Gondolat

Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói – A 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállítása

CZIGLÉNYI Boglárka

2022. JANUÁR 06.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2021. november 6. és december 4. között nyitva tartó kiállítása a képzőművészet és a művészképzés olyan szereplőire koncentrált, akikkel nem szokás foglalkozni, pedig évszázadok óta folyamatosan szem előtt vannak mind a művekben, mind a művészeti akadémiákon. A modellekről van szó. Az emberi test tanulmányozása Európában a reneszánsz óta alapja a képzőművészetnek, arról azonban kevés szó esik, hogy kik is azok, akik a „testüket adják” ehhez. A Bojtos Anikó és Albert Ádám kurátori vezetésével létrejött kiállítás a modelleket állította központba, és kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt vizsgálta a Képzőművészeti Egyetem 150 éves történetét.

Szobrok és élő emberek
A természet utáni, azaz az élő modellek megfigyelésével való rajzgyakorlás nem rögtön következett, amint belépett valaki az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde kapuján. Az 1871-ben megalakult intézmény hallgatóinak először mintalapokról kellett síkbeli formákat másolniuk, majd gipszöntvényeket rajzoltak le. Ekkor már azzal is meg kellett birkózniuk, hogy az öntvények térbeliségét visszaadják a papírlap kétdimenziós felületén, megfigyelve a fény-árnyék viszonyokat. Az egyre bonyolultabb gipszöntvények egy idő után emberalakot is ábrázoltak, a festő- és grafikustanoncok előtt klasszikus művek gipszmásolatai ácsorogtak megnyugtatóan mozdulatlanul. Így a gyakorlás közben az esztétikai érzék, ízlés is finomodhatott a 19. századi módszertan szerint, amely alapjaiban véve ma is érvényes a művészképzésben. A szobormásolatok és az emberi testről készült direktöntvények után következhettek az élő modellek, először csak fejek, majd teljes aktok, mozdulatlanul, később mozgásban is. A végső cél a sokalakos kompozíciók készítése volt.

Így volt ez a magyar Mintarajztanodában, de ugyanígy zajlott más országokban is. A felsorolt tanulási fázisokat mutatják a francia festő, Charles Bargue 1868–1873 között kiadott Rajzleckéi is. A csaknem 200 lapból álló litográfiasorozat első része a gipszöntvények másolásához, a második a művészettörténeti klasszikusok megismeréséhez, a harmadik rész pedig az élő modell után való rajzoláshoz nyújtott segítséget. A Modellállítás tárlata is mutatott be Bargue-mintalapot, és látszott rajta, hogy a magyar diákok is intenzíven használták a tanuláshoz, nem csak Franciaországban volt népszerű. Érdekes tény, hogy a nagy holland posztimpresszionista festő, Vincent van Gogh önszorgalomból lemásolta a Rajzlecke mind a 197 lapját.

Festészeti boncalaktan
Az emberi test külső megfigyelése mellett az anatómia mélyebb megismerése is a festők képzéséhez tartozott – pontosabban csak a férfi festőkéhez a Mintarajztanoda első évtizedeiben. A második évben a „festészeti bonczalaktan” előadásai strukturálisan és funkcionálisan mutatták be a csontokat és izomzatot. A test felépítésén túl a mozgástörvényekkel is foglalkozó előadást 1876–77-től kezdődően nem más tartotta, mint a nagyszabású történelmi festményeiről híres Székely Bertalan, aki élete második felében mindinkább a festészetpedagógia felé fordult. A hallgatók szerencséjére Székely nemcsak kimagaslóan művelt mester volt: technikai, esztétikai, elméleti felkészültsége mellett kiváló tanári érzékkel is bírt. Nem csoda, hogy 1902-re már igazgatója is lett a Mintarajztanodának. A tanítás mellett elméleti és pedagógiai munkákat is írt, az ő előadásain alapult az első magyar nyelvű művészeti anatómiakönyv is.

Miben volt úttörő Székely Bertalan anatómiatanítása? Az, hogy a leendő képzőművészek ne csak a rajzteremben figyeljék meg az emberi testet, hanem száraz preparátumokon és boncolásokon is, nem volt újdonság, hozzátartozott a 17–18. századtól intézményesülő művészetoktatáshoz. A Mintarajztanoda hallgatói is már az intézmény alapításától kezdve jártak boncolásokra az Anatómiai Intézetbe (Üllői út), ahol orvosok tanították őket. Székely Bertalan azonban, amikor átvette a tárgy oktatását, összekötötte az elméletet a gyakorlattal. Az előadásai alapján készült Festészeti boncztan (amely digitalizálva elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban) anatómiai ismeretek festészeti/grafikai alkalmazását szemléltető rajzokat is tartalmaz.

