Günther Uecker kiállítása a Szépművészetiben
2012. DECEMBER 14.
2012. DECEMBER 14.
Szöveg nagyítása:
A neves kortárs német képzőművész, Günther Uecker pályafutásának utóbbi mintegy ötven évét tekinti át a Szépművészeti Múzeum péntektől látogatható, Képpé formált anyag című kamarakiállítása. Günther Uecker régi barátja Magyarországnak és a múzeumnak, először 1977-ben állított ki itt - emlékeztetett a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti főigazgatója. Baán László hozzátette, hogy Uecker meghívásának ötlete a tavalyi Művészet a tavon - Art on Lake című szabadtéri kiállítás során vetődött fel, amelyen a német művész is szerepelt Víz-vitorla című munkájával, ahogy a 2012 tavaszi St. Gallen-i kalandok című tárlaton is részt vett papírmunkáival. Alexander Tolnay kurátor arra a ritkaságnak számító jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy a 82 éves művész még ma is saját kezével hozza létre munkáit, holott már általánosnak számít az asszisztensek bevonása. Günther Uecker gyermekként átélte a nácizmus és a háború borzalmait, majd fiatalon a születő NDK-ban kezdte tanulmányait, melyeket azonban már Nyugat-Németországban fejezett be. Munkásságát az ötvenes években kezdte, amikor a fiatal művészek, az új generáció a korábbi évtizedek keserű emlékei után a nulláról akart elindulni - idézte fel a művészettörténész. A művész 1955-56 körül használta először művein a szöget, amely azóta szinte védjegyévé vált. Kézműves műtárgyainak jellemző anyagai emellett a - talán a falusi gyermekkorból eredeztethető - természetes anyagok, mint a fa, a kő, a föld vagy a hamu. Látásmódjáról összességében el lehet mondani, hogy inkább kibővült, mintsem fejlődött volna, ugyanazokat az alapgondolatokat követi egyre nagyobb rálátással - jellemezte Alexander Tolnay Uecker munkásságát. A Szépművészeti kamaratárlata 25 főművet vonultat fel az 1964 és 2011 közötti időszakból. Uecker egyik késői munkája, a kiállítótér végében elhelyezett 2006-os Fekete eső a hirosimai atomtámadás utáni természeti jelenségre utal. Az óriási léptékű munka ötlete nem Japánban, hanem Kínában születetett, ahol Uecker tapasztalatai szerint a kapitalizmus egy sajátos formája rombolja éppen egy ősi kultúra értékeit. Bódi Kinga társkurátor Uecker filmes munkásságáról szólva megjegyezte: a német művész 1961-től máig összesen 45 kísérleti filmet készített; ezekben elsősorban a vizuális kísérletezés érdekelte, leginkább az, miként lehet megjeleníteni a mozgást. Günther Uecker a sajtóvezetésen bevallotta, hogy a tárlat számára is meglepetést jelent, ő maga szintén újfajta betekintést kapott saját munkásságába, hiszen a kiállítás kontextusában más megközelítést kapnak az ott látható művek. A német alkotó kamaratárlata 2013. március 10-ig látható a Szépművészeti Múzeum Dór Csarnokában. MTI 2012. december 13., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
8 felhő emel
Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói – A 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállítása
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás