne olykor teljesen beláthatatlan vége a sornak.
Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról a LAM Mesterséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy a közelmúltban több konferencia is foglalkozott a területtel. Ezekből ad áttekintést dr. Balkányi László, a LAM „Mesterséges intelligencia az orvoslásban” rovat vezetője.
„Stroke-ovi”. A lakossági felvilágosítás új célközönsége: az óvodások
A kis dózisú komputertomográfiával történő tüdőrákszűrés hazai bevezetésének kérdései
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás