Hírvilág

Korrigálják az "átfedéseket" az ügyeleti rendszerben

2012. JÚLIUS 31.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az egészségügyi ellátás július elsején indult új rendszerében szerdán ér véget az egy hónapos átmeneti időszak, a minimumfeltételek korrekciója már megkezdődött, és még a héten megkezdik a fővárosi ügyeleti rendszer egyes "átfedéseinek" kiküszöbölését is. Erről beszélt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy hétfői rendezvényen újságírói kérdésre válaszolva. Mint kifejtette, számos visszajelzést kaptak, hogy egyes feltételek túl szigorúak, de olyan javaslat is volt, hogy a betegbiztonság érdekében tovább szigorítsák az ellátás minimumfeltételeit. Ezek alapján az egyes minimumfeltételek módosítását is tartalmazó rendelettervezetet már társadalmi egyeztetésre bocsátották. Az államtitkár elmondta, több kifogás érkezett azzal az előírással kapcsolatban is, hogy hány egészségügyi dolgozó szükséges a különböző ellátások biztosításához. Ezeket is áttekintik, de leszögezte: azt nem tudják megengedni, hogy egy éjszakai ügyeletben 40-60 betegre csak egy ápoló jusson. A hétfői Napi Gazdaság írt arról, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján fellelhető budapesti és Pest megyei baleseti ügyeleti beosztásból kiderül, hogy az érvényes ügyeleti beosztás alapján még mindig a már egy hónapja megszűnt ágyakra irányítják a baleseti sérülteket. Szócska Miklós azt mondta: a fővárosi ügyeleti rendszerben vannak "átfedések", s ennek a hétnek a feladata lesz, hogy ezeket korrigálják. Hozzátette: az ehhez kapcsolódó észrevételeket és javaslatokat Cserháti Péter helyettes államtitkárral személyesen nézik végig. Július elseje óta új struktúra szerint működik a magyar egészségügy, amelyben az ÁNTSZ oly módon határozta meg az egészségügyi szolgáltatók területi ellátási kötelezettségeit, hogy ne legyen lefedetlen térség az országban. Egy hónapig, vagyis hivatalosan szerdáig még tart az átmeneti időszak, amelynek során a megszűnő osztályokon is gondoskodnak a betegek ellátásáról, majd esetleges átszállításukról. A sürgősségi ellátások - változatlanul - az átmeneti időszakot követően is elsőbbséget élveznek. A beteget csak állapotának a stabilizálása után küldhetik tovább egy másik intézménybe. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője június végén az MTI-nek azt mondta: minden mentőállomás és mentésirányító csoport megkapta az új beutalási renddel, illetve betegfelvétellel kapcsolatos információkat, a mentődolgozók tudják, hová vihetik a betegeket - tette hozzá. Az egészségügyi államtitkárság az új struktúráról, az új beutalási rendről és a kezdeti időszak legfontosabb tudnivalóiról június végén részletes tájékoztatást küldött a háziorvosoknak; azt a kormány, valamint az ÁNTSZ honlapján is közzétették. Ebben a tájékoztatóban arra is kitértek, hogy a központi ágynyilvántartó, az ÁNTSZ, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) és az Országos Mentőszolgálat munkatársai több telefonszámon éjjel-nappal fogadják az orvosok hívásait, az új beutalási renddel kapcsolatos kérdéseiket. Ennek kapcsán Szócska Miklós korábbi interjújában azt mondta: az egészségügyből hiányzott egy ilyen fajta irányítórendszer, ezért központi ágynyilvántartót országos információs központként a jövőben is megtartják, sőt meg is erősítik. MTI 2012. július 30., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Tegyünk együtt a népegészségügy megújításáért

Az Alapvetések az egészség és jóllét javításához – Népegészségügyi irányelvek a 21. századi Magyarország számára címet viselő koncepció első verziója elkészült, ennek véleményezésére hívjuk most a szakmai képviselőit és az elkötelezett szakembereket.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.