A Modellállítás tárlata betekintést nyújtott ebbe az oktatási gyakorlatba, amely a 20. században is folytatódott. Míg Székely Bertalan neve hallatán ma kevesen asszociálnak boncolásokra, Barcsay Jenő híres az anatómiai atlaszáról. A konstruktivista festő 1945-ben lett a Képzőművészeti Főiskola tanára, és 1953-ban megbízást kapott, hogy hozzon létre egy olyan anatómiai művet, amely a szocialista realizmus alkotói számára megfelelő tudást nyújt. Barcsay atlasza azonban sem formailag, sem ideológiailag nem rezonált a korszak hívó szavára, inkább klasszicista szellemben foglalkozik a szakmai kérdésekkel. Pedagógiai munkájában Barcsay az emberi test megismerését szabályos geometriai testek rajzolásával közötte össze. A biológiai test bonyolult formáinak megértését segíti az elvont geometrikus alakzatokba való beleillesztésük.

Női osztály, feminista Székely Bertalan
Említettük korábban, hogy az emberi test feltáró anatómiájával eleinte csak a férfi hallgatók ismerkedhettek. Aktmodellek is csak férfiak lehettek az első évtizedekben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nők ne vettek volna részt a képzőművészeti felsőoktatásban. Modellként fejmodellek lehettek, és hallgatóként is jelentkezhettek a Mintarajztanodába. Ez nagy szónak számított, mivel ez volt az egyik első olyan intézmény az országban, ahol nők is tanulhattak. 1876-tól indult el az elkülönülten dolgozó „női osztály”, akik hivatalosan rajztanárrá képezték magukat, többen azonban festőművészi ambíciókat tápláltak közülük. Csakhogy a professzionális festővé válás útja számukra rögösebb volt az 1800-as évek második felében, mint egy férfinak, hiszen a családi hátterük és a társadalmi normák egyaránt más irányba terelhették a nőket. A feminizmussal is rokonszenvező Székely Bertalan azonban komolyan vette a képzésüket, és a Modellállítás tárlaton kiállított két festmény is arról tanúskodott, hogy az első női hallgatók közé tartozó Vörös Erzsi és Guttmann Mária tehetséges és szorgalmas festőnövedékek voltak. Kár, hogy a Képzőművészeti Egyetemen nem maradt fenn több, nők által készített kép a korai időszakból.

A Modellállítással egy időben, egy emelettel lejjebb látható volt a Képzőművészeti Egyetem másik kiállítása, ahol mai női hallgatók állították ki az intézmény 150 éves történelmére is reflektáló munkáikat. Jakab Borbála Róza ennek kapcsán ceruzával felírta a falra az 1871 óta az egyetemre járt nők nevét, évfolyamonként. A falon körbefutó névsorok személyes benyomást keltő grafikonként mutatták a női hallgatók számának oszcillálását, lassú, de folyamatos növekedését.

Az akt, az vajon meztelen?
Ha azt mondjuk, akt, sokan egyértelműen női testre gondolnak. Ez a Modellállítás tárlat kísérőszövege szerint azonban nem mai, hanem 19. századi fejlemény. Akkor vált elterjedtté, hogy a ruhátlan női test nyilvános képzőművészeti téma, míg a férfi meztelenség inkább a művészetoktatáshoz tartozik hozzá. A tárlat kísérőfüzete idézte Kenneth Clark brit művészettörténész 1956-ban leírt gondolatát, mely szerint „az akt egy-egy korszak eszményét jeleníti meg, a meztelenség valóságával szemben”. Clark a teljes meztelenség ókori görögökre jellemző kultuszában az eredendő bűn tagadását látta, a szellem és a test egységét, amelyből levezethető az absztrakt eszmék emberformájú megjelenítése is.

Az mindenesetre biztos, hogy mást jelent egy felöltözött portré, mint egy ruhátlan; a meztelen test többnyire valamilyen személyiségtől független „lényegről” beszél. De az emberi test képi ábrázolása amúgy is gyakran telítődik ideológiai jelentéssel, és erre is hangsúlyosan felhívta a figyelmet a Modellállítás. A mai ember számára is ismerős példa a 20. század történetéből a német nemzetiszocializmus vizualitásának kisportolt férfiaktja, vagy éppen a szocialista művészet izmos munkásai és munkásnői, akik szintén az „új embert” voltak hivatottak megjeleníteni, egy társadalmi osztályt is szimbolizálva. De tudták ugyanilyen tipizáló módon használni az emberi testet a korábbi évszázadok is, gondoljunk csak a 19. század nőallegóriáira, amelyeket a monumentális műveken ma is láthatunk mint a nemzeteszme megjelenítőit.

A vásznon nagyszabású eszmék öltenek testet, szó szerint, de mi van azokkal az emberekkel, akik a testüket adták ehhez? Ha Budapest középületeinek freskóit nézzük, van olyan aktmodell, akinek lehet tudni a nevét. Lotz Károly freskóin ugyanis meglepően sokszor szerepel a nevelt lánya, Lotz Cornélia, akinek úrihölgy volta ellenére többé-kevésbé elnézték az aktmodellséget. Egy-egy ilyen különleges eset azonban kivétel, nem szabály. A művészetoktatásban dolgozó modellek jellemzően alacsony társadalmi státuszú emberek voltak, akik kényszerből választották a képesítést nem igénylő, fizikai munkát, amelynek mind a javadalmazása, mind a presztízse igen alacsony volt, és a meztelenség miatt némi morális elítélés is körüllebegte.

