Hírvilág

Korszerűbb várandósgondozást a több gyermekért

2013. OKTÓBER 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Népesedési Kerekasztal szerint a várandósság megélése, a szülés alatt szerzett jó élmények és a gyermekágyas időszakban nyújtott többletsegítség hozzájárulhatnak ahhoz, hogy több gyermek szülessen, ennek érdekében javaslatokat fogalmaztak meg. A közlemény szerint a kerekasztal csütörtöki ülésén egyebek mellett megfogalmazódott, hogy a gyermeket váró nő választhasson a szülész-nőgyógyász szakorvos mellett otthonszülést kísérő, engedéllyel rendelkező szülésznőt is, ha a terhessége problémamentes. Ezenkívül javasolják a várandósgondozás korszerűsítését az új tudományos eredmények alapján, valamint új szakmai protokoll kiadását, amelyben már nemcsak a kórházi szülések irányelveit szerepelnek, hanem a születésházaké és otthonszüléseké is. A megfelelő szakmai működés és ellenőrizhetőség érdekében szorgalmazzák azt is, hogy rendezzék a szülészetben elterjedt magánpraxisok egészségbiztosítási pénztár általi finanszírozását. A szülészeti ellátásban javasolják az ambuláns szülés bevezetését, azt, hogy a szülést követő 24 órán belüli az anya elhagyhassa a kórházat. A születésházakkal kapcsolatban a kerekasztal szerint szükség lenne legalább egy referenciaintézmény létrehozására. Utaltak rá, külföldi példák igazolják, hogy a születésházak a megfelelő szakmai szabályok betartása mellett biztonságosak és jelentős anyagi megtakarítást jelentenek az egészségügyi finanszírozásban. MTI 2013. október 3., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Egészségpolitika

Kórházi vezércserék – katonás rendben

KUN J Viktória

A kórházigazgatók „tisztogatása” jelenthet megoldást az egészségügy kritikussá vált helyzetére – legalábbis a Belügyminisztérium szerint. A vezetőváltások azonban egyelőre több kérdést generálnak, mint választ.

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Klinikum

Kezelhető az intracerebralis vérzés

A 2023-as év végén a The Lancet Neurology több közleményt jelentetett meg, melyben az egyes neurológiai megbetegedéseket érintő, az idei évben közölt fejleményeket foglalják össze. Az alábbiakban a stroke-kal kapcsolatos eredményeket mutatjuk be. A fő üzenet, hogy az intracerebralis vérzés kezelhető állapot, melyet három fontos klinikai vizsgálat igazol.