Hírvilág

Félrevezették a betegeket

2013. JÚLIUS 12.

Szöveg nagyítása:

-
+

Több millió forint bírságot szabott ki a Magneter és a Magnapress termékcsaládokat forgalmazó vállalkozásokra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert nem tudták megfelelő bizonyítékokkal igazolni, hogy mágnesterápiás készülékeik alkalmasak különböző betegségek megelőzésére, gyógyítására. A GVH csütörtöki közleménye szerint a Magneter FX Kft. által gyártott Magneter orvostechnikai eszköz népszerűsítése során a gyártó és a készüléket forgalmazó vállalkozások a termékről azt állították, hogy az alkalmas különböző betegségek gyógyítására, illetve az egészségi állapot befolyásolására. A tájékoztatások alapján a fogyasztók azt hihették, hogy a készülékkel kezelhetőek például a szív- és érrendszeri-, anyagcsere-, illetve bőrbetegségek, megszüntethetőek az allergiás tünetek, továbbá fájdalomcsökkentő hatása is van. A vállalkozások azonban nem tudtak benyújtani olyan bizonyítékot, amely igazolta volna, hogy az adott termék ténylegesen rendelkezik a hirdetett gyógyhatásokkal. A Magna Vitapress Kft. a Magnapress készülékkel kapcsolatban arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a készülék alkalmas betegségek megelőzésére, gyógyítására, kezelésére, egészség megőrzésére, illetve használatával testsúlycsökkentés érhető el. A tájékoztatások szerint a készülékek néhány használat után akár meg is szüntetnek több betegséget, valamint egyfajta betegségmegelőző, regeneráló hatást tulajdonítottak a termékeknek. A Magna Vitapress Kft. által benyújtott bizonyítékok (természetgyógyász vélemények, fogyasztói tapasztalatok) azonban nem feleltek meg a tudományos ismeretekkel, megalapozottsággal szembeni elvárásoknak, így nem igazolták, hogy a Magnapress készülék rendelkezik-e a tájékoztatásokban megjelenő hatásokkal. A GVH megállapította, hogy a fenti vállalkozások fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért a GVH a Magneter FX Kft.-t 3 millió forint, a Biyovis Hungary Kft.-t 260 ezer forint, a DiTec-96 Kft.-t 800 ezer forint, a Magneter Hungary Kft.-t 180 ezer forint, a Medical Magnetic Kft.-t 520 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte. A Magnapress termékcsaládot forgalmazó Magna Vitapress Kft.-re pedig 7,6 millió forint bírságot szabott ki a hivatal. MTI 2013. július 11., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

KUN J Viktória

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

A betegek élete múlik sok esetben a „kallódáson”

KUN J Viktória

Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.