Egyetemtörténet új perspektívából
Ha 150 éves jubileumot ünnepel egy egyetem, sokféleképpen fel lehet dolgozni a történetét. A Modellállítás tárlat tudományosan és művészileg is termékeny és becsülendő gesztusa volt, hogy nem az ismert és reprezentatív „nagy egészet” próbálta bemutatni, hanem egy vakfoltra nyitotta rá a szemünket, hogy közelebb kerülhessünk az egyetem valódi történetéhez. Középpontba állította a modelleket, és ezzel olyan szempontot emelt be, amely az intézménytörténetet, a művészetoktatás gyakorlatát, a társadalmi kontextust és a test képzőművészeti esztétikáját egyaránt játékba hozza. Ezt az intelligens és intenzív hatású koncepciót a tárlaton szereplő műalkotások sokfélesége és nívója is tükrözte. Vibrálóan izgalmas volt a kiállítás különleges, „átlátásra” komponált terében egymás mellett látni a különböző korszakokból származó műveket, Vaszary Jánostól Kondor Béláig, Bortnyik Sándortól Birkás Ákosig, a ma már ismeretlen egykori hallgatók munkáitól a festői szemléletet megalapozó pedagógiai művekig.

Mindeközben pedig a tárlat tett egy fontos emberi gesztust is, amely része az egyetem máig tartó emancipációs folyamatának. A modellek végre megkapták a személyüknek járó figyelmet és tiszteletet, nem mint a képzőművészet „tárgyai”, hanem mint munkatársak. A kiállítás becsületesen számot vetett azzal is, hogy bár a Képzőművészeti Egyetem fennállásának évtizedei alatt erkölcsi szempontból igyekezett megvédeni a modelleket, fix fizetést nem tudtak biztosítani nekik, hiába hangzott el ez újra és újra javaslatként. A nevük sem maradt fenn, kevés kivételtől eltekintve.

A tárlaton látható volt két rajz, amelyek ugyanarról a cigány származású férfi modellről készültek, körülbelül tíz év különbséggel. A két portré egymás mellé helyezésével megkapóan kirajzolódott egy ismeretlen ember története. Bár ezt a történetet valójában senki sem akarta megörökíteni, mégis eltagadhatatlanul megjelent azon a két rajzon, és valószínűleg még sok másikon.

A cikk a kiállítás kísérőszövegeinek felhasználásával készült. Bővebb információ a kiállítás honlapján olvasható. A tárlatba bepillantást enged a kiállítás trailere, és érdemes meghallgatni egy beszélgetést a kiállítás egyik kurátorával, Albert Ádámmal.

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A Lényeg elérése

Herbert Aniko aka Haniko júniusi, a Rugógyár Galériában megrendezett pop up tárlata, a Hirundo arra a súlyos problémára hívta fel a figyelmet, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, a klímaváltozás és a fészkek állandó leverése miatt eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. Haniko fecskelánnyá szellemülve, öt nagyméretű képben és egy kilenc kisebb alkotásból álló ún. kísérő sorozatban, vegyes technikával dolgozta fel ezt a fontos témát.

Hírvilág

A labdarúgás művészete - kiállítás a Millenáris Teátrumban

Június 12.-én egy tartalmában teljesen eredeti sporttárgyú kiállítás nyílt meg a Millenáris Teátrumban, fő vonalában Kozák Lajos fotóművész anyagából.

Gondolat

Aki bújt, aki nem

Sokféle hatás érte Herbert Anikot, művésznevén Hanikot Rejtett kert című kiállításának megalkotásakor. Az inspiráció egy része könyv formájában ott hever a Zend installációként elnevezett asztalon, így például egy japán verses könyv, Borges angol nyelvű novelláskönyve a The Garden of Forking Paths. Mindezeken túl Radnóti Miklós Bori notesze, Szabó Magda Danaida és Abigél regényei, Kertész Ákos Makrája is fontos ihletforrás volt számára.

Gondolat

A kézműves fotográfia

Különleges fotókiállítás nyílt Szentesen december 3-án a Tokácsli Galériában. A Fridrich János emlékkiállítás megidézi a régmúlt városi fényképészeinek világát, és bemutatja a régi technikák továbbélését is.

Gondolat

Világhír után itthon - Csörgő Attila: Arkhimédészi pont

SÁNDOR Zsolt

A kortárs műalkotásokat egyik irányból rendre az értetlenség, az elutasítás, a másikból ennek markáns ellentéte, a kritikátlan, ájult rajongás fonja körbe. Most alkalom kínálkozik megtapasztalni, milyen az, amikor a botfülű gyanakvó és a hétpróbás műimádó egyszerre leli maradéktalan örömét ugyanabban.