A staphylococcusok Gram-pozitív coccusok, amelyek közül a Staphylococcus aureus (koaguláz pozitív) a leggyakoribb humán patogének közé tartozik. Sérüléskor, a bőr, illetve nyálkahártya lokális védekezőképességének csökkenésekor, műtéti sebzés kapcsán a szövetekbe kerülve többnyire csak lokális, felszínes és abscedáló folyamatot okoznak. Bár ezek általában ártalmatlanok, a baktériumok a vérárammal a szervezet bármely pontjára eljutva súlyos, invazív infekciót okozhatnak, és a bacteriaemia következtében például endocarditis, osteomyelitis, pneumonia vagy perirenalis abscessus alakulhat ki. Toxintermelő törzs exfoliatív dermatitist, hasmenést vagy toxicus shock szindrómát okozhat.

Az Egészségügyi Világszervezet legújabb jelentése sötét képest fest a világ tbc-helyzetéről, miután sorra nem sikerül megvalósítani a különböző diagnosztizálási és kezelési programok célkitűzéseit.

A járvány első négy hónapjában akár 5,7 millió ember, vagyis a laboratóriumban megerősített esetek több mint százszorosa fertőződhetett H1N1 vírussal az USA-ban.

A leggyakoribb fertőző megbetegedések a légúti infekciók. A felső légúti infekciók az egész emberiséget érintik és évente szinte mindenkinek egy, vagy több alkalommal van a felső légutakban zajló infekciója. Az igen magas morbiditási adatok mellett, a letalitás elenyésző. Ugyanakkor alsó légúti infekciókban még napjainkban is sokan halnak meg. A világ és az orvostudomány kétségtelenül sokat változott azóta, hogy a múlt század elején Osler a „pneumococcus”-t úgy jellemezte: „captain of the man of death”. Az antibiotikumok felfedezése lényegesen javította a betegek életben maradási esélyeit. Ezzel párhuzamosan kiderült, hogy az összes antibiotikum fogyasztás kétharmada a légúti infekciók terápiáját szolgálja, és éppen e fertőzések kezelése terén van a legnagyobb antibiotikum visszaélés is. Mindez oda vezetett, hogy megváltozott a különböző légúti patogének antibiotikumok iránti érzékenysége és emiatt folyamatosan változtatni kellett az egyes kórképek kezelési stratégiáját.

Erősen vitatott, hogy a jól beállított cukorbetegben a fertőzések gyakrabban fordulnak elő, mint egészségesekben. Számos bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy a rosszul beállított cukorbeteg neutrophil granulocytái nem képesek feladatukat ellátni (chemotaxis, phagocytosis, adherencia, intracellularis elölés), és a celluláris immunitásban is károsodás következik be. Ennek alapján számosan azon a véleményen vannak, hogy a nem jól beállított cukorbeteg csökkent védekezőképességűnek („immunocompromised host”) tekintendő. Abban azonban egyetértés van, hogy diabetes mellitus kapcsán az infekciók igen sokszor súlyosabb lefolyásúak, mint az egyébként egészséges egyénekben keletkező hasonló fertőzések.