Hírvilág

Fertőzött szteroidkészítmény okozta halálok

2012. OKTÓBER 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Helyi rendőrökkel megerősített szövetségi ügynökök tartottak rajtaütésszerű ellenőrzést kedden abban a massachusettsi NECC gyógyszergyárban, amelynek fertőzött szteroidkészítménye tucatnyinál több ember halálát okozta az Egyesült Államokban. Az amerikai járványvédelmi hatóság (CDC) keddi közlése szerint a fertőzött szteroidoltások okozta gombás agyhártyagyulladás következtében eddig 15 ember vesztette életét, ezen felül pedig 15 államból 233 megbetegedést jelentettek. A fertőzött, ampullás szteroidkészítményből - amelyet utóbb kivontak a forgalomból - 23 állam 76 egészségügyi intézményébe szállítottak. A CDC becslése szerint akár a 14 ezret is elérheti azoknak a száma, akiknek beadhatták az oltást. A szteroidkészítmény előállítója a New England Compounding Center (NECC), amelynek központja a Massachusetts állambeli Framinghamben található. Itt tartottak kedden razziát az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal ügynökei. Carmen Otiz szövetségi ügyész az akciót követően még "korainak" ítélte, hogy nyilatkozzon a vizsgálat eredményéről. A múlt héten a szövetségi képviselők kongresszusi vizsgálatot sürgettek az ügyben. A gombás agyhártyagyulladás lappangási ideje körülbelül egy hónap. Egészségügyi szakemberek szerint a kór nem ragályos. MTI 2012. október 17., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

Hírvilág

Lipoprotein(a) – Az észrevétlen veszély

Magyarországon és világszinten is kiemelkedő a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma: a magyar lakosság körében csaknem minden második esetben szív- és érrendszeri megbetegedés a halálok .

Helyünk a világban

Keringési betegségek és rák az EU haláloki listája élén

STATISZTIKA eLitMed

2021-ben az európai lakosság kétharmada keringési zavarokban, rákbetegségben vagy koronavírus által hunyt el. Ez utóbbiban Magyarország az éllovasok között állt.

PharmaPraxis

Gyógyszerészi intervenció az oszteoporózis kezelése érdekében

A csontritkulás kezelésében nemzetközi szinten hiányosságok mutatkoznak, melyek megszüntetésében jelentős lehet a gyógyszerészek szerepe. Az Osteoporosis International című szaklap közleménye azonosítja az osteoporosis kezelését javító gyógyszerészi beavatkozásokat, és értékeli azok hatékonyságát.